A múlt hónapban beszéltünk arról, mennyire rosszul tud esni, ha idegenek vagy akár távolabbi családtagok beleszólnak a gyereknevelésbe. Nagyon zavaró, amikor mások feljogosítva érzik magukat, hogy megmondják, te mit és hogyan csinálj jól a saját gyerekeddel. Ez el is bizonytalaníthat, olyan érzés lehet, mintha aláásná azt a véd- és dacszövetséget, amelyet a pároddal és a közös gyereketekkel olyan szépen kialakítottatok a kicsi születése óta. Kecskés Timi írása következik.
De várjunk csak! Biztos, hogy olyan jól működő szövetség áll fenn az új családokban? Nem ritka, hogy az újdonsült apa és anya sem ért egyet a gyereknevelés kérdéseiben. Más és más tapasztalatokkal érkeznek a házasságba és a szülőségbe, más elképzeléseik és elvárásaik lehetnek a családi élettel kapcsolatban. Sokszor már csak a konkrét helyzetekben derül ki, hogy nincs összhang a szülők között, hiszen a leggondosabb tervezés mellett sem tudunk minden egyes helyzetet előre megbeszélni.
Egészen pici gyerekek nevelésekor még kevésbé jellemzőek az eltérő nevelési stílusból adódó konfliktusok. Az újszülött nagymértékben az édesanyjára van utalva, ezt az időszakot szokták a negyedik trimeszternek is nevezni. A baba gyakran szopik, sokat alszik, annak egy részét a mamájával az ágyban vagy rákötve kendőben, szinte még szimbiózist alkotnak. Az apák a szoptatás gyakoriságába, a babaápolási kérdésekbe ritkábban szólnak bele, ha azt látják, hogy anyának és babának is jó, ahogy csinálják. Nálunk is inkább csak az fordult elő, hogy a párom felidézte a védőnő vagy a gyerekorvos tanácsát, hiszen ők voltak a téma szakemberei. Olyan is van persze, amikor az egyik vagy mindkét fél a szüleitől hallottakat hozza be a közös gyerek nevelésébe, a másik pedig azonnal a plafonon van ettől…
Később aztán, ha már rendetlenkedő, hangoskodó totyogókkal vagy ovisokkal élünk együtt, esetleg bejönnek a képbe a testvérkonfliktusok, megsűrűsödhetnek az ellentétes reakciók és a gyereknevelés körül kialakuló veszekedések, párkapcsolati konfliktusok. Ha nálatok is ez a helyzet, ne aggódj, még nincs minden veszve! Jöjjön először egy kis pszichológia.
Konfliktuskezelési stílusok
Ahányan vagyunk, annyiféleképpen reagálunk a konfliktusokra, mégis, az ezzel foglalkozó szakemberek hosszas kutatómunka után öt csoportba sorolták az embereket a konfliktuskezelési stílusuk alapján. Lehetsz versengő, akinek az a fontos, hogy „neki legyen igaza”, ragaszkodik az elképzeléséhez és nyerni akar a vitában. A másik véglet az alkalmazkodó: neki annyira nem fontos a probléma, hogy emiatt vitázzon, inkább feladja a saját álláspontját. Vannak konfliktuskerülők is, akik nem azonosak az előző csoporttal: ők azok, akik egyáltalán nem is vesznek részt a vitában, homokba dugják a fejüket vagy elutasítják, hogy beszéljenek a nehézséget okozó témáról. Célravezetőbb a kompromisszumkereső stílus: ha ezt alkalmazzátok, mindketten lemondotok valamiről, és megállapodtok egy középutas megoldásban. Végül a leghatékonyabb a problémamegoldó stílus: aki így kezel konfliktust, az egyformán fontosnak tartja és elfogadja a saját és a párja álláspontját is. Nem akar se nyerni, se elkerülni, inkább magára a problémára fókuszál és a megoldást keresi. Ha érdekel, hogy melyik csoportba tartoztok, itt találtok egy gyors és érdekes tesztet, érdemes kitölteni. A stílusokról olvasva megérthetitek, hogy egyik vagy másik stílus alkalmazása miért okoz annyi fájdalmat: akit folyton le akarnak győzni, az elnyomva érezheti magát, a túlzottan alkalmazkodó személyiségek pedig gyakran halmozzák magukban a sérelmeket. A kompromisszumos megoldások sokszor jók lehetnek, de megvan a kockázata, hogy az egyik fél számára túlságosan fontos dologban enged, és valójában nem boldog az eredménnyel. Mint általában a hasonló tesztek és csoportosítások esetében, ritka, hogy valaki tisztán az egyik vagy a másik stílust képviselje. Inkább az a jellemző, hogy egy vagy két stílusban sokkal erősebb vagy, míg a többit csak egy-egy helyzet hozza ki belőled. Ha már ismered, hogy rád melyik a leginkább jellemző, a következő konfliktusnál változtathatsz a kommunikációdon és törekedhetsz a probléma megoldására a győzelem vagy az elkerülés helyett – és ha ebben a párod is partner, gyakorlással komoly sikereket érhettek el.
