…és nem is csak ért, de feltétlenül szükségét érzi, hogy a szakértelmét megossza veled. Ugye, te is tapasztaltad már? Még meg se született a kisbabád, de már az összes barátnőd, nőrokonod, a bolti eladó és a postás is jobbnál jobb ötletekkel lát el azzal kapcsolatban, hogy hogy ápold, neveld, mit adj neki, mit ne, és egyáltalán, mindenki jobban tudja, hogy hogyan kell majd együtt élned a saját fiaddal vagy lányoddal. Se szeri, se száma a tapasztalatoknak és az érveknek: „a szomszéd Julcsi kislányánál is bevált”, vagy „én már csak tudom, én is felneveltem két gyereket”.
Kecskés Timi osztja meg tapasztalatait a témában.
Nagyon fel tudnak paprikázni nemcsak ezek a mondatok, hanem maga a helyzet, amelyben gyakorlatilag idegenek veszik a bátorságot, hogy mások magánéletének részleteibe beleavatkozzanak és kéretlen tanácsokat adjanak. Legtöbbször még a családunktól se fogadjuk szívesen, hát még idegenektől. De az is előfordul, hogy míg az utcán kapott kéretlen tanácson nevetünk és könnyedén túllépünk rajta, a saját családunkban pedig beleállunk a konfliktusba miatta. Ez a helyzet is logikus, hiszen családtagjaink érzelmileg közelebb állnak hozzánk, jobban megérintenek a gondolataik, reakcióik. Az is lehet, hogy úgy gondoljuk, jobban kellene ismerniük minket, vagy éppen eleve terhelt a kapcsolatunk, és ezért esik rosszabbul a tanács.
A korral, a helyzettel, a gyerekek számával is változik, hogy éppen mire van szüksége egy kismamának vagy friss anyukának. Az első kisfiam születése előtt nagyon határozottan megmondtam a tágabb családnak, hogy eleinte hármasban szeretnénk lenni otthon, ismerkedni, összeszokni új családként. Látogatni, benézni persze lehet, de nem szeretnénk, hogy bármelyik nagymama odaköltözzön vagy hogy egymásnak adják a kilincset a rokonok. Amikor anyukám eljött, hozott ebédet és mindent kivasalt, az azonban így is egy áldás volt! A harmadik gyereknél aztán – hiába voltam már sokkal rutinosabb anya – pár napra eljött a húgom, és nagy segítségemre volt. Nálunk tehát úgy alakult, hogy akkor volt szükségem segítségre, amikor már rutinos szülő voltam, épp a több gyerek egyszerre történő ellátása miatt.
Az, hogy előre megbeszéljük, mit hogyan szeretnénk, nem jelenti azt, hogy nincs szükségünk tanácsra – csupán azt kértük, hogy mi dönthessünk arról, mikor, mennyit és hogyan fogadunk be. Felejthetetlen, a családi legendárium részévé vált történet, amikor az újszülött kisfiam kipisilt a pelenkából, és ágyneműt, sőt matracot kellett mosnom életemben először anyaként. Fél karomon a babával kicipeltem a kókuszmatracot és a babalepedőt, takarót a fürdőszobába – majd álltam kétségbeesetten: most aztán hogyan tovább? Tanácstalanságomban felhívtam anyukámat: eddig eljutottam, de hova tegyem a babát így, hogy a kiságy üres? Ma már az első adekvát válasz, ami eszembe jutna, a magamra kötés lenne, de akkor még nagyon gyerekcipőben járt a babahordozás. Anyukám magától értetődően közölte: tegyem nyugodtan az ágy közepére, újszülöttként még nem fog leesni, de akár a szőnyegre is lerakhatom. Bingó! Ma is ott állnék kétségbeesetten, ha akkor nem kérek tanácsot. Egy másik esetben, amire visszaemlékszem, a második babámat vártam, és anyósom egy beszélgetésben lelkesen kijelentette, hogy majd ő főzi neki a köményteát. Igyekeztem kedvesen tudtára adni, hogy jó ideig kizárólag szoptatni szeretném a kisfiamat.
Mi a különbség a két sztori között? Az egyikért azóta is hálás vagyok, a másik visszamenőleg is kiakaszt. Miért örülünk az egyiknek és miért idegesít halálra a másik? A kulcsszó a kéretlenség.
Alapszabály, hogy tanácsot nem adunk, kizárólag akkor, ha kérik.Ezek a mondatok ugyanis legtöbbször jószándékból, segíteni akarásból érkeznek, mégis sebeket ütnek. „Adj már annak a gyereknek egy kis köményteát!” „Ne vedd fel annyiszor, elkényezteted.” „Nem lesz semmi baja egy kis epertől.” Ismerős mondatok? Nyugodtan kiindulhatunk abból, hogy a legjobb szándékkal hangzanak el: neked akarnak segíteni, megkönnyíteni az életedet, kezelni a baba hasfájását vagy valami jót adni a szemük fényének. Mégis inkompetensnek érzed magad tőle, olyan, mintha mások jobban tudnák, hogyan kell bánni a saját gyerekeddel.
A mai ötvenes, hatvanas generáció jellemzően még nem tájékozódott arról, hogyan tudnak más módon értően, jól támogatni valakit. Te is segítheted őket ebben! Ülj le bátran az anyukáddal, anyósoddal vagy azzal, akinek a megjegyzései zavarnak, és beszélgess vele arról, hogy neked mi esne jól. Kérd meg, hogy amikor szíve szerint tanácsot adna, előbb kérdezzen, és szívesen elmondod neki, mit miért csinálsz úgy, ahogy. Beszélgessetek arról, miért fontos neked, hogy csak anyatejet kapjon a baba, milyen tudás áll amögött a babatáplálási mód mögött, amit választottál. Mesélj az együttérző, válaszkész nevelésről, a babahordozás előnyeiről, mutass cikkeket arról, hogy ezzel nem kényeztetjük el a babát, sőt a nagyobb gyereket sem. Jó, ha a férjeddel egy lapon vagytok ezekben a témákban – persze ez a kapcsolatotok, családotok szempontjából is szerencsés, de kifelé is megerősíti a nevelési elveiteket. Fontos, hogy te magad tudd, mit és miért képviselsz – de lehetsz rugalmas is, hiszen a gyerekek korával és számával, vagy újabb információk birtokában bizony változhatnak az elveid is.
És mi legyen a külső beleszólókkal, akik egyáltalán nem állnak közel a családodhoz, és bár biztosan ők is jót akarnak, igazából semmi közük nincsen az életetekhez? Erre több tippem is van, de a legfontosabb, hogy bízz magadban és tudd: ti vagytok a kicsi szülei, és senki más nem dönthet abban, hogy hány takarót terítetek rá, vagy hogy van-e rajta sapka. A többi már mellékes: ha van időd és kedvesen adták a tanácsot, meg is állhatsz egy percre releváns választ adni, de senkinek nem tartozol magyarázattal! Elütheted humorral, vagy ha úgy jön ki a lépés, akár egy szarkasztikus válasszal, de az is lehet, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyod és széles mosollyal továbbsétálsz. Te melyik megoldást választod?
A cikk az Elevit Complex termékek forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.
CH-20220223-176