Baracskay Angéla isteni narancsos desszertje természetesen nem kizárólag várandósan vethető be, úgyhogy izzítsátok a sütőket, és adjatok az énidőnek!
Ugye Ti sem gondoltátok komolyan, hogy az első trimeszter harmadik receptje nem édesség lesz?
Ebben a 9 hónapban (is) kényeztethetjük magunkat. Én mindig azt mondom, hogy nincsen semmi baj, ha kedvünk támad megenni egy szelet tortát, egy tábla csokit, egy kis doboz fagyit. Sosem hittem abban, hogy sanyargatni kell magunkat. Csak nem kell túlzásokba esni. Abban viszont nagyon hiszek, hogy van középút a – legyünk őszinték, néha ehetetlen – szuperegészséges desszertek, és egy klasszikus cukorbomba sütemény között.
Ilyen ez a narancsos sütemény is. Egyszerű kevert sütemény, csak épp elég jó ízkombináció a naranccsal és az olívaolajjal. Bombabiztos a receptem (főleg, ha betartjuk azt, hogy minél több levegőt „pumpáljunk bele”, miközben elkészül a tészta, akkor olyan lesz, mint egy vatta, és elolvad a szájban), és sokszor bevetésre készen áll. Kiváltképp, ha jönnek hozzám, én pedig kedveskedni szeretnék. Főleg amikor várandós voltam! Bár mindvégig váltig állítottam, hogy nem vagyok kívánós, most így visszatekintve rá, és ahogy egyre jobban haladunk a receptekben… persze, hogy kívánós voltam! Persze, hogy voltak napok, mikor össze-vissza ettem, és persze, hogy ez a sütemény is gyakran elkészült. Érdekes dolog ez a várandósság, kicsit kiszakadunk a valóságból, és sok minden ki is esik. Ahogy telik az idő – Babi lassan kétéves -, érdekes módon jönnek fel az emlékek. Tuti, hogy a hormonok csinálják ezt, teljesen kicserélnek és lila ködbe tesznek. Szóval, ha ebből a süteményből is lecsúszna eggyel több, majd a hormonokra fogjuk. Igaz? 🙂
Kattints a videóért, vagy görgess lejjebb a részletes receptért!
Narancsos olívasütemény
A forma kikenéséhez:
4-5 ek barnacukor
2-3 ek szobahőmérsékletű vaj
3-4 ek mandulaforgács
Sütemény:
3-4 bio narancs
3 tojás
130 g cukor
1 rúd vanília kikapart belseje
125 g olívaolaj
¼ tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
250 g liszt
Csipet só
50g mandula forgács vagy 50g mandulaliszt
Sütés: 160 fok előmelegített sütő, légkeveréses fokozat, 30-40 perc
A tojásokat először magában, majd a cukor fokozatos, több részletben történő hozzáadásával fehéredésig habosítjuk. Hozzáadjuk a vaníliát is. Ha kifehéredett a tojáshab, fokozatosan csurgassuk hozzá az olívaolajat, mintha majonézt készítenénk. Adjuk hozzá két narancs kifacsart levét, majd két-három részletben szitáljuk hozzá és forgassuk bele a sütőporral és szódabikarbónával elkevert lisztet. Végül a csipet sót és a mandulát adjuk hozzá.
Közben a tortaformát kivajazzuk és beszórjuk barnacukorral. A megmaradt 1-2 narancsot héjastul felkarikázzuk, és a szeletekkel kibéleljük a sütőedényt. A narancskarikák közti lukakba szórjunk szeletelt mandulát.
Óvatosan ráöntjük a tésztát a narancs szeletekre, és aranybarnára sütjük. A tortaformában sülő sütemény 30-40 perc alatt készül el, de bátran tölthetjük muffinformákba is a tésztát, úgy 15-20 perc is elég. Ebben az esetben a kis formákat ugyanúgy vajazzuk és cukrozzuk ki, a narancsszeleteket és a mandulaforgácsot pedig a tészta tetejére tegyük.
Apropó, vérnaranccsal isteni finom, ha épp szezonja van, mindenképpen próbáljátok ki vele, csak ne feledjétek, hogy kezeletlent vegyetek!
A cikk a Bayer Hungaria, az Elevit complex forgalmazójának megbízásából készült.
L.HU.MKT.CC.18.05.2020.2267