Bezár
Ilyen egy repülőút három gyerekkel (egy kis nosztalgia)

Ilyen egy repülőút három gyerekkel (egy kis nosztalgia)

Arról már írtam itt, hogy mit gondolok a kisgyerekkel utazásról, illetve hogy ezzel kapcsolatban mik a konkrét tapasztalataim, nálunk mi a gyakorlat (hogy utazunk autóval, nagyi segítségét igénybe véve stb.). Ezt a gyakorlatot emeltük új szintre, amikor kitaláltuk, hogy három kisgyerekkel szállunk repülőre, és utazunk picit távolabbra az addiginál. (Covid idején nem tűnik aktuálisnak a téma, de annál kedvesebb emlékezni, és hátha előbb-utóbb újra utazhatunk.)

A kinézett célpont Bari volt, több okból is: ketten a feleségemmel többször voltunk ott, isteni hely (mondjuk Olaszországban könnyű ilyet találni), emellett pedig könnyű odajutni, mióta van közvetlen (fapados) járat. A repülés meglepően rövid, légvonalban ugyanis nagyon közel van Budapesthez (700 km, míg autóúton ez több mint kétszer ennyi), így gyerekkel is bátrabban vállalható.

Csak csecsemővel olcsó

A fapados kiválasztása természetesen pénzügyi szempontból is indokolt, hiszen öt repülőjegy ára elég durva tud lenni, és rendesen meg tudja dobni az út költségvetését (különösen, ha addig hozzá voltunk szokva a kettesben repkedéshez). A repülőtársaságok csak nagyon kis gyerekeknél (általában 2 éves korig) nem számolnak fel teljes jegyárat, így nekünk is ki kellett köhögnünk öt jegy teljes árát. Három, öt és kilencéves gyerekekkel ugyanannyi, mintha öt 100 kilós felnőtt utazott volna (ezt csak azért említem, mert a repülésben adott súly felemelése és szállítása minden számítás alapja, így sok cégnél kapnak extra tarifát a túlsúlyos utasok (például két helyet kell megvenniük), tehát ugyanígy lefelé is lehetnének engedékenyebbek).

Hogyan foglald el a gyereket a reptéren?

A gyerekek persze elképesztően izgatottak voltak, míg nekünk fogalmunk sem volt, hogy fognak viselkedni, vagy egyáltalán hogy fogják bírni az utat. Már a reptér is izgalmas volt nekik, ami nem meglepő, én is imádtam gyerekkoromban: a repülők miatt, és mert általában valamelyik szülő utazásához kapcsolódott (legtöbbször a hazaérkezésekor vittek ki minket is, amitől eleve érdekes volt). Ez persze szerencse, a gyerekek általában akkor kezdenek vállalhatatlanul viselkedni, ha unatkoznak. De nekik az egész reptér egy hatalmas játszótér a millió ingerrel, és egy újabb hely, ahol azonnal le kellett ülnünk enni – az ingyen étkezést biztosító Mastercard lounge-ot gyerekekkel nem mertük megpróbálni, mert ott valószínűleg nem díjazzák az ordibálást, és a gyerekeknek – mivel nem hitelkártyatulajdonosok – komoly belépődíjat kell fizetniük, így odamenni már nem éri meg annyira.

Szóval maradt a reptér nagy része, de ezt a gyerekek állatira élvezik, a sok bolt, a sok ember, a nyüzsgés. A legegyszerűbb és legolcsóbb program a reptéren egyébként a terasz meglátogatása, hiszen onnan lehet gyönyörködni a le- és felszálló gépekben, ehhez persze szükség van három dologra: forgalomra (tehát olyan időben kell ott lennünk, amikor van elég gép), jó időre, és arra, hogy legyen időnk az egészre, hiszen ha rohanunk, akkor ilyesmire nincs idő – bár akkor a rohanás miatt valószínűleg a gyerekeknek sincs idejük unatkozni.

Amikor el kellett kezdenünk a beszállást, a fapados sorban állást és betonon sétálgatást is meglepően jól bírták, az izgalom ott is elnyomott minden más nyűgöt.

Hogyan foglald el a gyereket a repülőn?

