“Az első gyerek születése előtt nálunk nagyon másképp néztek ki az év végi ünnepek, mint mostanság. Innen visszanézve már a készülődés is sokkal kevésbé volt izgalmas és kalandos, az ember csak a párjának nézegetett ajándékokat, meg persze magának ötleteket, némi apróságot a családnak, és ennyi” — kezdi az ünnepekről szóló személyes beszámolóját Mesterházi Dávid, Apavlogger.
Mikuláscsomag — igazi Mikulás-várás nélkül?
A Mikulás se jött, hiszen furán nézne ki, mit keresne egy felnőtt ablakában a csizma. A párommal legfeljebb kedvességből adtunk kis csokit egymásnak, de a varázs értelemszerűen hiányzott az alkalomból. Mivel már a szülőktől külön háztartásban éltünk, elkezdtük a saját karácsonyunk kialakítását is, de az is még alapvetően a tágabb családról, a szüleinkkel, rokonainkkal töltött időről szólt.
Gyerekkel az ünnep…
Aztán megszületett az első gyerek, és ahogy olyan sok minden, ez is megváltozott. Attól kezdve ez az időszak (is) a gyerekről szólt, illetve a születésével létrejött új családról.
(Hogy a gyerekkel együtt új család is született, először akkor esett le, amikor világra jötte után pár perccel az újszülött megmérésére, letisztogatására szánt helyiségben — ahova én vittem át a babát —, a nővér felvette az adatokat. Többek között megkérdezte az apa nevét is. Én meg hirtelen nem értettem, hogy miért kell ennyi adatot megadnom, hogy jön ide apám neve? És csak utána esett le, hogy a nővér az én nevemet kérdezte, az apa én vagyok. Szóval onnantól tényleg minden átalakul.)
Tehát megkezdtük a saját családunk ünnepét kitalálni, a saját hagyományainkat kialakítani. Innentől az lett a legfontosabb, hogy a gyereknek megteremtsük azt a varázslatos világot, amire majd ő is nosztalgiával emlékezhet, és amire később építkezhet (ha akar). A készülődés során mi is és a tágabb család is elsősorban azzal volt elfoglalva, mit lehetne és kellene a gyereknek ajándékozni, ki mit szeretne venni (és ki mennyire veszi jó néven, ha a szülők ebbe megpróbálnak beleszólni).
Igazi Mikulás- és Jézuska-várás!
A Mikulás pedig visszatért, és annak rendje és módja szerint az ablakba készített, előtte gondosan kitisztított csizmába helyezte az éj leple alatt az ajándékokat. (Ha már apámat említettem: hogy egy apának ez milyen fontos lehet, azt mutatja, hogy amíg én otthon laktam (huszonpár éves koromig) ő mindig megoldotta, hogy 6-án hajnalban észrevétlenül ajándék kerüljön az ablakba. Pedig felnőtt ember voltam, mégis megvárta, hogy elaludjak, és megoldotta úgy, hogy én reggel tényleg meglepődjek.)
A karácsony pedig teljesen átalakult, már a mi hármunk szentestéje volt a központban, a család többi része a karácsonyi időszak többi napján osztozott. Én rosszul vagyok a giccs mindenféle formájától, ez alól egy kivétel van: a karácsonyi giccs. A karácsony (a szürke, sötét télben) egy nagyon színes, nagyon fényes ünnep, erről szól a rengeteg csillogó-világító kiegészítő, amivel ilyenkor telepakoljuk a lakást. Nálam jöhet mindenféle hógömb, mécsesházikó, világító falu – ezekből sose elég, és általában minden évben bővítem is a szortimentet.
A szenteste menetrendjét, szokásait, menüjét pedig a kettőnk családi szokásaiból gyúrtuk össze: a lakás és az asztal ünnepi díszben, a karácsonyfa titokban készül (Jézuska díszíti).
… és jöjjön a menü!
Az étkezés az alma-dió-fokhagyma trióval indul, aztán jön a húsnélküli káposztaleves vargányagombával, illetve halászlé, majd rántott hal krumplisalátával, végül mákos guba. Az az utóbbi években, mióta a gyerekek nem anyatejet vagy bébiételt esznek, a menü — már az ő ízlésük szerint — némileg megváltozott. A ponty először átváltozott afrikai harcsává, mostanra pedig kifejezetten az ő kívánságukra lazaccá (ez már természetesen nem is rántva), a káposztaleves pedig a gyermeki érdeklődés hiányában elmarad.
A karácsony további része pedig természetesen rokonlátogatás, bár ez, ahogy kinéz, idén elmarad, majd Skype-on/Viberen/Messengeren megölelgetjük a határon túli és inneni rokonokat, az ajándékokat pedig futár hozza. Így vagy úgy, a karácsony akkor is mindig a szeretet ünnepe marad, ha idén nem olyan lesz, ahogyan megszoktuk.
A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. felkérésére készült.
L.HU.MKT.CC.12.11.2020.2436