Így nevelünk mi
De mi a helyzet, ha nem maga a konfliktuskezelés a probléma, hanem mélyebben gyökerező értékrendi különbségekről vagy személyiségvonásokról van szó? Ranschburg Jenő óta nemcsak konfliktuskezelési, hanem nevelési stílusok alapján is csoportokba sorolhatjuk magunkat, mégpedig az érzelmi viszonyulás és a nevelési folyamat alapján. A stílusok nevei elég beszédesek: a meleg-engedékeny szülő szeretetteljesen nevel, de nem ad valódi kereteket a gyereknek – sokszor azonban mégis elvárja a nem létező korlátok betartását, és ebből bizony kialakulhatnak konfliktusok. A hideg-engedékeny szülő szerencsére elég ritka: ők azok, akik elhanyagolják a gyerekeket, se érzelmi téren, se a nevelés terén nem gondoskodnak megfelelően a szükségleteikről. Az engedékenységi skála másik oldalán a korlátozás áll – és itt nem kell megijedni, a korlátozás meleg érzelmi környezetben és a megfelelő mértékben hasznos dolog. Azt szoktam mondani, hogy a korlát nemcsak akadályoz, hanem vigyáz is rád, hogy bele tudj kapaszkodni és nehogy leess. A meleg-korlátozó szülő tehát értelmes szabályokat alkot a gyermekei számára, és mivel érzelmi biztonságban neveli őket, ezeket meg is beszéli velük. A családban nyílt a kommunikáció, a gyerek tudja, meddig mehet el, és mire számíthat, ha megsérti a kereteket – és itt általában logikus következményekre gondoljatok, ne szigorú büntetésekre. A hideg-korlátozó stílus ehhez képest leginkább a poroszos nevelésben jelenik meg: ezeknek a szülőknek a tekintély fontos szerepet tölt be az életében. Bár szeretik a gyerekeiket, ezt nem igazán juttatják kifejezésre: a szigorú szabályokat tekintik a szeretet megjelenési formájának.
Ezen a négy stíluson belül aztán számtalan mindennapi elv van, amelyek mentén különbözhetnek egy szülőpáros tagjai. Jutalmazás vagy büntetés, tudatos tervezés vagy spontaneitás, szoros napirend vagy lazaság? Te lobbanékony vagy, könnyen kiabálni kezdesz a gyerekekkel, a párod pedig egy Buddha, vagy éppen neked nagyon fontos a közös étkezés, a férjedet pedig nem tudod rávenni, hogy együtt üljetek az asztalhoz és közben beszélgessetek? Bizony jó lenne, ha mindenki úgy vágna bele a gyereknevelésbe, hogy megfelelő önismerettel rendelkezik, mindezt tudja magáról, és előre meg tudja beszélni a párjával is. Ez azonban a legritkább esetben van így – éppen azért, mert nagyon sok helyzettel csak a szülővé váláskor és a gyereknevelés hosszú és változatos évei alatt találkozunk. Egyszerűen nem gondolunk rá, és sokszor nem is tudjuk, mi az, amit előre meg kellett volna beszélnünk.
Mi hát a megoldás? Tanuljunk magunkról és egymásról külön-külön, párként és szülőként is ezekben az években. A konfliktuskezelési stílusunk, a kommunikációs paneljeink fejleszthetők. Érdemes elmélyedni az erőszakmentes kommunikáció és az asszertivitás témaköreiben. Amit pedig magam is a harmadik gyerek nevelése során, egy több mint tízéves párkapcsolatban tanultam meg: ha nem értünk egyet, próbáljuk ki, hogy nem válaszolunk rögtön. Álljunk meg egy percre, kérjünk időt, gondoljuk végig, mit is mondott a másik, mi mit értünk alatta, hogyan csapódik le ez bennünk, és hogyan fogalmaznánk meg a válaszunkat, ha higgadtak lennénk. Térjünk vissza rá egy nyugodt pillanatban, és kezdeményezzünk beszélgetést! Nem könnyű, de gyakorlással menni fog, és az én személyes tapasztalatom az, hogy ha már működik, elképesztően hasznos. Sok sikert nektek is!
A cikk az Elevit Complex termékek forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.
CH-20220324-75