A kérdés számtalan aspektusból körbejárható, Kecskés Tímea pedig pontosan ezt tette: alaposan megvizsgálta több szempontból is!
Néhány napja nagy port kavart a közösségi médiában és az online térben az a hír, hogy a Facebook automatikusan letiltja azokat a képeket és videókat, amelyeken meztelen női mell, mellbimbó látható. Később pontosítottak: a szoptatást és a művészeti alkotásokat ábrázoló tartalmak kivételt jelentenek ez alól.
Mint mindennek, ennek is voltak támogatói és ellenzői különböző szempontok alapján. A ’Free the nipple’ mozgalom azt teszi szóvá, hogy férfi felsőtesteket – mellkasokat és igen, mellbimbókat is – bárhol láthatunk. Szerintük a női mell egyszerűen az utódok táplálására létrejött szerv, amelynek pontosan annyi létjogosultsága van láthatóvá válni, mint a férfi mellbimbónak. Hiszen a férfiak akár az utcán is sétálhatnak meztelen felsőtesttel, bemehetnek a boltba, lobogó inggel járkálhatnak és senki sem tesz vastag fekete csíkokat a fotóikra. A nők teste ezzel szemben tiltott látvány, tabu, üldözendő!
Az ellenzők sokak által talán erőltetettnek érzett egyenlőségi törekvései mögött megjelenik az a tény is, hogy a felnövekvő fiatalok már alig látnak természetes női melleket, a magazinok és a pornóoldalak gömbölyű, kemény, feszes mellei épülnek be náluk elvárásként. Ez a mindkét nem esetében egyformán káros. A fiúk abban a tévhitben élnek, hogy olyan a valódi női mell, amilyennel a videókban találkoznak, tizenkét éves kislányok pedig mellplasztikára gyűjtenek.
Micsoda álszent hozzáállás kitakarni a médiában a melleket – gondolhatjuk, hiszen komoly esély van rá, hogy aki ezeket az intézkedéseket meghozza, az egyébként élvezettel nézegeti őket fotókon vagy élőben is. De vajon támad minket ez a rendelkezés, vagy éppen megvéd? Egyáltalán, kié a mellünk, és hol van ennek a kérdésnek a gyökere?
Kislányként még boldogan strandolunk egy szál bugyiban – bár sokan szívesen felveszik a helyes és divatos bikinifelsőket, a felnőttek között pedig már itt sincs egyetértés. Vannak szülők, akik leparancsolják a kislányukról a felsőt, hiszen „minek az még neked, nincs is melled”. Mások viszont a kis bugyi helyett inkább úszódresszt vesznek az ovisoknak is. Az ő döntésük is érthető: mindannyian hallottunk már riasztó történeteket kislányokkal és a fotóikkal való visszaélésekről – na nem mintha ez az öltözködésen múlna, de persze az ördög nem alszik.
Majd elkezdünk kamaszodni, és kialakulnak a nőiesebb formáink – kinek így, kinek úgy. Jönnek az öltözői egymásra sandítások, az első fehérneművásárlás anyával vagy a barátnőkkel. Ma is elhangzanak olyan, fájó sebeket okozó mondatok, hogy „ugyan, minek neked az a csipkés/szivacsos, jó lesz ez az egyszerű, sportos fazon” vagy „nincs itt még mit takargatni”… Jönnek az elismerő, irigykedő vagy éppen lesajnáló pillantások. Ítélnek, megítélnek, bennünk pedig kialakul, hogy rejtegetnünk kell a mellünket, vagy éppen kiemelnünk, leszorítanunk, felpolcolnunk, kipárnáznunk. Mindezt azért, hogy megfeleljünk… kinek is? Bárkinek, aki lát az utcán, a mindennapokban? A férjünknek, párunknak? A szülői elvárásnak, annak a képnek, amit a „rendes lányokról” őrzünk, vagy annak, amit a férfiak felől a szexi nővel kapcsolatban érzékelünk? Nem gondolunk bele, kinek a testéről is hozunk ilyenkor döntéseket.
Később, sok változás – pubertás, méret, hízás, fogyás – után felnőttként úgy döntünk, hogy kisbabát szeretnénk. A mellünk már a terhesség alatt hatalmas változásokon megy át. A közkeletű tévhittel szemben a megnyúló bőr, lazuló szövetek oka nem maga a szoptatás, hiszen aki nem szoptat, az is találkozik ezekkel a változásokkal. Sokaknál pedig, akik akár évekig táplálták így a gyerekeiket, nem időarányos a változás mértéke. De nem is a méretváltozás az első, még ezt megelőzően is érzékenyebb lesz a mellünk. Nekem is emiatt lett gyanús, hogy ideje lenne vásárolni egy terhességi tesztet. Aztán tényleg jön a méretváltozás: egy-két méretet is nőhet a mellünk a kilenc hónap alatt, ennek megfelelően feszül rajta a bőr, jobban látszani kezdenek rajta az erek. A mellbimbó és a bimbóudvar sötétebb lesz, a bimbóudvar mirigyei kiemelkednek, a terhesség vége felé pedig már az első néhány csepp előtej is megjelenhet.
