Angéla fakanalat ragadott, és beinvitált minket a konyhájába: ezúttal egy ünnepi menüsor készült, melynek első elemével, a sütőtökkrémlevessel ismerkedhettek meg ebben az írásban, de Angéla karácsonnyal kapcsolatos érzéseit és gondolatait is olvashatjátok alább!
A karácsony számomra leírhatatlan. Egyrészről legálisan giccsbe lehet öltöztetni a lakást, hangulatvilágítás mindenhol, narancs és mandarin héja a radiátoron. Anyu is így csinálta, én is követem ezt a hagyományt. Szeretek ajándékot kapni, de inkább adni, és csomagolni. Azt bárki rám bízhatja, seperc alatt belefeledkezek.
De az ajándéknál még fontosabb a család és a barátok. És az ilyenkor együtt töltött idő. Valamiért más, valamiért lenyugszunk, és mindig békés. Talán az eltelt évet is érezzük, és hálát adunk, hogy ott vagyunk egymásnak. Aztán jöhet egy jó társasjáték. Ahol rendszerint mindig veszítek. És én ezzel együtt szeretem, mert a játék a fontos, és azok, akikkel együtt vagy.
Az idei nekem már a második karácsonyom lesz a kislányommal. Babi első évben nem tulajdonított nagy jelentőséget a karácsonyfának (pedig nagyon vártam és mindent bevetettem, higgyétek el), az ideinél viszont már azon agyalok, hány helyen rögzítsem, és hogy 100 cm alatt talán nem is kellene díszt tennem a fára… Ilyen ez, ha egyszer már nem baba… menni kell, pakolni kell és felfedezni a világot.
Egy biztos: a karácsony az egyik legszebb ünnep az évben, főleg, ha rólunk szól. Én mindig ezt várom a legjobban, mikor beköszönt az ősz. És ha már ősz, vele együtt érkezik a sütőtök szezonja is, ami egész télen elkísér minket.
Mikor összeállítottam a menüt, (halkan megsúgom, mert idén karácsonykor tényleg ez lesz nálunk) szokásosan végig pörgettem, mi az, ami épp a szezonális, mi az, ami emlékeket ébreszt. Minden évben így teszek és így változik a menü. A klasszikus fogásokat már ettünk eleget, és ha idén meglátogathatjuk egymást az ünnep három napja alatt, akkor minden bizonnyal fogjuk is. Na meg… halászlét készíteni számomra kész kihívás. Rábízom én ezt édesapámra. Neki megvan hozzá a fegyvere: „az évek, meg a rutin.”
Aztán megmosolyogtam a menüt: gyerekbarát, szezonális, családi klasszikus. Sült hús, és… akár több szakaszban elkészíthető és akkor rájöttem még egy dologra: mikor várandós voltam, már ugyanezt az életet éltem. Akkor a pocakomtól voltam fáradt, most pedig Babi diktál olyan tempót, hogy csak álmodozom arról, hogy órákat töltsek a konyhában egyedül.
Nem attól fognak jobban szeretni, ha napokig főzök, aztán összeroskadok a fa alatt… de mindenki boldog lesz, ha finomat eszik, és bevallom, nekem is jól esik a lopott időkben főzni…
Bárhol is tartasz most az életedben: baba előtt, várandósság alatt, vagy már egy kisbabával,, remélem, ez a menü Neked is beválik idén karácsonyra!
Szerintem kevesen tudják, hogy kedvenc téli alapanyagunk, a sütőtök, micsoda vitamin- és ásványi bomba, és bár édes, mégis mérsékelt a kalóriatartalma. És mennyi minden készíthető belőle! Levestől kezdve a főételen vagy épp köreten át a mennyei desszertekig.
Általában már ősztől elkezdem készíteni mindig más fűszerezéssel: gyömbér, garam masala, darált édes paprika, kardamom, kaffir lime, baharat fűszerkeverék, fahéj, tökmagolaj… – a sütőtökhöz egyszerűen bármi illik. Ez a leves pedig már karácsony előtt egy nappal elkészíthető, lényegében a sütő elvégzi a dolgát, és ha áll egy éjszakát, még sokkal, de sokkal finomabb lesz az íze, karácsony napján pedig már csak melegíteni kell.
