Este hét óra van. A kicsi sír, mert már borzasztóan fáradt és éhes, fürdetni kellene, hogy utána egy megnyugtató szoptatással végre álomba merüljön. De nem tudsz vele elindulni a fürdőszobába, mert a nagy még az etetőszékben ül, és félórája majszolja a maximálisan egészséges zöldfűszeres túrókrémmel megkent kenyerét, amihez negyedbe vágott paradicsomokat nyomkod szét a ruháján. Mindegy, mert a konyha amúgy is romokban, a mosott ruhát sem sikerült még elpakolni, mert a pici nem aludt délután. Meleg is van, a foga is jön, nehéz napotok volt. A férjed még nem ért haza – hosszú napja van, vagy ma edzésre ment munka után? Már nem is emlékszel, csak arra vágysz, hogy lépjen végre be az ajtón, nyomhasd a kezébe a gyereket, és lerogyhass a kanapén tornyosodó ruhahalomra bőgni egy jót. És akkor azon kapod magad, hogy megfogalmazódik a fejedben: bárcsak soha ne szültem volna. Kecskés Tímea írása.
Micsoda? Milyen anya az ilyen? Azonnal elszégyelled magad. Hiszen a rendes anyáknak eszébe se jut ilyesmi!
Ha ezt gondolod, bizony tévedsz és egyúttal meg is nyugtatnálak: nem vagy egyedül. Az anyák jókora hányadának eszébe jut időről időre ez a gondolat, és van, akinek nemcsak átfut a fején. A vázolt helyzetben megkockáztatom, hogy talán mindannyian erre a pontra jutnánk. Ez lehet egy pillanatnyi, a kimerültség számlájára írható kétség, de sokakban megmarad a bizonytalanság, és komolyan foglalkoztatja őket, hogy ha visszamenőleg dönthetnének, inkább nem szülnének gyereket.
Megbotránkoztatónak hangzik a gondolat: megbántam, hogy anya lettem – de hidd el, aki így érzi, az is szereti a gyerekét. Ítélkezés helyett sokkal inkább támogatásra, segítségre, pihenésre és töltődésre van szükségük ezeknek az anyáknak. Arra, hogy őket is meghallgassa valaki. Arra, hogy érezhessék: nincsenek egyedül. Arra, hogy megkapják az elismerést: borzasztóan túlterheltek, kiégettek, és egyáltalán nem csoda, hogy így érzik.
Mi lehet az oka annak, hogy sok anyában kialakul az az érzés, hogy megbánta, hogy anyává vált? Milyen az ő életük most, és mit csinálnának máshogy? Mit tegyenek a többiek, akik (még) nem tartanak itt, hogy ne is jussanak el erre a pontra?
Két anya, két élet
Ildi 36 éves, a közszférában dolgozik. Napjai szigorú rend szerint telnek, a munkahelyén szigorú szabályokhoz kell alkalmazkodnia. A férje a családi vállalkozásban dolgozik, nagy a felelősség a vállán, de több a szabadsága is. Két gyerekük van: kisfiuk hat-, kislányuk nyolcéves. A nagyszülők távol élnek a családtól, és nem is konfliktusmentes a kapcsolatuk, fizetett segítség pedig nem fér a szűkös kasszába. Ildi úgy érzi, két helyen kell megfelelnie és a maximumot nyújtania: szeretne tökéletes anya lenni, és közben a munkájában is hibátlanul teljesíteni. Ha a gyerekek betegek, neki kell ugrania, hiszen a férje nem zárhatja be csak úgy a boltot – de Ildi úgy érzi, a kollégái és a főnökei ilyenkor ferde szemmel néznek rá. A reggelei és a délutánjai rohanással telnek: ha ő viszi és hozza a gyerekeket, akkor azért, ha nem, akkor bevásárlásra, gyors házimunkára fordítja ezt az időt. A kislányával tanulnia kell otthon esténként, miközben eleven kisfiát nem tudja hogyan lekötni. Úgy érzi, szétszakad a két gyerek és a háztartás között, és vágyakozva gondol azokra az időkre, amikor munka után csak azon kellett gondolkodnia, mivel üsse el a délutánt. Ha most visszapörgethetné az időt tíz évvel, a mai tudásával nem biztos, hogy szülne.
Orsi 32 éves, és tulajdonképpen róla is mintázhattam volna a cikk elején lévő kitalált példát. Két picivel küzd egyedül otthon, és bár a férjével harmonikus a kapcsolata, belül néha azon gondolkodik, hogy melyiküknek lesz előbb elege az életéből, és hagy ott csapot-papot. A kisbabája még csak három hónapos, és a nagyobbik gyereke is csak totyogó még. Orsi egy szuper karriert hagyott ott, imádta a munkáját és sikeres is volt benne. Úgy tervezte, hogy a gyerekek néhány hónapos korától otthonról, részmunkaidőben folytatja majd – de amikor eljött ez a pillanat, egyszerűen nem volt hozzá energiája. Imádja a gyerekeit, de amikor fáradtan leroskad az ágyba, és tudja, hogy a pici többször ébredni fog éjszaka, elkeseredetten gondol arra, hogy talán mégsem volt jó döntés vállalni őket.
Ildi és Orsi életében közös a túlterheltség és az, hogy egyedül érzik magukat a problémáikkal. Ha megnézzük a gyerekvállalási döntésüket vagy akár a saját gyerekkorukat, a szüleikhez fűződő kapcsolatukat, a párkapcsolatukat, még több dologra derülhet fény. Ott húzódnak a rejtett elvárások: azért lettél anya, mert ez a szüleid, a férjed vagy a társadalom elvárása? Milyen önismereted volt akkoriban? Mit tudtál az anyaságról, mire számítottál, milyen lesz? Mit láttál otthon felnövekedve? Milyen volt neked gyereknek lenni?
Pszichológus szakemberektől tudjuk, hogy mire egy anya megfogalmazza a mondatot: „megbántam, hogy anya lettem” – addigra évek lelkiismeretfurdalása, bűntudata, önostorozása, pusztító elvárások terhe és sokszor valamilyen gyerekkori trauma is összegyűlt benne. Sokszor az összehasonlítás is ott van a háttérben: anyámnak sem volt könnyebb, mégis elviselte. Vagy éppen: a nővérem, a barátőm tökéletes anya, a gyerekei mindig jólneveltek és cukik, a lakása rendben van és még sportolni is van ideje. Nekem nem való ez, hiszen nyilvánvalóan egy rakás szerencsétlenség vagyok.
A kulcs: az önismeret
Talán elcsépeltnek hangzik, talán közhelyes, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: ahhoz, hogy jobban érezd magad anyaként, az önismereten át vezet az út. Az egyik legfontosabb kérdés: mire van szükséged? Mi az az első és legfontosabb dolog, ami most azonnal segítene? Egy beszélgetés? Megértés, támogatás, az, hogy elfogadják, amit érzel? Fizikai segítség a háztartásban vagy a gyerekek körül? Kilépni egy kicsit az életedből, hátrahagyni mindent egy hétvégére? – és valójában ez még csak egy kérdés volt. Ott van még az is, hogy mit érzel most, milyen problémákkal és elvárásokkal küzdesz, mit örököltél, mit láttál magad körül. Rengeteg tényező hat ránk és az anyaságunkra, és ezek feltérképezése továbbsegíthet minket a megoldások felé. Hiszen ha pontosan ismerjük a problémát, a döntéseinket már ezek ismeretében hozhatjuk meg.
A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.
CH-20220706-60