Bezár
Gyerekszülés 35 fölött – ketyeg a biológiai óra?

Gyerekszülés 35 fölött – ketyeg a biológiai óra?

Ha láttad a Csak szex és más semmi című filmet, akkor te is emlékszel a Schell Judit által alakított, harminckét éves Dórára. Ez a fiatal és csinos nő egy szerelmi csalódás után elkeseredetten próbál randizni: igazi párkapcsolatot már nem is akar, csak valakit, akitől teherbe eshet és gyereket szülhet. Hiszen a kollégáitól és a szüleitől Bridget Joneshoz hasonlóan egyre csak azt hallgatja: tik-tak, ketyeg a biológiai óra!

Ha harminc fölött vagy és még nincs gyereked, te is találkozhattál már ezzel a meglátással: itt az ideje belehúzni a „gyerekgyártásba”, mert hamarosan nem lesz esélyed rá! Sőt, fiatal szülők is gyakran megkapják ezt a megjegyzést a második gyerekre vonatkoztatva. De vajon pontosan mi és hogyan ketyeg bennünk? Miért állítják be olyan ijesztő határvonalként a 35 éves kort, hogy még az orvosi vizsgálatoknál is külön figyelmet érdemel, aki ennél idősebb? Ott szerepel az „idős gravida” megjelölés a papírokon, és innentől más szabályok vonatkoznak a kismamára.

Kecskés Timi cikke következik.

Így működik a testünk

Tény, hogy a nők a születéskor adott számú petesejttel rendelkeznek. Magzatkorunkban, a huszadik terhességi hét körül nagyjából ötmillió petesejt van a petefészkeinkben, aminek a nagy része a következő hónapok alatt elhal, hogy születéskor már csak fél-egymillió darabot hozzunk magunkkal. Ez még mindig rengeteg, hiszen havonta csak egy áll készen a megtermékenyülésre. Életünk során az átlagos  hosszúságú fogamzóképes időszakot alapul véve nagyjából négyszáz petesejt „fogy el” a menstruációs ciklusokban. Ideális esetben ezek közül pontosan annyi termékenyül meg, ahány gyereket szeretnénk, lehetőleg épp akkor, amikor mi  tervezzük – de persze az élet ennél mindig bonyolultabb.

A petesejtek száma a születés után is folyamatosan csökken, harmincéves korra már csak az eredeti mennyiség 12 százaléka áll rendelkezésre. Még ez is a többszöröse annak, amit egész életünkben felhasználunk, a teherbe eséshez pedig csak néhány egészséges petesejtre van szükség – akkor mi ez a felhajtás a biológiai óra körül?

A petefészek a testünkkel együtt idősödik: a kor előrehaladtával egyre több olyan ciklus fordul elő, amelyben menstruáció jelentkezik, peteérés azonban nem. A folyamatot hormonkészítmények szedése, műtétek és a családi genetika is befolyásolja. A megmaradó petesejtek közül is egyre kevesebb az egészséges, így valóban az a tendencia, hogy a korral egyre nehezebb a teherbeesés. Az azonban, hogy éppen a 35 éves kor lenne ebben valamiféle elvágólagos határ, szerencsére nem igaz, és ezt egyre inkább aláírja az orvosi szakma is.

Akik későn szültek

Nem is egy híres embert ismerünk, aki bőven 35 fölött lett édesanya. Susan Sarandon például három gyermeket szült: már az elsőt is 39 évesen, két fiát pedig 42, illetve 45 éves korában vállalta. Pásztor Anna, az Anna & The Barbies énekesnője 40 évesen hozta a világra kisfiát, majd két évvel később megérkezett a kislánya is. Liptai Claudia első gyermeke a színésznő 33 éves korában született, és tíz év telt el, mire megérkezett a kistestvér. Gwen Stefani szintén a második gyerekét szülte 44 évesen. Rengeteg példa van tehát, és nem csak a sztárvilágban: mindannyian ismerünk olyan családokat, ahol az anya már negyven felett volt, amikor megérkezett a gyermekáldás. Egy ismerősöm, Gabi két, szinte már felnőtt gyereke után azt hitte, örökre lezárta a családalapítás kérdését, amikor 46 évesen derült égből villámcsapásként érte a felfedezés, hogy babát vár. A kétségbeeséstől az izgatottságig nagyon sok érzelem lejátszódott benne, míg végül úgy döntöttek, hogy szeretettel várják a kislányt, aki immár két hónapos, és szülei mellett a nagytesók is nagy örömüket lelik benne. Ők már így tökéletes család.

