Bezár
Az etetőszék

Az etetőszék

Előbb-utóbb minden gyereknek szüksége lesz etetőszékre, de ma már ebben is elképesztő választékot találunk, és néha nehéz kiigazodni a szolgáltatások, funkciók tömegében. Árban is hatalmas a szórás: ötezer forintért, de kétszázezer forint felett is találni példányokat. De mi alapján válasszunk? Mesterházi Dávid írása következik.

Először is azt találjuk ki, mikortól van rá szükségünk. Etetőszéket a legtöbb gyereknél a hozzátáplálásnál kezdenek használni, pedig vannak olyan típusok, amik akár korábban is bevethetőek, mert úgy alakíthatók, hogy kisebb babák is fekhessenek bennük, így mondjuk pihenésnél vagy tápszerrel etetésnél is jól jöhetnek.

Számít a méret

Azt is nézzük meg, mennyi helyünk van. Ha nincs sok, akkor vagy kis széket kell választanunk, vagy olyat, amit össze lehet csukni, és akkor etetés előtt-után nincs útban. Léteznek egészen kicsi, az asztal lapjára akasztható vagy székre szerelhető típusok, ezek foglalják a legkisebb helyet. Ha viszont elég nagy a lakás, akkor egészen meglepő méretű komplexumokat is választhatunk, ezek jellemzően már többfunkciósak. De a nagyok között is vannak olyanok, amik mondjuk lapra csukhatóak, így egyszerre lehet meggyőzően masszív és közben könnyen elrejthető székünk. Ehhez kapcsolódik, hogy egyes darabokat kerékkel szerelnek, így könnyen mozgathatók a lakásban, bizonyos körülmények között ez döntő szempont lehet.

Ne legyenek illúzióink: a gyerek a hozzátáplálásnál mindent össze fog kenni az étellel, jó esetben csak magát, a ruháját és a széket, rossz esetben a környező bútorokat, sőt, még a falat is. Szóval a széket mindenképpen, ezért nem mindegy, milyen anyagokból készül a szék. Vannak olyanok, amikhez nincs saját párna vagy huzat, csak a műanyag vagy fa szék, ezeket emiatt viszonylag egyszerű tisztítani (az opcionálisan beletehető párnának/huzatnak pedig saját érdekünkben nyilván könnyen tisztíthatót választunk, így azt csak kikapjuk etetés után és kitakarítjuk). A legtöbb székben viszont van valamilyen betét. Ezek lehetnek műanyagból, akkor könnyen letörölhetők (vagy mondjuk zuhannyal lecsapathatók róla az ételmaradványok), vagy textilből, akkor pedig moshatók – itt az lehet fontos szempont, hogy a betét mennyire könnyen emelhető ki a székből, a művelet mennyi szerelést igényel.

Az etetőszékek többségén tálca is van. Ezeknél szintén meg kell nézni, hogy mennyire könnyen rakhatók fel és szedhetők le, milyen anyagból vannak, hogy férnek el rajta az edények, és természetesen, hogy hogyan tisztíthatók. Illetve vannak székek, amikhez többféle tálcát adnak (vagy lehet hozzájuk vásárolni), így mondjuk rajzolgatáshoz vagy játékhoz is benne maradhat a gyerek. Ennek kockázata, hogy esetleg összemosódik a két tevékenység, így a baba mondjuk a felkínált étellel is azonnal festeni próbálna.

Fő a biztonság

Az összes eddiginél fontosabb szempont viszont a baba biztonsága. Ezt azért nem az első helyen említettem, mert nem kerülhet forgalomba olyan szék, ami balesetveszélyes lenne, de azért vannak apró különbségek, amikre érdemes odafigyelni. Az egyik a huzat anyaga, vannak ugyanis csúszósabb és kevésbé csúszós anyagok – ez persze nem azt jelenti, hogy egy csúszós műanyag párnáról le fog esni a gyerek, de azért a baba ki-berakásánál ez számíthat, illetve a baba kényelménél is szempont lehet. Ennél fontosabb a biztonsági öv – ez minden székben ott van. Van, ahol szilárd keretet, van, ahol az autós biztonsági övekhez hasonló hevedert használ a gyártó, vagy akár mind a kettőt. A baba, ha rajta múlik, bármilyen irányban ki tud jutni a székből, de a legvalószínűbb szökési (vagy esési) mód a székből történő kicsúszás, ezért fontos, hogy a baba lába között is legyen olyan elem, ami visszatartja. Természetesen ez a legfontosabb biztonsági eszköz, ennek mindig bekapcsolva kell lennie, attól a pillanattól kezdve, hogy a gyereket betettük, addig a pillanatig, amikor kivesszük, a bekötést tehát soha ne spóroljuk meg!

További fontos biztonsági tényező a borulékonyság, illetve a felboríthatatlanság, természetesen a székeket ebből a szempontból is bevizsgálják, de egy szülőnek annál szimpatikusabb egy etetőszék, minél masszívabb (minél szélesebb alapon áll).

Határ a csillagos ég

És végül ott van az árcédula: ahogy a legtöbb babaterméknél, itt is találunk lélegzetelállító áron kínált darabokat. A nagyon drágák jellemzően rengeteg módon állíthatóak és több funkciót kínálnak: etetés, pihenés, altatás, játék – némelyik még hintává is alakítható. Aztán van, ahol azzal indokolják a magasabb árat, hogy a szék a gyerekkel nő, és egész nagykoráig tudja majd használni. Ezeknél azt kell végiggondolni, hogy pontosan mire, mikor és meddig akarjuk a széket használni; elképzelhető, hogy tényleg egy ilyenre van szükségünk.

Mi a három gyereknél több verziót kipróbáltunk. Itt is érvényesül, hogy az első gyerek (az elsősége és a szülők tapasztalatlansága miatt) mindent is megkap bármennyiért, később az ember már józanabbul gondolkodik. Így jutottunk el mi is a komplexebb daraboktól az ötezer forintos IKEA-s etetőszékig: négy kivehető fémláb, biztonsági öv és egy műanyag szék: könnyen szétszedhető, könnyen tisztítható, és egyik gyerek se panaszkodott rá, boldogan használtuk éveken át.

A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.


LMR-CH-20210601-03.

Bezár