Valamilyen szinten – többé vagy kevésbé a Covid19 mindannyiunk életére hatással volt. Már az első hetekben-hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy az eddigi létforma sem családi, sem baráti, sem munkahelyi körben nem folyhat tovább úgy, ahogy eddig. Bende Tibby gondolatai következnek.
A távolabbi családtagokkal szinte nullára redukálódott a kapcsolat, csak temetéseken, meg esküvőkön láttuk egymást, maszkban, szabadtéren. Amúgy meg mindenki otthon gubózott a home office bugyraiban, a gyerekek digitális oktatásában és az összezártság okozta frusztrációkban.
Most, hogy az oltások terjedése miatt egyre kisebb a kockázat egy oltott esetében a súlyos szövődményekre és a súlyos lefolyásra, elkezdtünk kiszabadulni. De vajon visszatér-e minden a régi kerékvágásba, vagy megmaradnak a 2019 óta kialakult beidegződések?
Azok a cégek, akiket ismerek, rádöbbentek, hogy a vállalati működést sokkal kevésbé befolyásolja a home office, nem csökkent a produktivitás, és kialakult egy új „dress code”a webes meetingekre, a business kentaur: fent ing és nyakkendő, alul évaszaktól függően mackógatya és mamusz, vagy rövidnadrág. Ami a meetingre használt gép látóterében benne van, az fontos, a többi dolog meg nem.
Vállalatvezetőként észre kell venni, hogy ezeknek a kényszerű szükségintézkedéseknek igenis voltak jó oldalai: nem kell kivenni szabit, ha nap közben el kell szaladni az orvoshoz, vagy meg kell várni a futárt. Nem kell 2000-ért kajálni a menzán, mert otthon ezerből kijön a főzelék fasírttal, és csak annyi lisztet teszel bele, amennyit szeretnél, és te válaszod ki a darálthúst is.
Abban egészen biztos vagyok, hogy jónéhány, előzőleg korlátnak vélt intézkedés évtizedekre velünk marad. Ilyenek a heti pár nap home office, az állandósuló webes meetingek. A szabadabb vállalati légkör, ahol nem az ottlevés a cél, hanem az elvégzett munka.
A gyerekek és az intézmények viszonya is megváltozott, mégpedig eléggé alaposan. A távoktatás miatt életbe lépett életmód a nagyoknak jobban bejött ugyan, de sérült a szociális életük, legalábbis én ezt vettem észre. Felerősödött bennük az online kapcsolattartásra az igény, képesek 3-4 órát videótelefonálni a barátaikkal, még akkor is, ha egész délelőtt együtt voltak a suliban. Közben arra is rájöttek, hogy a telefon nem kizárólag a TikTokozásra jó, hanem ugyanúgy benne van az egész világ, mint a rendes számítógépben, ami nagy segítség a tanuláshoz.
Azt is észrevettem, hogy a barátaikkal közel sem olyan közvetlenek, mint előtte, a maguk módján ők is távolságtartóbbak lettek, főleg azok, akiknél volt a családban Covid, és látták, mire képes ez a kór. Könyékkel nyitják az ajtót, lábbal kitámasztanak, a szájba nyúlkálás szinte teljesen megszűnt. Természetessé vált a félóránkénti kézmosás, az utcai ruha levétele hazaérkezéskor, a „cipőben nem megyünk a lakásba”. Olyan dolgok ezek, amikért korában éveket kellett könyörögni.
A baráti társaságokat viszont egyértelműen megtépázta a Covid. Mivel a home office miatt kicsit megnyúlt a munkaidő, zárva voltak a közösségi helyek, úgy egy év után vettem észre, hogy elkezdtek lazulni a kapcsolatok. Addigra mindenki átállt a Covid üzemmódra: aki nem gyerekes, az délután – amikor tudja, hogy vége az oktatásnak és jön a leckeírás, meg a fürdés ideje – nem telefonált, mert ő is a munkáját végezte, a napközbeni kieséseket pótlandó.
Először még naponta kerestük egymást, aztán a sok „bocs, meetingem van, visszahívlak”-ból és a vissza nem hívásokból egyre nyúlt a frekvencia, amikor egy-egy megkeresés érkezett vagy indult. Ez a része mondjuk eléggé szomorú.
Ráadásul a személyes találkozókat az is nehezíti, hogy sokan beoltatlansági okokból nem is igazán mehetnek helyekre. Ami miatt egyrészt társadalmi törésvonalak alakultak ki, másrészt mindenkinek máshol van a komfortzónája az ügyben. Van, aki csak a szabad ég alatt találkozik, megint más szívesen bejön. Van, akivel kocsmázni is lehet, de van, aki csak az erdőbe megy ki, oda is maszkban. Az biztos, hogy ez is velünk marad jó hosszú időre.
Az utazási szokások is eléggé kézzelfoghatóan megváltoztak. Egyfelől ott a többletköltség, amit a bizonyos helyre be- vagy onnan hazajutás okoz az igazolások miatt, ami önmagában tud annyiba kerülni, mint az út maga. Ezzel elég sok családnak jelentősen beszűkült a mozgástere, amin a hazai árak emelkedése és a gyenge forint sem segített. Ebben nem számítok visszarendeződére, még jó ideig.
Arra pedig jó eséllyel nyertesként fogadnék, hogy az „ugorjunk ki Szicíliába a hétvégére” vagy „tartsuk a legénybúcsúdat Budapesten” eléggé visszaesik évekre. Ennek is több oka lehet, az utazás költsége, a szálláshelyek biztonsága, az idegen országbeli vírushelyzet, a pillanatról pillanatra változó ki- és beutazási szabályok miatt sokan nem vállalják azt a kockázatot, hogy a negatív besorolásba kerülve majd két hetet rá kelljen húzni a szabira, vagy mászkálás helyett karanténba kerüljenek.
Összességében azt gondolom, hogy nagyon is sokat fog változni a világ, tehát a címben feltett kérdésre én most a másik pályát tippelném. A sok tönkrement bezárt üzlet helyett mások nyílnak majd, megváltoznak a kapcsolódási szokásaink másokhoz, és az életünk minden területére hatással lesz a Covid akkor is, ha már elmúlt. Azt viszont megtippelni sem merem, hogy ez kinek, miben lesz jó és miben lesz kevésbe előnyös.
A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.
LMR-CH-20210702-27