Bezár
Felesleges dolgok: a játszószőnyeg

Felesleges dolgok: a játszószőnyeg

A játszószőnyeg általában rajta van az első gyereküket várók babakelengye-listáján. Valahol a pelenkázószekrény és a kiskád között, de mindenképp a mellszívó előtt és a mérleg után.

Én most mégis azt javaslom, hogy egy elegáns húzással töröljétek ki a listátokról. Egyfelől megszabadulhattok egy húszezres, kötelezőnek tűnő kiadástól, másfelől trendik lesztek és okosak hamarosan, és már ti magatok sem akartok majd ilyesmit venni.

Pedig annyira kézenfekvő, nem? Tök jól elvan benne a 2-5 hónapos baba, nyugodtan lehet mellette mosogatni, főzni, gyorsan bedobni egy mosást. Van, hogy 10-15 percre is leköti a gyereket a játszószőnyeg, amíg el lehet szaladni tusolni, vagy kiszaladni átvenni az ajánlott levelet, vagy megvárni a futárt, dumálni telefonon a csajokkal. Maga a jóisten találta fel nekünk a játszószőnyeget, az egyszer biztos. Vonzó alternatíva, de engedjük el. Elmondom, miért.

Először is a fő cél ebben az életkorban a gyerek szabad mozgásának biztosítása, ami elé máris akadályt gördít a játszószőnyegek többsége. Ugyanis az a helyzet, hogy a baba akkor tud elkezdeni forogni, ha a felület, amin fordul, maximum szőnyeg keménységű. Bármennyire is csábító a pihepuha vattaszerű tömés, és akármennyire is aggódunk a baba kényelméért, inkább olyat válasszunk, ami eléggé kemény. De legalábbis nem puhább a szőnyegnél, amin járunk.

Aztán ott vannak ezek a baba fölé görnyedő, híd-szerű képződmények, amiken lógnak a játékok. Milyen aranyos a sok csörgő, színes, változatos anyagú és méretű játék, főleg, ha puha plüss is van benne. A játékok tényleg aranyosak.

De nézzük meg, mit csinál a babánk, ha mondjuk egy zoknit adunk a kezébe? A szájába feszi, forgatja, nézegeti, majd, ha elejti, utána fordul. Itt a probléma. A hagyományos játszószőnyegen kiejt a kezéből egy játékot, az nem esik le mellé, hanem fent marad. Ehhez eléggé könnyű hozzászokni, és azt a hamis képzetet keltheti, hogy a gravitáció nem is létezik, másfelől azonnal elmúlik a motiváció, hogy előbb a fejecskéje forgatásával, később pedig az utána fordulással szerezze vissza magának, mégpedig az agyafúrt szem-kéz koordináció segítségével.

A szakértők szerint ez hosszútávon még figyelemzavarhoz is vezethet, hiszen elveszíti a motivációját, hogy utána forduljon dolgoknak. Van, hogy akkor is elfelejt forogni, ha korábban már tudott.

De ezekkel a hidakkal van még egy apróság. Majd figyeljétek meg – lehetőleg másnál -, hogy a baba beleakad ezekbe unos-untalan. Átfordulna ő, de korlátozva van a mozgásában, mégpedig azáltal, hogy az útját állják ezek a hidak, amik általában a játszószőnyeg négy sarkából törnek fel a magasba. Ez se túl hasznos feature, lássuk be.

Oké, mondod, de akkor mi legyen helyette? Hát ott van például a hordozókendő, ami biztosítja a szabad mozgást, apa is magára tudja kötni vele a gyereket, és ugyanúgy el lehet végezni minden házmunkát. Én már porszívóztam, főztem, felmostam, kirándultam rám kötött, édesdeden alvó vagy élénken bámészkodó gyerekkel. Semmi bajunk se lett, szépen forgott, előtte is, utána is, és semmi gond nincs a mozgásával.

Azt gondolom, ez a kis ízelítő elég új szempontot adott ahhoz, hogy más szemmel nézzetek a gyerekcuccokra, mielőtt megveszitek őket.

Bende Tibby Apavlogger szólt.

A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.

LMR-CH-20210702-27

Bezár