Bezár
Okostelefon-használat  – te milyen mintát adsz?

Okostelefon-használat  – te milyen mintát adsz?

Te milyen szülői mintákat hordozol? Ráismersz magadban néha anyukád mondataira, apukád értékeire, elveire? Én többször megfogadtam gyerekkoromban, amikor a szüleim egyes reakciói szerintem túl szigorúak voltak, hogy én biztosan máshogy csinálom majd. Aztán amikor én is anya lettem, bizony nem kellett sok hozzá, hogy anyukám mondatait halljam a saját számból, kamaszok mellett pedig egészen gyakran előfordul. Persze nem követem mindenben a szülői mintát: sok alapvető dolgon sikerült változtatnunk a párommal, és olyan elemei is vannak a gyereknevelésnek, amiket tudatosan csinálunk a szüleinkhez hasonlóan. Ebben a cikkben egy olyan témát járok körül, amivel kapcsolatban nem láthattuk a szüleink megoldásait, a gyerekeink viszont már együtt nőnek fel vele: ez az okoseszközök használata.

Kecskés Timi írása következik.

Kütyüvel a kézben születnek

Nagyszüleink – a veteránok generációja – már egészen idős korban találkoztak ezekkel az eszközökkel, sokan egyáltalán nem is használják, míg a szüleink bár már jócskán felnőttkorban, de aktív felhasználóvá váltak. Bankolnak, csevegnek, játszanak, alkalmazásokat használnak, és a covidnak „köszönhetően” zökkenőmentesen tudják tartani a kapcsolatot az unokáikkal már online is.

A mi generációnk az, akinek az életében mindennapos használatúvá vált az internet, és már ugyanúgy nem tudnánk nélküle élni, mint áramszolgáltatás vagy folyó víz nélkül. Én fiatal felnőttként a chatprogramokon, az első e-mail szolgáltató platformokon és a Neptun főiskolai vizsgarendszer hőskorában tanultam az internethasználatot, az első munkahelyemen pedig már alapvető eszköz volt. Akkoriban lett mobiltelefonom is, az okostelefon azonban a második gyerekem kiskoráig váratott magára. Ő 2009-es születésű – az ő generációja, pontosabban a 2010 után született Alfák azok, akiknél az X, Y, Z sor véget ér és valami új kezdődik. Még nem látjuk pontosan, hogy mi lesz ez, annyi bizonyos, hogy nekik az internet- és okoseszköz-használatot már nem kell tanulniuk. Velük született képességgé vált: az épp csak eszmélő egyéves is úgy húzza jobbra és balra a képernyőt, mintha mindig ezt csinálta volna. Kezelniük viszont meg kell tanulni, és itt lép be a képbe a szülői minta szerepe.

Kapcsolatunk a telefonnal

Néhány éve egy gyakorlati útmutatót is adó könyv segítségével végigcsináltam egy 30 napos digitális detoxot. Ez nem azt jelenti, hogy egy hónapig egyáltalán nem használtam a telefonomat vagy nem fogyasztottam online tartalmat. Inkább abban segített, hogy tudatosabbá váljon az ezekhez való viszonyom, és egy picit bevezetett a közösségi platformok mögött álló tudományos háttérbe is. Tudtad, hogy ezeket úgy fejlesztik, hogy függőséget alakítsanak ki? Ha többet görgeted a képernyőt, több hirdetéssel találkozol, amelyeket az algoritmus ráadásul személyre szab, hogy még vonzóbbak legyenek. Így többet fogsz vásárolni is, és ez a végső cél, no meg az, hogy megismerjenek – az adat mára a legnagyobb kinccsé vált.

A maratoni szoptatás, altatás – valljuk be bátran – unalmas. Egy ideig elnézzük a babánk édes kis arcocskáját, de akármilyen cuki is, ez a látvány nem elégíti ki ingerekre vágyó agyunk igényeit. Az első gyereknél még magazinok százait olvastam ki, de mára a kezünkben van az internet a cikkek, videók, sorozatok és játékok elképzelhetetlenül széles tárházával. Mi sem egyértelműbb, mint ezekkel kötni le magadat az unalmas tevékenységek, például várakozás közben – és ezzel nincs is semmi baj, amíg tudatosan szűröd a tartalmat és a mennyiséget. Biztosan te is utálod, amikor a párod a laptop képernyője mögül „beszélget” veled – képzeld magad elé, milyen élmény ugyanez egy óvodásnak: sorolja az élményeit, amiket a szülő a telefonból épp csak felpillantva nyugtáz. Azt már nem is fejtem ki bővebben, milyen hatással van a túlzott képernyőhasználat a fejlődő agyra – nem véletlen, hogy a techguruk sokáig nem adnak okoseszközöket a gyerekük kezébe. Ha szeretnél tudatos digitális szülő lenni, mutatok néhány tippet, amit mi is alkalmazunk otthon.

