Az életünk kicsivel több, mint egy éve szól a járványról. Ahogy a mi mindennapjainkban, úgy a gyerekeinkében is jelen van, hiszen az óvoda, az iskola sem ugyanaz, mint előtte volt. De mit értenek vajon a gyerekek ebből az egészből, pláne, ha életük első éveiben szembesülnek ekkora változásokkal? Bende Tibby mesél saját tapasztalatairól.
A legkisebb gyerekünk most két és fél éves. Másfél volt, amikor beütött a Covid, és elhúztunk vidékre, igaz, nem emiatt. Ott megszokta, hogy nagy a távolság, illetve fel sem fogta, hogy ahol nem nagy, ott azért nem, mert voltaképp mindenki karanténban van. Tehát egymás karanténjaiba átmászkálhattunk. De mégsem tűnt karanténnak, mert az udvarban szabadon tartott 25 csirke, meg 7 kacsa jó társaság volt mindenkinek.
Barátok is jövögettek, mindenki a home office-ból, karanténból, és szerencsére van jó nagy asztal és terasz, meg vendégház, szóval úgy vegyülhettünk, hogy mégis megtartottuk a biztonságos távolságot. A babák persze eljátszadoztak, ott tanultak lépegetni, pár hónap múlva kismotorozni, a végére meg már szaladgálni.
Kérdezgette, hogy a többi barátja, akikkel egy időben született, miért nem jönnek már hozzá. Azt mondtuk, hogy azért, mert bölcsibe járnak már, és nem érnek rá. Közösségbe nem mentünk, amíg elkerülhettük, de csak betettük végül a bölcsődébe, mert be kellett, hiszen a munka és egyebek nem várhattak tovább. Ott hamar megszokta, hogy minden reggel lázmérés, kézfertőtlenítés, óránként kézmosás, kinti cipő, benti cipő, lábzsák.
Az ő mindennapjainak ez már visszavonhatatlanul a része lett.
Aztán pár hete mondott valami olyasmit, hogy ő nem akar kimenni, mert vírus van odakint. Hallgatja egy ideje, hogy vírus így, meg vírus úgy, mert a nagyobb testvérei nem jöttek a hétvégékre, hiszen iskolai közösségbe jártak. Emiatt csak akkor jöttek, amikor megvolt a 6-7 karantén nap, mondjuk az őszi szünetre, meg a télire.
Hallgatta a nagyszülőktől is, hogy miért nem jönnek annyit, és mi miért nem megyünk hozzájuk. Hogy miért nem puszilkodunk, és miért nem alszunk ott. Lassacskán összeállt neki a kép, és mostanra nagyjából elfogadta a dolgot.
Tudja, hogy terjed egy betegség, ami nagyon nem kellemes, sőt, elég veszélyes az idősebbekre, meg a felnőttekre. Azt is tudja, hogy a maszkviselés is emiatt van, fegyelmezetten hordja is, ha valamit el kell intézni, és be kell jöjjön, nem maradhat a kocsiban. Szól, ha tankolás vagy egyéb autón kívüli tevékenység után nem volt egyből kézfertőtlenítés, és lelkesen mossa este a haját, és mindenét, ha kint voltunk a játszótéren.
Az átöltözés is természetes lett, hogy kinti ruha, benti ruha, kinti cipő, benti cipő. Ha bejön, kezet mos. Tudja, hogy semmit nem szabad a szájába venni, se a kezét, se idegen tárgyat, sőt, az arcához se nyúlkál.
Az ő életének ezt elválaszthatatlan része lett, és sose fogja érezni a szájában a lekopott festésű vas mászóka sós-kosz ízét, ami talán neked is beugrott most, hogy olvastad. Mert az élete részévé vált a távolságtartás a higiénia fontossága.
A két nagyobbnak is (11-14) meg kellett szoknia. Nem az van, hogy átszaladgálunk a Verához, meg a Jocóhoz. Hanem nem. Videó cseten beszélünk velük, vagy a szabad ég alatt, köpéstávolságból. Nem muszáj puszilkodni reggel az iskolába menet, se onnan jövet, bármilyen csábító is Micike reggeli mosolya.
Míg a kicsi természetesnek éli meg, a nagyobbak egyértelműen korlátnak. Nincsenek külföldi rokonlátogatások, és csak nemrég ismerkedtek meg a garat- és orrnyálkahártya- mintavétellel. Nem csapkodták a térdüket a röhögéstől, és szerencsére téves riasztás volt. De akkor is. Már várjuk, hogy végre mindenki be legyen oltva, legfőképp a nagyszülők, és végre lehessen menni hozzájuk.
Lelkesen drukkolunk, hogy valahogy ússzuk meg ezt az egészet, de a lelkünk mélyén tudjuk, ezek a dolgok itt maradnak velünk, amíg világ a világ. Teljesen kiirtani nem lehet, maximum elviselhetőbbé szelídül a fertőzés, vagy ügyesebbek lesznek az oltások.
Bízzunk a legjobbakban, hordjunk maszkot, tartsunk távolságot és mossunk rendesen kezet.
A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungaria Kft. megbízásából készült.
LMR-CH-20210324-27