Végül pedig megszületik a baba, és a változások csak most kapcsolnak rá igazán. Az első napokban mindenféle történik a mellünkkel, ami eddig soha: fáj, belövell, feszül, és miközben minden más testi bajunk is van, ott az a pici élőlény, akit ezekből a mellekből kellene táplálnunk és életben tartanunk. Ráadásul jó néhányan – legalábbis a kórházi személyzet sokszor – szabad prédának érzik, hogy tapogassák, nyomkodják, nézegessék a mellünket, a mellbimbónkat, és ellenőrizzék a tejtermelésünket.
Ezek a napok, hetek arra valók, hogy beletanuljunk a babánkkal együtt a szoptatás mikéntjébe. Nem, ne higgyük el, hogy ez ösztönös, és mindenki már a szülőszobában tud szoptatni! A babákat is meg kell tanítani a helyes technikára, és a mamáknak is el kell sajátítaniuk ezt a megfelelő szaksegítséggel. És akkor itt és most csak arról a legegyszerűbb esetről beszélünk, amikor minden megy, mint a karikacsapás. Pedig hányan küzdenek az anyatejért, fejnek kézzel és géppel, ápolnak sebeket, és szenvednek a megfelelő segítség hiányától! Innen is együttérzésem nektek!!!
Közben telnek a hetek, és a fejőgép, a melltartóbetétek meg az óriási melltartók halma fölött ránk mosolyog a férjünk. Lehet, hogy vágja a centit a gyermekágy leteltéig, lehet, hogy te is alig várod már, hogy újra összebújhassatok, de az is lehet, hogy nagyon távolinak érzed magadat ettől az egésztől. Van, aki egyszerűen nincs még készen a szexre, van, aki lassabban, udvarlósan, az elejéről kezdősen haladna újra; ez mindenkinél más és más, és mindegyik teljesen normális. Sőt, a pasik közül se ugrana bele hirtelen mindenki, nekik is megvannak a saját szorongásaik.
Abban azonban szinte biztos vagyok, hogy mindannyiunk fejében megfordul, hogy milyen lesz az első alkalom, fájni fog-e, és itt a behatolás mellett a mellünkre is gondolunk. Mi lesz, ha konkrétan szembespricceljük a férjünket egy adag anyatejjel? De nem is kell eddig elmenni – bár előfordul -, már azon is aggódunk, hogy mi lesz, ha megsimogat és nem esik jól? Túlságosan fáj, feszül, érzékeny? Mi lesz, ha úgy érezzük, hogy a mellünk most a babáé, és nem akarjuk, hogy más hozzáérjen? Mi van, ha nem tetszik a párunknak, vagy épp mi nem akarjuk, hogy lássa vagy ingerelje, és inkább magunkon tartanánk a szoptatós melltartónkat? Vagy ha mi szeretnénk, szépnek, kívánatosnak látjuk a megváltozott testünket, és a párunk húzódozik tőle?
Elárulom: semmi. Mindegyik felsorolt helyzet és az ellenkezője is teljesen normális. A melled a tiéd. Annak kínálod fel, akinek szeretnéd. A babádnak szoptatásra vagy a férjednek örömszerzésre – vagy csak az egyikre, vagy csak a másikra. Ez a te döntésed kell, hogy legyen: az is, hogy akarod-e a kicsit a melledből táplálni, és az is, hogy szeretnéd-e, hogy részese legyen a melled a szexuális életeteknek. Ugyanígy a férjednek is megvan a saját lehetősége eldönteni, hogy él-e a felkínált lehetőségekkel. Szerintem az a fontos, hogy ne legyél merev egyik döntésedben sem, hagyj időt magatoknak. Hidd el, hogy a férjed szereti a megváltozott testedet is, hogy ha szeretné a melledet látni és megérinteni, akkor azért teszi, mert tényleg tetszik neki. Ha azt mondja, hogy nem zavarja a tej illata, sőt akár íze vagy a véletlen szivárgás, nyugodtan hidd el neki! Ha viszont te magad tartod kellemetlennek ezeket a dolgokat, azt is bátran mondd meg. Idővel csökkenni fog a feszülés is, a csepegés is, az érzékenység is, és jönnek az újabb változások. Próbáljátok ezeket örömmel, kíváncsian felfedezni! A lényeg, hogy tudjatok erről nyitottan, őszintén, érzékenyen beszélni – ahogy eddig is a kapcsolatotok során.
A változás visszafelé is lejátszódik: a mell hozzászokik a tejtermeléshez, már nem feszül annyira, majd a hónapok, esetleg évek alatt a tejmennyiség is csökken, a mellünk alakja, mérete, súlya, tapintása is más lesz. Az évek múltával megtanuljuk, hogy csak a változás állandó. A mellünk lehet kisebb, nagyobb, feszesebb, lazább a testünk más változásaival együtt, de egy biztos: mindig a miénk. Ismerkedjünk meg vele, tanuljuk meg szeretni, ha időnként épp nem is tetszik. Gondoskodjunk róla, és a lényeg, hogy érezzük jól magunkat a testünkben és találjunk vele, benne örömet!
A cikk az Elevit Complex termékek forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. felkérésére készült.
LMR-CH-20210324-27