Sokan gondolhatjuk: a transzneműség egy tőlünk távol álló téma, és nem tudatosul igazán, hogy szülőként akár érintetté is válhatunk. Kecskés Tímea írása következik.
A kisfiam körülbelül kétéves volt, amikor épp a babaruháit válogattam: melyiket tegyem el arra az időre, amikor a tágabb családban újabb kisbaba születik, és melyiket ajándékozzam el már most. Meglátta azt a meleg overállt, amit csecsemőként hordott, és örömmel felkiáltott: baba! A vastag, kezes-lábas, csuklyás ruhadarab tényleg úgy nézett ki, mint egy kisgyerek, és a kisfiam olyan szeretettel ölelte és babázott vele, hogy nem volt szívem eltenni, egy időre megmaradt az ő játékának. Cipelte, ringatta, altatta, néha kissé bizarr volt a látvány, ahogy az üres kapucniba kanalazta az elképzelt ételt, ahogy etette a „babát”, az őszinte öröm és kötődés viszont magával ragadó volt. Sokakat talán aggasztana, hogy egy kisfiú babázik, mások ijedten tapasztalják, hogy szívesen veszi fel a nővére szoknyáját, vagy éppen a kislány nem hajlandó megnöveszteni a haját, esetleg ki is mondja: ő bizony fiú. Vajon hol van a fiús, illetve lányos dolgok iránti érdeklődés határa, és mikortól kell azon gondolkodnunk, hogy a gyerekünk transznemű-e? És mi is az a transzneműség?
Egyszerűen fogalmazva, ha valaki a biológiai nemétől eltérő neműként definiálja magát, tehát fiúként lánynak vagy fordítva – és ennek számos verziója előfordulhat még – az a transzneműség gyűjtőfogalma alá sorolható. Az USA-ban ez a népesség körülbelül fél százalékát érinti – ha ezt a magyar lakosságra vetítjük, akkor csaknem ötvenezer emberről, azon belül hétezer 14 év alatti gyerekről beszélhetünk. Fontos tehát tudni a jelenségről, és arról, hogy mit tegyünk, ha találkozunk vele.
A nemi érés nagyjából 2-3 és ötéves kor között zajlik, ekkor fedezik fel a kicsik a nemek közötti különbségeket, és érdekli is őket, hogy milyenek is ők maguk, milyen a testük, és miben térnek el az ellenkező nemű gyerekektől. Ez a klasszikus óvodai bugyinézegetések időszaka – később ez elcsitul, és majd a kamaszkorban jön elő újra, már erőteljesebben. A transznemű gyerekek identitása is épp ilyen határozottan kialakul – csakhogy ők arra jönnek rá, hogy a külső nemi jegyeiktől valójában eltérő nemhez tartoznak.
A sajtóban legtöbbször olyan esetekről olvashatunk, amikor egy gyerek csak a másik nemre jellemző öltözéket hajlandó felvenni, vagy a játékaiban nyilvánul meg, hogy transznemű. Van, amikor az óvodapedagógus veti fel a szülőknek, hogy erről lehet szó, máskor a családban fogalmazódik meg. Még mindig jellemző az a szülői, pedagógiai hozzáállás, amely tiltja a lányokat a fiúsnak, a fiúkat a lányosnak gondolt játékoktól, ruhadaraboktól, színektől, ami megnehezíti a kicsi önmagára találását. De gondoljunk bele: ha a gyermekünk cisznemű, akkor is kipróbálhatja, milyen apának lenni, és babázhat ő is, ahogy a lányok is képzelhetik magukat a buszsofőr vagy a szuperhős helyzetébe. A játékok, ruhák és színek egyáltalán nem determinálnak, sőt, a transznemű gyerekeknél sem egyértelmű jel ez. Annál inkább az, ha a gyerekünk a nemi érés időszakában sokszor mondja lányként, hogy fiú – vagy fordítva – és ehhez ragaszkodik.
Ha ilyenkor mindig elhessegetjük ezt a közlését, nem figyelünk rá, azzal azt sugalljuk a kicsinek, hogy nem számít a véleménye, nem fontos, nem halljuk meg, amit mond, vagy ami még rosszabb: nem tudjuk szeretni, ha más, mint a többség. Nem nehéz kitalálni, milyen érzések születnek így benne: elutasítás, önértékelési zavarok, szorongás. De akkor mit tehetsz, ha felmerül benned a sejtés, hogy a gyermeked esetleg transznemű?
Mindenekelőtt: fogadd el. Szeresd úgy, ahogy van, feltétel nélkül. Hiszen szeretted, amikor megtudtad, hogy fiú vagy lány, szeretted, amikor megszületett és megláttad az arcát, szeretnéd, ha valamilyen változás történne a testével vagy kiderülne róla, hogy valamiben eltérő fejlődésű. Két nem neurotipikus gyerek édesanyjaként írom ezeket a sorokat, tehát nem a levegőbe beszélek, de azért azt gondolom, nehezebb dolgod van, mint nekem. Nem lehet könnyű feldolgozni, hogy az adott testbe született gyermeked egy másik nemi identitáshoz tartozónak vallja magát, aszerint viselkedik és még a nevét is szeretné megváltoztatni. A pszichológusok mégis azt tanácsolják: hallgasd meg és fogadd el. Szólítsd úgy, ahogyan ő szeretné, és ne kényszerítsd a biológiai nemének megfelelő öltözködésre, frizuraviselésre vagy szokásokra. A kamaszkor még nehezebb lehet, mint általában: a jellemző testi változások a transz gyerekeknek nem okoznak örömet, elutasíthatják a testüket és depresszió is gyakrabban alakul ki náluk.
Én biztosan igénybe vennék támogatást akár gyerekként, akár szülőként, hogy ezt a változást fel tudjam dolgozni, el tudjam fogadni. Találsz az interneten sorstársakat is, akiknek el kellett engedniük a gyerekükről eddig kialakult képet. Az azonban nagyon fontos, hogy csak olyan közegben beszélj erről, ahol az a gyermekednek is rendben van. Tájékozódj, tudj meg a témáról, amit csak lehet, hogy mellé tudj állni, ha támadásokkal szembesül. Legyél büszke rá: ő ugyanúgy a te okos, szép és tehetséges gyereked, ahogy eddig.
Magyarországon a TransVanilla Egyesületnél találhatsz támogatásra, megértésre, érintettekre és segítségre is.
A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.
LMR-CH-20210601-03.