Szoptató anya csecsemőjével. Neked milyen kép jelenik meg a fejedben ezt a mondatot olvasva? Kecskés Tímea gondolatai következnek.
Szemérmes, lesütött szemű fiatal nő valamiféle ragyogással övezetten ül a lényegtelenné homályosodó háttér előtt, és áhítattal táplálja melléből gyermekét? Fiatal lány ül a parkban egy padon, és élvezi a napsütést, miközben szoptat? Aggódó, megítéléstől tartó nő etet, idegesen húzogatva a babán a leplező textipelenkát, körbe-körbe nézegetve, remélve, hogy gyorsan végez? Félmeztelen, hibátlan barna bőrű nőt látsz széles mosollyal az afrikai homokban törökülésben ülve?
Mind mi vagyunk, sőt mi vagyunk Mária is, aki rengeteg freskón és oltárképen jelent meg fedetlen kebellel a kis Jézust táplálva. De leggyakrabban talán mégis az a kissé nyúzott, fáradt anyuka vagyunk mi, aki végre leülhet egy kicsit fél kézzel szoptatni, miközben a másikkal lép a társasjátékban, mesél a totyogónak vagy urambocsá’ belepörget a közösségi média üzenőfalába vagy a kedvenc online cikkeibe.
Tudom, milyen ez: amikor benne vagy, nem látjuk, kik vagyunk, milyenek vagyunk ebben a helyzetben. Nem egyszerű feladat megtalálni önmagunkat akkor, amikor fordul egyet velünk a világ, és anyák leszünk. Sokféle megközelítést hallottam már ezzel a változással kapcsolatban. Nem szeretem, ha úgy fogamazzák meg, hogy nőből anyává válunk – hiszen anyaként is nők maradunk, ezt semmilyen változás nem veheti el tőlünk. Elfogadom, ha valaki úgy érzi, itt valami véget ér, és gyorsan, még mielőtt megszületne a baba, le kell zárnia vagy meg kell tennie dolgokat, amikre úgy érzi, később nem lesz lehetősége. A saját életemben én sokkal inkább azt éltem meg, hogy valami kezdődik a gyerekeim születésével – mindenekelőtt az ő életük, az enyémnek pedig mindannyiszor egy új fejezete.
Még az sem biztos, hogy a korábbi testünktől el kell búcsúznunk, hiszen vannak olyanok is, akik gyorsan és könnyen visszaváltoznak; az első szülésem után még én is ezek közé a szerencsések közé tartoztam. A terhesség és az utána következő néhány hónap azonban biztosan változásokat hoz. De legyünk őszinték magunkkal – mikor nem változott a testünk? Nőtt, kerekedett, fogyott, nyúlt, a bőrünk is volt már lazább, feszesebb, lett csíkosabb és lesz megint simább. Fogunk öregedni is, szaporodnak a hegek a testünkön, jönnek majd a ráncok is – nem is sorolom tovább, az is a mi testünk lesz.
Szoptató nőként is sokfélének látjuk magunkat. Van, aki örömmel fogadja, hogy duzzad a melle, kerekebb, mint valaha. Van, aki nagyon szeret szoptatni, és mindennel együtt élvezi. Úgy gondolja, hogy a terhesség után a testén maradt párnák szükségesek ahhoz, hogy táplálhassa a babáját, és dédelgeti magában a puha, ölelnivaló nő képét, akihez jó odabújni. Másnak fontos, hogy hamar visszanyerje a korábbi alakját – és szerencsére hozzá is pont olyan örömmel bújnak a gyerekei. Sokaknak a szoptatás éveket jelent, amelyek alatt a test, a személyiség és az élethelyzet is változik. Más egy újszülöttet szoptatni, mint egy kúszó-mászó babát vagy egy bölcsist, vagy éppen testvéreket tandemben. Ez mind a szoptató nőről alkotott kép, és mindegyik belefér, mindegyik szép.
Az viszont előfordulhat, hogy nem a valóságot látjuk a tükörben: a nők többsége általában előnytelenebb képet alkot magáról. Kövér vagyok, lóg a mellem, csíkos a bőröm – mondjuk. Kevesebb szó esik a vékony nőkről, pedig pontosan ugyanezzel a problémával küzdenek ők is, csak a másik oldalról. Kicsi a mellem, fogok tudni szoptatni? (Valószínűleg igen, a mell mérete ugyanis nem a tejmirigyek számán, hanem a benne felhalmozódó zsírszöveten múlik). Pipaszár lábam van, nem vehetek rövid szoknyát, nem találok magamra megfelelő nadrágot – nekik ezekhez hasonlóak a panaszaik. Mindez könnyen lehet táplálkozási zavarok vagy komolyabb lelki problémák, önértékelési gondok eredője is – függetlenül attól, hogy túlsúllyal vagy éppen soványsággal küzdesz.
Rengeteg hamis képet látunk a médiában a női testről, még a szoptató női testről is. Az ideálisnak vélt test látványa folyamatosan szembejön, és olyan elvárásokat támaszt, amik könnyen testképzavarhoz vezetnek, ez pedig az evészavar melegágya. A sport sokat segíthet az önelfogadásban, a mentális egészség megtartásában is, de ha sokat edzel, egészségesen táplálkozol és még mindig kövérnek tartod magad, állj meg egy pillanatra és gondolkodj el. Nyugodtan higgy a külső szemlélőknek: a férjednek, a barátnődnek, olyasvalakinek, akiben megbízol. A mozgásnál és a táplálkozásnál is vedd figyelembe a szoptatáshoz szükséges többletkalóriákat, persze ezeket is egészséges forrásból vidd be. Fontos a jó sportmelltartó és a választott mozgásformához szükséges, megfelelő minőségű eszközök, mint például a jó futócipő.
A testképzavarosok számát egyértelműen növeli a média és a megfelelési kényszer, a maximalizmus, a tökéletességre törekvés. Ellenpontként ajánlom a nemrégiben indult Szeretest projektet – itt valódi nőket találsz, valódi történetekkel, mindenféle testtel.
A saját testemhez is rengeteg történet fűződik. Gyerekként pici voltam és vékony, felnőttként erősebb testalkatú, magas nő lettem. Se nem kövér, se nem sovány, de bizony nem az a lenge nádszál, akivé válni szerettem volna. Mindhárom gyerekemmel másként változott a testem: hol több súlyt szedtem fel, hol kevesebbet, hol szaladtak le a kilók a szoptatással, hol nem. A harmadik születése után fél évvel kezdtem futni, ekkor jó ideig a lábam volt a kedvenc testrészem. Nem azért, mert olyan szép – azért, mert hosszú utakra visz és rengeteg élménnyel ajándékoz meg. Voltak műtéteim, van sok hegem, vannak anyajegyeim és szeplőim, hibáim és előnyös testrészeim, testképzavarom viszont szerintem sosem volt. Mégis, csak negyven felett kezdtem el szeretni és becsülni a testemet, és mára már van, hogy a tökéletlen részeit is szépnek látom. A köldököm körül napsugár alakba rendeződtek a striák – felét egyik, felét másik gyerekemtől kaptam, meg persze a gyenge kötőszöveteimnek köszönhetem. A párnácskákkal kapcsolatban pedig Bridget Jonestől tanultam önbizalmat – tegyetek így ti is!
A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.
LMR-CH-20210601-03.