Vannak az életünkben várva várt napok: amikre készülünk, izgulunk miattuk, alig várjuk, de közben tartunk is tőlük.
Kicsit a gyerekkori karácsonyokra emlékeztet ez az érzés – bár ott legfeljebb csak attól félhettünk, hogy megkapjuk-e a vágyott babát, társasjátékot vagy könyvet. Később az érettségi, a diplomázás vagy egy-egy fontos vizsga lehetett ilyen, na és persze az esküvőnk napja. Ezek azok a napok, amelyek később mérföldkövekké válnak, de már a rákészüléskor is tudjuk, hogy mennyire fontosak. Szeretnénk, hogy minden rendben menjen, és tele van a fejünk a „jaj, mi lesz ha” kérdésekkel.
A szülés – függetlenül attól, hogy első vagy többedik –, az egyik legfontosabb ilyen mérföldkő az anya és a család életében, az éppen világra érkező új kis emberében pedig még inkább. Nők, anyák közösségében megunhatatlan téma, hiszen valóban minden szülés más, még akkor is, ha ugyanarról az anyáról beszélünk. Éppen ezért, amikor az első babádat várod, olyan rejtélyesnek tűnik minden: honnan fogom tudni, hogy ez már AZ? Milyen lesz? Nagyon fog fájni? Mikor kell elindulni a kórházba vagy hívni a bábát?
Nálunk így kezdődött
Megnyugtatlak: a szülés kezdetét a második, harmadik gyereknél sem feltétlenül könnyű egyértelműen felismerni. Nálam legalábbis így volt, és a családi, baráti körömben sem egy olyan sztorit mesélnek, amikor hazaküldték a szülni érkező kismamát: anyuka, ez még nem az. Vannak persze egyértelmű jelek is: ilyen a magzatvíz elfolyása vagy a több órán át tartó rendszeres, erős fájások – de persze ha ezek megvannak, az sem jelenti azt, hogy hipp-hopp itt lesz a baba.
Sok kismamát elbizonytalanítanak az utolsó heteket megnehezítő jóslófájások: sokszor órákig eltartanak, nem hagynak aludni és bizony fájdalmasak is. Az egyik kisfiamnál én is így jártam: kétségbeesve gondoltam arra, hogy ha ez még nem valódi fájás, akkor mire számítsak, ha tényleg beindul? Csak akkor lehettem biztos benne, hogy jóslófájásokról volt szó, amikor elmúltak, és végül sikerült álomba szenderednem. Hiába tapasztaltam meg ezt, a másik szülésemnél mégis „beugrottam” a jóslóknak, és bementünk a kórházba, ahol aztán teljesen leálltak az összehúzódások, pedig meg voltam győződve arról, hogy ezek tényleg valódiak. A harmadik gyerekem nem hagyott kételyek között: a padlón placcsanó hatalmas adag magzatvíz világos üzenet volt: szülünk!
Várandósságunk utolsó percei
Ha biztos vagy benne, hogy elérkezett a szülés ideje, és ezt a szakemberek is megerősítik, akkor beindul a rutin: a különböző vizsgálatok, mérések, kérdések közepette a tested is tudja a dolgát. A vajúdás a szülés leghosszabb szakasza, amely akár órákig is eltarthat – erről itt írtunk bővebben. Egyszer aztán eljön az a pont, amikor úgy érzed, nincs más hátra, nyomnod kell – és valójában ez a szülés igazi kezdete.
Orvosi értelemben akkor érkezik el ez a pillanat – a kitolási szakasz – amikor a méhszáj már teljesen kitágult („eltűnt”), a magzatburok megrepedt és a baba feje elkezdett haladni a szülőcsatornán át. A tágulást orvos vagy szülésznő ellenőrzi, a burok pedig mostanra vagy spontán megrepedt, vagy ha még ép, akkor ilyenkor megrepesztik. És hogy te mit érzel mindeközben?
A vajúdás hullámokban érkező, egyre sűrűsödő és erősödő összehúzódásaihoz képest ez most más. Sok nő tapasztalja meg a fájások teljes leállását, az átmeneti szakaszt, ami olyan, mint a vihar előtti csend. Emlékszem, a második szülésemnél mutatkozott meg a legegyértelműbben: percekig semmi nem történt, mindenki állt és várt. Ez teljesen természetes, ilyenkor – ha egyébként mindenki jól van –, nem kell siettetni a babát. Meg fog jönni az első tolófájás a maga idejében.
A kitolási szakasz egyik legjellemzőbb jele a székelési inger. A szülésznők szokták is kérdezni: nem kell-e már vécére menni? Ilyenkor a baba feje már a végbél falát nyomja, tehát ne a mellékhelyiség felé indulj: keresd meg azt a pózt, ami számodra a legjobban esik, és várd az első tolófájást. Sokan a fájdalom mellett megkönnyebbülést is éreznek, amikor ez megérkezik: végre aktívan részt vehetnek a szülés folyamatában! Én is úgy éreztem, hogy a vajúdás csak megtörténik velem, független tőlem, most viszont minden erőbedobásomra szükség van. A kitolás máshogy és máshol fáj, ez már nem görcsös összehúzódás, inkább erőkifejtés. Nyomással, légzéstechnikával centiről centire segíthetsz a kisbabádnak előbbre jutni. Nekem szóltak, hogy érintsem meg a feje búbját, amikor kibukkant – ez az első érintés hatalmas erőt adott az utolsó tolófájásokhoz.
Itt a baba!
Azt hiszem, azt az érzést sosem felejtjük el, amikor kigördül a kisbabánk feje, majd megszületik a teste is. Innentől már csak néhány kellemetlenség van hátra, amit babával a mellkasodon könnyebben elviselsz. Ha volt gátvédelem, akkor sokszor nincs szükség varrásra, csak a méhlepény megszületésén kell még túlesni, de már közben is ismerkedhettek, örülhettek egymásnak, és megtörténhet az első szoptatás is. Üdv a világon, kisbaba!
A cikk a Bayer Hungária Kft., az Elevit Complex forgalmazója megrendelésére készült.
CH-20221208-74