A hozzá tartozó lepénnyel ugyanez a helyzet, elég előtte elkészíteni és sütőben vagy serpenyőben újra melegíteni. Ami pedig megmarad (ez mondjuk szerintem kizárt), másnap reggel is isteni finom lesz reggeli gyanánt.
A lepény már önmagában is függőséget tud okozni, nem viccelek, tanúim vannak rá. De a zöldfűszeres-fokhagymás kenegetővel azt hiszem, feltesszük az i-re a pontot. Ráadásul így télen ezzel is adunk egy löketet az immunerősítésnek. Pirítósra, reggelihez a tojásrántottára, nyugodtan vessük be, amikor csak jól esik, hiszen annyira egyszerű elkészíteni. A hűtőben több napig eláll, hiszen olajban van. Csak zárjuk le, mert eszméletlen intenzív illata van.
Nincs más hátra, jöjjön a recept!
Sütőtökkrémleves házi zöldfűszeres lepénykenyérrel
2 ek olívaolaj
2 g fokhagyma
1 ujjnyi gyömbér
1 bio narancs leve és reszelt héja
1 nagy sütőtök (180 fokon előzőleg besütve kb 30-40 perc alatt)
1 doboz kókusztej (400g)
0,5-1l zöldségalaplé (attól függ, mennyire szeretnéd krémesre), de vízzel is jól működik
2 ek krémes, natúr földimogyorókrém (elhagyható, de isteni ízt ad neki)
só, bors
friss chili ízlés szerint
Az olajon megfuttatjuk a gyömbért és a fokhagymát, hozzákeverjük a narancs levét és reszelt héját, a mézet, illetve a felkockázott, előzőleg pirultra sütött, puha sütőtököt. Átforgatjuk, majd felöntjük az alaplével, épp hogy elfedje. Forraljuk, hozzáadjuk a kókusztejet és a földimogyorókrémet. Ismét forraljuk, majd turmixoljuk. Ha túl sűrűnek látjuk, adjunk hozzá még az alapléből. Kóstoljuk és sózzuk, borsozzuk, a bátrak pedig adjanak hozzá friss chilit is, ami természetesen akár tálaláskor is felkerülhet a tetejére, így a gyerekek is ehetnek belőle – két éves korig viszont próbáljuk elhagyni a só használatát. Ne feledjétek: ha hagyjuk állni egy éjszakát a hűtőben, még jobban kijönnek az ízek.
Zöldfűszeres lepénykenyér:
450 g liszt
250 g víz (szobahőmérsékletű)
1 ek Maldon sópehely vagy sima tengeri só
1 ek cukor
25 g friss élesztő
50 g olívaolaj
A lisztet beleszitáljuk egy keverőtálba. Közepén krátert készítünk, és beletesszük a sót, a cukrot, az élesztőt és az olajat. Közepes fokozaton dagasztó fejjel pár perc alatt összeáll, majd letakarjuk és hagyjuk egy órát kelni. Ha nincs gép, semmi gond, annyira könnyű a tészta, hogy kézzel is könnyen átgyúrjuk egy mély tálban.
Utána gombócokat formázunk, kb. kiwi méretűeket. Kinyújtjuk fél centi vastagra, és forró olajos serpenyőben 2-2 perc alatt mindkét oldalát megsütjük. Bármikor újra melegíthető a sütőben vacsora előtt. (200 fok 2-3 perc alatt)
Kenegető:
2 g fokhagyma
2-3 dl olívaolaj
½ csokor petrezselyem
½ csokor koriander
Maldon só vagy tengeri só
A zöldfűszereket aprítjuk, a fokhagymát reszeljük és elkeverjük az olajjal, az egészet homogénre keverjük pár mozdulattal az aprítógépben. Tálalás előtt egyszerűen megkenjük vele a lepényeket. Tehetjük külön tálba is, és mindenki tunkolja a kenyerét (ennek is megvan a varázsa).
Próbáljátok ki, ígérem, nem okoz majd csalódást, új ízeket felfedezni pedig mindig izgalmas, különösen az ünnepekkor. Vidám készülődést kívánok!
Angéla
A cikk a Bayer Hungaria Kft., az Elevit Complex forgalmazója megbízásából készült.
L.HU.MKT.CC.30.11.2020.2454