Szóval van a lecsó, mint olyan, ami nélkül szerintem képtelenség élni, főleg nyáron. Aztán van benne egy olyan jó dolog is, hogy ahány ház, annyi szokás, főleg, ha kitekintünk külföldre és azt látjuk, hogy van ratatouille és shashuka, a lényeg, hogy fel lehet pimpelni ezt az alap lecsót plusz zöldségekkel. Ehhez hoztam most egy szuper receptet! Baracskay Angéla receptje következik!
Ez most valóban csupa-csupa zöldség lesz, nemcsak azért, mert kolbászt egy éves korig nem ajánlják, sőt utána is óvatosan, hanem azért is, mert ez a lecsó hús nélkül is jó. Persze eljön majd az az idő, amikor mehet bele akár a szalonna is.
Én most belepakoltam, amit lehetett, a lényeg, hogy ami van hűtőben vagy a zöldségesnél, az simán belefér: padlizsánnal, brokkolival, zöldborsóval, kukoricával… tényleg bármivel turbózható.
Talán feltűnt, hogy édesítőnek általában juharszirupot használok, a méz ugyanis – bár természetes – szintén egy éves kor után adható biztonsággal. (Ha savas a paradicsom, jobban csúszik a kicsiknek egy kis édesítéssel, de a felnőttek sem fogják megvetni ezt a jó kis egyensúlyt.)
A videóban ismét láthatjátok, hogyan vágom a zöldségeket, de szeretném felhívni a figyelmet, hogy aki a BLW módszerét alkalmazza, azt tényleg olvasson utána. Aki pedig a hagyományos módszert választja, akkor sincs gond, csak később kezditek a falatkás hozzátáplálást, és egyelőre maradtok a püréknél.
Az benne a jó, hogy sok állag van benne és ettől teljesen lázba jönnek a kicsik.
A sajt legyen jó minőségű, különben gumis lesz, és azzal nehéz még a felnőttnek is megküzdenie. Mire tálalod, már nem lesz ennyire nyúlós, szóval félni nem kell, de ha mégis, akkor hagyd ki egyszerűen, és ami szerinted is biztonságos, azt ad a gyermekednek. Ez ennyire egyszerű. 🙂
És most jöjjenek a hozzávalók!
4-5 szem nagyobb gomba
1 db cukkini
3-4 marék spenót
1 nagyobb vöröshagyma
2 db kalifornia paprika
2 zacskó mozzarella golyó
2 doboz hámozott paradicsom
2-3 löket olaj
Személyenként: 1db tojás
Fűszerek:
Édes fűszerpaprika
Só
Bors
Aprított petrezselyem
Fokhagyma
Juharszirup/méz
Tálaláshoz opcionálisan: pita vagy kovászos kenyér
Vágások: gomba negyedbe vagy lapjára, cukkini negyedekbe, paprika szintén, és a spenótot is fel lehet aprítani késsel (nekem például ez volt sokáig a félelmem, hogy ha feltapad a szájpadlásra, nehogy ott okozzon gondot… ne tessék röhögni, én ezért felaprítottam!)
Lépések:
1. A zöldségeket felaprítjuk, a hagymát apró kockára vágjuk.
2. Olajon megdinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a: gombát, cukkinit, paprikát, paradicsomot és a fűszereket ízlés szerint. Fedő alatt, alacsony lángon, időnként megkevergetve 15 perc alatt összerottyantjuk, majd hozzáadhatjuk a spenótot és a sajtot.
3. Üssük bele a tojásokat és főzzük további 10 percig lefedve.
4. Tálaljunk!
Videón itt nézheted meg az elkészítést!
A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungaria megbízásából készült.
CH-20220805-106