„A gyerek születése előtt nem voltam különösebben jó véleménnyel a magyar egészségügy és főleg a kórházak állapotáról – ezeket a benyomásokat furcsa, émelyítő szagok, hiányzó vécépapír (egy olyan vécében, amit, ha egyetlen mód van rá, messziről próbál elkerülni az ember), évtizedes berendezések és eszközök okozták” – vélekedik Mesterházi Dávid, az Apavlog egyik szerzője.
A fentiekkel kapcsolatban akkor szereztem ellenkező előjelű tapasztalatot, amikor egyszer eltörtem a csuklómat, és az illetékesek úgy ítélték meg, hogy csak műtéttel lehet helyre tenni. A sok órás, éjszakába nyúló várakozást a sürgősségi osztályon most hagyjuk, az valószínűleg mindenhol ilyen, a sürgősebb eseteket látják el előbb, a többiek (így én is) várnak. Utána viszont egy csomó meglepő tapasztalatom volt.
A legkevésbé meglepő talán az volt, hogy mindenki, akivel kapcsolatba kerültem, szuperjófej volt.
Nem túl jól megfizetett (de a paraszolvencia miatt nyilván jobb helyzetben lévő) sebészek és rettenetesen rosszul megfizetett ápolók egyaránt. De emellett az épület is rendben volt, és a berendezések is hipermodernek voltak, a műtő pedig akár egy amerikai filmben (sőt): mindenhol monitorok lógtak (onnan tudom, hogy ébren voltam, mivel csak helyi érzéstelenítést alkalmaztak, bár előre szóltak, hogy lehet, hogy nem lesz elég, de végül is sikerült, egy kvázi kísérleti módszerrel, valahogy a nyakamba szúrva valamit, monitorokon követve a tű útját érzéstelenítették el a karomat).
Tegyük hozzá, hogy ezek az események a Honvéd kórházban zajlottak, ami az ország egyik, ha nem a legjobban felszerelt kórháza (a különböző eszközöket, illetve az ételeket például liftes robotok szállítják (ezeket a lifteket emberek nem is használhatják). A gyermekeim is a Honvédban születtek – bár nem a hipermodern Róbert Károly körúti komplexumban, hanem a jóval kevésbé meggyőzően kinéző Podmaniczky utcaiban (a korábbi MÁV kórházban). Ez utóbbit látva eléggé tartottam is a szülőszobától, de aztán a félelmeim alaptalannak bizonyultak. A kórházban eleve tartottak egy felkészítést, aminek része volt egy afféle tárlatvezetés is, ahol a leendő szülők bejárhatták a szülészetet és a szülőszobába is benézhettek – bár a mi esetünkben ez pont kimaradt az influenzajárvány miatt. De anyuka és apuka már ekkor megnyugodhatnak, a szülőszoba egyszerűen menőn néz ki. Az ottani szülőszobán nincsenek éles fények, így a kismama nyugodtabban készülhet a szülésre.
Többféle szoba van, egy szobában természetesen csak egy anya és a hozzátartozója tartózkodik. Lehet zenét betenni, meg egyáltalán kb. bármit csinálni, ami a kismamának jól esik, vagy ami könnyíti a helyzetét. Időnként bejön a szülésznő vagy ha kell, az orvos, de ezen kívül gyakorlatilag semmi sem történik gyakran órákon át (a fájásokon kívül természetesen). Természetesen a baba szívverését figyelik, illetve, ha az anya kéri, megkapja az epidurális érzéstelenítést (a felkészítésen ezt is elmondták, hogy náluk 24 órás aneszteziológia van a szülőszobán, ami állítólag nem általános gyakorlat, tehát máshol megtörténhet, hogy ha valaki rossz időben kerül be, hiába szeretné, nincs, aki beadja az érzéstelenítőt).
Az ágyak mindenféle helyen és szögben állíthatók, motorosak, tehát nem kell erőlködni, és az ajtók is csak akkor nyílnak, ha orvos vagy nővér érkezik, és olyankor is paraván takarja a kismamát, így emiatt nem kell kényelmetlenül éreznie magát.
Többféle szobát említettem – volt egy olyan ugyanis, amiben kád és bordásfal is volt, ezek az eszközök is a vajúdást segíthetik, ha a kismama kéri –, de azt szintén a felkészítésen mondták el, hogy náluk vízben szülés nincs (értelemszerűen akkor az orvos nem nagyon tudna hozzáférni ahhoz, amihez hozzá kell férnie).
Persze hogy az ember melyik szobába kerül, azt a véletlen, illetve az aktuális foglaltság dönti el, nekünk az első két gyereknél ugyanaz a szoba jutott, a harmadiknál – bár nem voltak ilyen igényeink – a bordásfalas.
Az első két gyereknél órákat töltöttünk ott, ami nekem izgalmas és viszonylag kényelmes volt, a feleségem valószínűleg mást mondana. De épp azért, mert kellemes emlékeim voltak az első két szülésről, kifejezetten vártam, hogy a harmadiknál is milyen jól elücsörgök majd ott, segítek a feleségemnek, amiben tudok, de egyébként mondjuk olvasgatok (vagy én például akár ehettem is, ha megéheztem, ellentétben szegény feleségemmel). Erre azonban nem volt alkalmam, mert a harmadik baba nagyon gyorsan jött, hiába kaptuk a legjobb szobát, fel se ocsúdtam és már meg is született (erről azért valószínűleg szintén mást mesélne a feleségem), így nem tudtam kiélvezni a szülőszobai várakozás kispapai részét. Persze ez önző szempont, a lényeg az egészséges baba, meg hogy ez a része az egészségügynek szerencsére nagyon rendben van.
A cikk a Bayer Hungária Kft., az Elevit Complex forgalmazója megrendelésére készült.
L.HU.MKT.CC.23.07.2020.2337