Szerelmesek leszünk, összeköltözünk, lehet, hogy össze is házasodunk, majd kisbabát szeretnénk. A papírforma szerinti sorrend persze nincs kőbe vésve, a kisbaba utáni vágy életünk legváltozatosabb szakaszaiban kelhet életre bennünk.
Ha bennetek is megfogalmazódott a családalapítás gondolata, akkor itt az ideje jobban megismerni saját magatokat, és felnőtt fejjel is végiggondolni: hogyan is lesz a kisbaba!
Ismerd meg a tested működését!
Persze csodálatos dolog várni, hogy a bébi meglepetésszerűen toppanjon az életünkbe, mégis sokat segíthet, ha megértjük a női testben zajló folyamatokat, és némi tudatosságot is csempészünk a „babaprojektbe”.
Mi is történik hónapról hónapra?
Minden hónapban az egyik petefészkedből egy érett petesejt szabadul ki, és bejut a petevezetékbe. Ezzel körülbelül egy időben a méhed felkészül a megtermékenyített petesejt beágyazódására, a méhnyak által termelt váladék pedig hígabbá és síkosabbá válik, hogy a hímivarsejtek könnyebben átjussanak rajta. A petesejt kiszabadulását nevezzük ovulációnak, azaz peteérésnek.
Az ovulációt követően 24 óra áll rendelkezésre a petesejt megtermékenyítésére, miközben a petevezetéken keresztül vándorol a méh felé. Ha ez idő alatt a petesejt találkozik spermiummal, akkor megtermékenyül, majd beágyazódik a méh nyálkahártyájába.
A legtermékenyebb napjaid
A peteérést megelőző néhány nap és magának az ovulációnak az ideje a legideálisabb időszak arra, hogy szeretkezzetek a pároddal. Ha vártok az ovulációig, akkor a spermium esetleg már nem találkozik időben a petesejttel, így elmarad a megtermékenyítés. Ugyanakkor a hímivarsejtek akár napokig is életben maradhatnak a számukra megfelelő környezetben, tehát a fogantatás akkor a legvalószínűbb, ha a spermiumok már a petesejt kiszabadulása előtt is jelen vannak.
Pontosan mikor is történik a peteérés?
Minden nő ciklusa különböző, úgyhogy készítettünk számodra egy egyszerű ovulációs naptárat, amely segítségedre lehet a legtermékenyebb napjaid meghatározásához. Ennek használatához nincs is másra szükséged, mint az utolsó menstruációd első napjának dátumára, valamint a menstruációs ciklusod átlagos hosszára (amennyiben nem szabályos a ciklusod, úgy érdemes néhány hónapig naplót vezetned, és ebből egy átlagos ciklushosszt számolnod).
Ha kiszámoltad, hogy mikorra várható a peteérésed időpontja, máris láthatod, melyek a legideálisabb napok a teherbeesésre.
Persze naptár nélkül is kipuhatolhatod, mikorra esik az ovulációd, ugyanis ezt a folyamatot számos természetes jel is kíséri!
A méhnyaknyák változása: a méhnyak a méhed hüvelybe nyúló alsó és keskenyebb része. Az itt található mirigyek különböző hormonok hatására váladékot termelnek, amelynek állaga folyamatosan változik a ciklus során.
Ovuláció előtt (közvetlenül a menstruációdat követően): nagyon kevés, sűrű, ragadós, fehér vagy átlátszatlan váladék termelődik ilyenkor – már ha egyáltalán. Emellett hüvelyszárazságot is tapasztalhatsz. Mivel a spermiumok számára szükséges a nyák a petesejthez való eljutáshoz, ezért ezeken a napokon a teherbeesés valószínűsége igen alacsony.
Közeledve a peteéréshez: a nyák termelődése fokozódik, krémes-fehéres színűvé válik, miközben a hüvelyedet egyre nedvesebbnek érezheted. A teherbeesés esélye növekszik.
Ovuláció körüli napok: a váladék tiszta, átlátszó és nyúlós (mint a tojásfehérje), a hüvelyi nedvességérzet pedig fokozódik. Ezekben a napokban a legnagyobb a valószínűsége a teherbeesésnek.
Peteérés után: ismét sűrűvé és ragadóssá válik a hüvelyváladék, és növekszik a szárazságérzet is. Fokozatosan csökken a teherbeesés esélye.
Magasabb alaphőmérséklet: a bazális (=alap) testhőmérséklet a nyugalmi állapotban mért testhőmérséklet. Ezt pár hónapon keresztül folyamatosan figyelve és feljegyezve még pontosabban meghatározhatod a peteérés időpontját. Az ovuláció jellemzően a hőmérséklet-emelkedés kezdetekor történik meg (ez utána legalább három napon keresztül fennáll). Ugyanakkor számos egyéb körülmény, például a fűtés, utazás, napszak, diéta, munkaidő és az alvásmennyiség is befolyásolhatják a kapott értéket.
Ahhoz, hogy minél pontosabban tudd meghatározni az alaphőmérsékleted, tanácsos minden reggel ugyanabban az időpontban elvégezni a mérést még azelőtt, hogy kikeltél volna az ágyból (digitális vagy ovulációs hőmérővel).
Alhasi fájdalmak: figyelj a tested apró jelzéseire, hiszen peteéréskor is tapasztalhatsz hasfájást.
Premenstruális szindróma (PMS): az ovuláció idején tipikus PMS-tüneteket – például mellfeszülést, puffadást vagy hangulatingadozást – is tapasztalhatsz.
Ez nagyon szép, de hol marad a spontaneitás?
Izgalmas és szeretetteljes időszak vár rátok, miután elhatároztátok, hogy gyermeket szeretnétek. Éppen ezért ne engedjétek, hogy a tervezés és a naptárhoz való igazodás elvegye ezeknek a pillanatoknak a varázsát. Ne gondoljátok vagy tervezzétek túl, inkább élvezzétek ki együtt a meghitt pillanatokat.
A cikk a Bayer Hungária Kft., az Elevit Complex forgalmazója megrendelésére készült.
CH-20230227-60