Így lehetsz tudatosabb digitális szülő

  • Határozzátok meg, hogy hol használjátok az okostelefonokat!

Az étkezőasztalnál nincs kütyühasználat, és a hálószobába sem jöhet be a telefon. Az elalvás előtti képernyőhasználat részben az eszköz fénye, részben az agyunkba áramló rengeteg információ és inger miatt rontja a pihentető alvás esélyét. A koránkelés kulcsa pedig nálam a konyhapulton csipogó ébresztő. Ha előre tudom, hogy valahol várakozni fogunk, könyvet és valami apró játékot biztosan viszek magammal, illetve a szójátékokat is idejekorán megtanítottam a gyerekeknek.

  • Tanítsátok meg a kicsiket unatkozni és unalmat elűzni!

Szondy Máté pszichológus könyvében olvastam, hogy a semmittevés milyen jó hatással van a gondolkodásra, az alkotó ötletekre: könnyebben jönnek elő akkor, amikor újra dolgozni kezdünk. Ha nem akarjuk azonnal csillapítani az ingerek iránti igényünket, könnyebben bekapcsol a  képzelőerőnk, és olyan megoldásokat találunk agyunk kapacitásainak kihasználására, amik jóval kreatívabbak, mint a telefon nyomkodása. Ezzel szemben az unatkozó gyerekeket azonnal le akarjuk kötni, és ennek a legegyszerűbb módja, ha digitális eszközöket adunk a kezébe. Próbáljátok meg ehelyett egy autózás alkalmával szójátékokkal, olvasással, mesével, az útközben látottak megfigyelésével elfoglalni magatokat és a gyerekeket, hogy lehetőségük legyen kiaknázni a kütyümentes unalomcsökkentés módjait.

  • Az eszközvásárlás tudatos döntés legyen!

Ne csupán azért vásárolj a gyereknek okostelefont, mert az osztályában már több barátjának is van. Legyen ez a ti tudatos, jól megfontolt, a gyerekkel megbeszélt döntésetek. A digitális oktatás időszakában sokan vásárolták meg az első okoseszközöket korábban, mint egyébként szerették volna. Mi is így tettünk, de nem telefont, hanem előfizetés nélküli tabletet vettünk. Az otthoni wifi hálózaton minden tanuláshoz kötődő tartalom használható rajta, de már csak a mérete miatt sem viszik mindenhová magukkal, eltér a használata a telefonétól. Nemsokára eljön annak az ideje is, de mi döntjük el, hogy mikor – nem a társadalmi nyomás.

  • Adj meg időbeli és tartalmi korlátokat!

Ha a gyerekeknek már saját eszközük van, kössétek össze a saját telefonotokkal és telepítsetek rá szülőknek szóló felügyeleti alkalmazást. Mi a Google Family Linkjét használjuk a tableten. Így be tudom állítani, hogy melyik alkalmazást mennyi ideig használhatják a gyerekek, napi korlát van magára a tablethasználatra, illetve amikor eljön a fiúk alvásideje, a készülék egyszerűen lekapcsol. A tartalmat is korlátozhatod különböző életkori beállításokkal és szűrőkkel.

Amennyiben a saját eszközödön engeded játszani, tartalmakat nézni a gyerekeket, jó, ha ott vagy a közelében, és tudsz rá figyelni. Akaratlanul is találkozhat olyan videóval, hirdetéssel, ami nem neki való – erre is érdemes szűrőket beállítani.

  • Használjátok felelősen a közösségi médiát!

Nem véletlen, hogy a közösségimédia-platformokon létezik egy ajánlott korhatár, ez a 13 év. Magam is azt vallom, ez alatt nincs keresnivalójuk a gyerekeknek ezeken a felületeken, mire azonban elérik ezt a kort, szert kell tenniük egy olyan digitális kultúrára, amivel aztán biztonságosan elboldogulhatnak az online térben. Beszélgessünk velük az internet veszélyeiről, arról, hogy milyen információkat és képeket érdemes megosztania magáról, az adatvédelemről és arról, hogy mindig bizalommal fordulhat hozzánk, ha fura üzeneteket kap vagy épp zaklatással találkozik. Legyünk következetesek: mi se posztoljunk róluk olyan fotókat, szövegeket, amiknek nem örülne, ha később szembetalálkozna velük – és a saját online felületeinket is kezeljük tudatosan.

Mindez persze akkor ér igazán valamit, ha a gyerekre fordított figyelem közben a saját képernyőhasználatunkat és online megjelenésünket is tudatosabbá formáljuk. A gyerekek látják, hogy időnként téged is beszippant a telefon, vagy éppen céltalanul görgetsz. Bátran elismerheted, hogy ez előfordul, de dolgozol rajta, hogy folyamatosan javuljon a helyzet – sőt, megkérheted, hogy segítsen neked kütyümentesen legyőzni az unalmat vagy a fáradtságot. Biztosan lesznek ötletei!

A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.
CH-20220324-75

Bezár