Annak, hogy a gyerekszülés a nők egyre későbbi életkorára tolódott, nem csak a biológiai óra az oka: sokan vannak, akik később találják meg a párjukat, vagy egyszerűen csak úgy alakul az életük, hogy ekkor jön el számukra a gyerekvállalás ideje.

Egészséges ez?

Ma már inkább az a szakmai konszenzus , hogy ameddig képes teherbe esni valaki, addig  vállalkozhat rá. Persze érdemes tisztában kell lenni azzal, hogy a komplikációk gyakoribbak mind a terhesség, mind a szülés során, illetve idősebb anya esetén magasabb a Down-szindróma kockázata is. Szerencsére rengeteg pozitív példa van előttünk egészséges gyerekeket nevelő, viszonylag későn szült nőkről. Számos előnye is van annak, hogy idősebb szülőkhöz érkezik a kisbaba: ők jellemzően türelmesebbek és megalapozottabb az életvitelük, rendszeresebb életet élnek. Anyagi körülményeik is jobbak, mint a pályakezdő fiataloknak, így könnyebben hoznak olyan döntéseket, amelyek ahhoz vezetnek, hogy több időt tölthessenek a gyerekkel.

Ha valaki bármilyen okból később szül, addig is sokat tehet a női szervek egészségéért. Nagyon fontos a szexuális úton terjedő betegségek megelőzése, és ha mégis bekövetkeznek, akkor a mielőbbi kezelésük. A szakemberek hangsúlyozzák a testmozgás fontosságát, az egészséges táplálkozást, amelyben a tartósítószerek mérsékelt használatára, az adalékanyagok, a koffein, a cukor, glutén mennyiségére is odafigyelnek.

És hol van mindebben a férfiak szerepe? Hiszen a gyerekvállalás legtöbbször nem egy ember, egy nő ügye, hanem egy páré: családalapításról vagy családbővítésről döntenek. Abban, hogy a nő később szül, része van a férfinak is, ehhez ugyanis elköteleződésre van szükség és arra, hogy a férfiban is megszülessen a gyerek utáni vágy – és a nemzőképessége is rendben legyen. Az általános vélekedés az, hogy míg egy nőnek 35 éves kor körül már igyekeznie kell, hogy ne csússzon ki az időből, addig a férfiak bármelyik életkorban képesek gyereknemzésre. Ez azonban az utóbbi idők kutatásai alapján megdőlni látszik a spermiumok is öregszenek, számuk a korral csökken.

Ezek olyan kockázatok, amelyekkel jó, ha tisztában vagyunk – a gyermekvállalás ideje azonban rengeteg összetett tényezőtől függ, és az a jó, ha mindenki a saját életében tapasztaltak alapján hozza meg ezt a döntést. Nagyon sok esetben pedig a döntés egyáltalán nem is rajtunk múlik: a pár megvan, a vágy megvan, a baba pedig késlekedik. Épp emiatt nagyon fontos szerintem ebben a témában az ítélkezésmentesség: senkinek nincs joga beleszólni abba, hogy valaki mikor vállal gyereket, ráadásul a kívülállóknak fogalmuk sincs, hogy mi van egy-egy ilyen történet mögött. Én annak drukkolok, hogy aki szeretne babát, annak lehessen, és az, hogy ez a pillanat huszonévesen vagy negyven felett érkezik el, már másodlagos tényező.

A cikk az Elevit Complex termékek forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.

CH-20230227-60

Bezár