Az egész utazás gyerekszempontból legkockázatosabb része maga a repülés: nem félnek-e majd magától a repüléstől vagy a bezártságtól? Nem zavarja-e őket a zaj vagy a légnyomásváltozás? Egyáltalán, meddig tudnak majd nyugton ülni? Nem fognak a többi utas agyára menni? Erre persze nem árt tudatosan készülni – az első teendő, hogy a gyereket felkészítsük, mennyire szuper dologban lesz részük: félni nincs mitől, az egész kaland csodálatos lesz. Ennek megfelelően kommentáltuk nekik a felszállást, együtt néztük a tájat, a közelben elszálló gépeket, a felhőket és a tengert. Az első izgalmak után pedig nem árt néhány gyakorlatiasabb eszköz: játékok, könyv, bármi olyan holmi, amivel a gyerekek amúgy is szívesen foglalkoznak. Erre azért a légitársaságok is készülnek és gyakran adnak nekik olyan apróságokat (például színező és ceruza), amivel legalább egy darabig elfoglalhatják magukat – de mivel mi jobban ismerjük őket, ezt a pontot ne hagyjuk ki a készülődésnél.

Mit csináljunk, ha már ott vagyunk?

Novemberben utaztunk, ezért fürdésről nem lehetett szó, de legalább nem volt dög meleg, tökéletes napsütéses, pólós (néha dzsekis) idő volt. Ilyen esetben viszont a pancsikálás helyett több programot kell kitalálni. Ezzel kapcsolatban az a helyzet, hogy bár izgalmas dolog az utazás, a gyerekeknek kis túlzással mindegy, hogy Mátészalka vagy Bari a célpont. Őket még nem érdeklik az építészeti remekek, barokk templomok, különösen nem a múzeumok – még akkor se nagyon, ha egyébként megpróbálunk számukra is érthetően mesélni kultúráról, művészetről nekik. Azt viszont nagyon is élvezik, hogy nem az történik, mint a hétköznapokon, és főleg, hogy egész nap együtt vagyunk (nem egy lakásba zárva, mint Covid idején).

Szóval programot kell találni, ami simán állhat nagyrészt a városban mászkálásból, a tenger, a házak, boltok, a halpiac bámulásából, ez felnőttnek, gyereknek egyaránt kiváló szórakozás. És persze időnként le kell ülni étkezni is, ami három gyerekkel eleve kockázatos, de talán az új környezet vagy más miatt, de a gyerekek a mi esetünkben teljesen vállalhatóan viselkedtek mindenhol. Emlékszem egyszer egy kis téren, mi felnőttek leültünk egy kávéra, a gyerekek pedig fáradhatatlanul kergetőztek az autómentes terecskén – őket szerencsére tényleg nem nagy kihívás ilyenkor lefoglalni.

Remek program a boltokban, piacokon vásárolgatni is, és aztán – ha apartmanban lakunk – újabb esemény lehet a helyi áruk, elsősorban a tengeri herkentyűk otthoni elkészítése.

Ezen kívül még – ha van rá lehetőségünk – helyben is utazhatunk, aminek egy sor előnye van. Egyrészt mi is megnézhetünk újabb helyeket, másrészt, ha a gyerek vonatmániás (nálunk a középső esetében ez a helyzet, de ez nagyon nem ritka, ugye), így a vonatozás eleve remek programnak ígérkezik (plusz Olaszországban állati egyszerű mobilappban jegyet venni, a vonatok kényelmesek és pontosak). Babakocsit mi csak a legkisebbnek vittünk, ő igényelte is, a nagyobbak már jól elvoltak nélküle.

Az egyetlen negatív élmény, bár ezen is inkább nevettünk, mint sírtunk, amikor Polignano a Marében (Bari környékének legismertebb látnivalója a meredek tengerparti sziklafalra épült város) az egyik gyerek a hullámokkal játszva elázott, így mivel nem volt nálunk váltócipő és -zokni, állhattunk neki ruhát keresni. Ami nem lett volna gond, csak épp semmi nem volt nyitva, csak egy-két turistákat kiszolgáló butik, így végül egy strandpapucsban és egy vastag mikulásos zokniban töltötte a nap hátrelévő részét – de ennél nagyobb bajunk sose legyen. De jó tanulság, hogy a váltóruha kisgyereknél mindig kötelező tartozék, különösen, ha pár percnyi távolságnál messzebb merészkedünk az otthonunktól vagy szállásunktól.

Szóval több gyerekkel utazni, sőt repülni is lehet, és bár a szülők gyakran arra koncentrálnak, hogy hogyan tudnának kettesben elugrani valahova egy kis feltöltődésre (ami időnként tényleg fontos), egy ilyen közös kiruccanás is felejthetetlen móka tud lenni. Mint oly sok minden az életben ez is stresszesebb gyerekekkel, közben az élményeket velük is megosztani összességében mégis sokkal, de sokkal jobb.

A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungaria megbízásából készült.

MAN: LMR-CH-20210421-52

Bezár