„Oké, nem tudom kikerülni, de ez már egy év elteltével tényleg eléggé nyomasztó. Nagyon hiányzik egy jó steak egy jó étteremben, meg a tenger illata, ami átjárja a lelket is. Az a súlyos, párás, meleg fajta, ami csak egészen lent, délen van.” Bende Tibby írása következik.
Pont a múltkor beszélgettük itthon, hogy mennyire hiányoznak a vacsorapartik, amiket szerveztünk régebben. Áthívtunk pár barátot, sütöttünk, főztünk nekik valamit, jóízűen megettük, ittunk pár pohárral, és mindenki ment a dolgára. A legutóbbi már a kertben volt, aztán már ott se, mert jött a tél.
De ha elengedjük a vacsit, meg távoli helyeket, a kedvenc kocsmámba akkor is szívesen lemennék már egy sörre. Egyfelől az a kocsma itt a környék élettere, bármilyen furán is hangzik ez, másfelől egy nagyon jó hangulatú kert, gyönyörű lilaakác lugassal, focimeccs nézéssel és telis-tele kellemes emlékekkel. Az esküvőnket is ott tartottuk, zártkörű eseményként.
Vagy ott a két kedvenc cukrászdánk, az egyikben a fagyit imádjuk és a sütiket, a másikban a sütiket és a fagyit. Az egyik bicikli-távolságban, a másik pont öregautó-sétáltató távolságban van, mondhatni járulékos haszon. És akármelyikbe vittünk eddig bárkit is, azonnal megtért, és rendszeres vendéggé vált. Azok az ízek, amikre most, a lezárások kellős közepén visszagondolva is bármikor összefut a számban a nyál. És el lehet hozni ugyan, de nem ugyanaz.
Ezekre a helyekre jártunk a legkisebb barátaival, azaz inkább a mi barátainkkal, akik nagyjából egyidőben szültek velünk. Szokta is kérdezni Ő Picisége, hogy miért nem találkozunk velük mostanában? Szomorú a válasz, de elfogadja: bölcsibe mentek, és amúgy is zárva a cuki. Szomorkodik egy kicsit, és megkér, hogy akkor hívjuk fel őket videotelefonon. És még csak két és fél. Megbeszélik a nagy semmit, de elképesztően cukik.
Kicsit szégyellem leírni, mert mint tudjuk, ahogy Magyarországon a diplomások 98%-ának, úgy nekünk nincs tévénk, de ha van is, azon is csak a Mezzó szól. Hogyne. Én például a gyerekeimmel való kapcsolattartásra a Fortnite nevű lövöldözős játékot használom. Kis csapatként törünk előre, és kaszaboljuk az ellenséget. Vér nincs benne, nyugodtan oda lehet engedni a gyereket. A tizenkét éves lányom is olyan lelkesen tolja, hogy csak na, és elég ügyes is, a fiam pedig… De ha már találkozni nem lehet, legalább itt van ez, mint közeg.
A következőt még jobban szégyellem, de kénytelen vagyok beismerni így egy év távlatából, hogy évente egy-két alkalommal azért jól esik shoppingolni.
Eléggé hiányzik a céltalan lődörgés a plázában, outletben. Bámulni a kirakatokat, megnézni egy cipőt, kabátot, egy jó kis leárazást. Oké, hogy online is kihozzák, de az nem ugyanaz. Nagyon nem. Mert a vásárlás jó része szocializáció. Akiktől vásárolsz, és akikkel vásárolsz.
Beszélsz az eladóval, találkozol vadidegenekkel. Együtt vártok a raktárból a megfelelő cipőméretre, és izgultok, melyikőtök lábméretét találják el. Én nagyon szeretek idegenekkel beszélgetni, és a vásárlás ennek jó terepe. Megvan a közös téma, hiszen egy időben, egy helyen vagyunk, és célt szeretnénk érni. Én például azt, hogy idénre is legyen az évszaknak megfelelő lábbelim, vagy felsőruházatom. Mások a legújabb modellre mennek, megint mások a harmadik ugyanolyat veszik. Én a hülye mintást keresem, mások az egyszínűt, nem vásároljuk fel egymás elől a cuccot. Évente egyszer jól esik az ilyesmi.
A mozi. A mozi állati jó dolog. Persze, meg kell válogatni a filmeket, mert a műfaj kábé félhalott a sorozatok előretörése óta, ez hatványozottan igaz pandémia idején, de azért van pár jól sikerült alkotás. Vannak filmek, amiket egyszerűen nagy vászonra terveztek. Más a látószög, a nézőpont. Kicsiben nem úgy működik. Ez az élmény igazán visszajöhetne már.
Aztán ott vannak a koncertek. A fesztiválokból már kinőttem, lassan a gyerekeimet kell hordani, de egy-egy jó koncertre elmennék. Engem felvillanyoz, ha többezer ember énekli ugyanazt, legfőképp, ha valami olyat, amit szeretek, mert jó érzéseket kelt bennem a hallgatása. Van benne valami nagyon ősi, ami az együvé tartozásunkat jelképezi. A koncert jó dolog, azt hiszem, ezt kimondhatjuk. És nagyon-nagyon hiányzik.
Autós találkozók? Régebben szerveztem is, manapság csak látogatom őket, de nagyon szép megnyilvánulása az elmebajnak egy bizonyos szint felett.
És ezek híján mi maradt? A Facebook-csoportok, ahol azonos érdeklődésű sorstársakkal vesszük körül magunkat, és ülünk a buborékunkban, ahonnan már szinte ki se látunk.
És mi lesz, ha ennek vége lesz? Az emberek behabzsolják az életet, mintha mi sem történt volna, és megpróbálnak mindent bepótolni, ami kimaradt. Ki a villanyszámla befizetést, ki a mauritiusi utat. Ezzel együtt nagyon remélem, hogy a higiénia fontosságának hangsúlyozásába fektetett energia nem vész el, hanem átalakul sok kézmosássá, fertőtlenítéssé, megfázás-szezonban kis köhögéssel-takonnyal is inkább otthonmaradássá és maszkviseléssé.
A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungaria Kft. megbízásából készült.
LMR-CH-20210324-27