A gyermekvállalásra testben és lélekben is érdemes alaposan készülni! Karsai Judit, a Cukimamik bloggere hozott Nektek számos hasznos tanácsot, melyeket megfogadva könnyen áttekinthetitek, hogy mely területeken fejlődhettek, mely teendők állnak előttetek.
A várandósság túlnyomó részben csodás állapot a párok életében. Vannak, akiknél szinte már a gondolat megfoganásával egyszerre sikerül is a teherbeesés, és vannak, akiknél hosszabb idő telik el, míg valóban elkezd növekedni az új élet a leendő anya pocakjában. Mindkét esetben érdemes azonban tudatosan felkészülni a babatervezésre. Ehhez nyújtunk most segítséget.
Kezdjük az érzelmi oldallal, aminek biztosítása nagyban segíthet elérni a várt terhességet!
A legfontosabb, hogy mindketten akarjátok. Nem szabad egyik fél részéről sem vállrándítással reagálni a babaprojektre, hiszen így nem csupán a várandósság és a gyereknevelés lesz nehezebb, de maga a fogantatás is akadályokba ütközhet. A legtöbb dolog agyban dől el, szól a mondás, ami bizony ebben az esetben is gyakran beigazolódik.
A stressz csökkentése is nagyon fontos. Próbálj nyugodtabb környezetet kialakítani, mind fizikai, mind pszichés értelemben. Alakítsd át a lakást, kezdj el jógázni, vizsgáld felül a szociális kapcsolataidat, sőt, akár egy terapeutát is felkereshetsz, hogy mentálisan is felkészülhess a kisbabád érkeztére.
Teremtsd meg a biztonságot! Ebbe a stabil párkapcsolat, munkahely és a kellemes otthon épp úgy beletartozik, mint a minimális anyagi feltételek. Amennyiben életed valamelyik részében bizonytalanságot érzel, változtass rajta, hogy babádat a lehető legnagyobb nyugalomban tudd fogadni.
A babatervezésnél azonban nem csak az érzelmi és lelki tényezők játszanak szerepet. Az egészség is épp olyan fontos.
Mindketten hagyjatok fel az esetleges káros szenvedélyekkel, mint például a cigaretta vagy a túlzott alkohol- és kávéfogyasztás. A koffein negatív hatással lehet a termékenységre*, az alkohol akár korai vetélést is okozhat, a dohányzás pedig többek között károsítja a hímivarsejteket, csökkentve ezzel a teherbeesés valószínűségét.**
Érdemes lehet egy vitamin- és ásványi anyag kúrát is végigcsinálnotok, mielőtt belevágnátok a babaprojektbe. Ezt azonban egy alapos általános kivizsgálás és orvosi konzultáció előzze meg, hiszen így valóban személyre szabottan tudjátok pótolni a szervezetetekben a lecsökkent mikrotápanyagok szintjét.
Ami azonban csak a leendő anyát érinti, az a terhes- vagy más néven várandós vitamin. Tévhit, hogy ezt csak a fogantatás pillanatától érdemes alkalmazni, amit ugye nem is tudunk pontosan. Vannak olyan készítmények, melyeket már a nulladik trimeszterben, azaz a teherbeesés előtt el lehet kezdeni szedni. Ezeknek jellemzően magas a folsavtartalma, ami segít emelni az esetleges alacsony anyai folsavszintet, ami egyébként egyes fejlődési rendellenességek kialakulásának kockázati tényezője.***
Hangolódj a leendő anyaságodra; próbálj mindent görcsösségtől mentesen tenni, hogy a tőled függő összes feltétel adott legyen kisbabád fogadására.
* Sean Ward amerikai élettani orvos a Nevada Egyetemen végzett kutatása alapján (Der Spiegel, 2011.08.01.)
** A dohányzás az ivarsejtek károsításával jelentősen rontja a sikeres megtermékenyítés esélyeit — olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján.
***A jótékony hatás napi 400µg, a fogamzást megelőzően legalább egy hónapig, és a fogamzást követően három hónapig folytatott kiegészítő folsavbevitellel érhető el.
A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.
MAN: L.HU.MKT.CC.24.06.2020.2303