A várandósság időszakának a tervezgetésről, ábrándozásról kellene szólnia, ahol az orvos utasításait követve eljárunk a vizsgálatokra, rendezzük a sorokat a munkahelyünkön, és megvalósítjuk a régóta dédelgetett álmainkat a gyerekszobában. Ehhez képest annak, aki jelenleg várandós, a gyerekszoba tapétájának a színe az aggodalmak sorában a legutolsó, hiszen sokkal nagyobb kérdés, hogy hogyan járhat vizsgálatokra, hogyan fog szülni, és mennyire befolyásolja a kialakult járványhelyzet az első heteket, hónapokat, beleértve például a szoptatást is. Fogadjátok szeretettel Kecskés Tímea, az egyboszorka blog szerzője nagyon is aktuális írását!
Több mint egy hónapja élünk már a koronavírus árnyékában.
Bezártak, az óvodák, távoltatnak az iskolák, aki csak tud, otthonról dolgozik, míg mások a frontvonalban állnak helyt azért, hogy mi, többiek biztonságban lehessünk. Az élet szerencsére nem áll meg ilyenkor sem, ugyanannyian várnak babát, készülnek a szülésre és a gyermeknevelésre, mint máskor, a biztonság pedig különösen fontos a kismamák és a kisbabák esetében. Biztosan ti is tapasztaljátok, ahogy a családotok a szokásosnál is óvóbb szeretettel vesz most körül benneteket. A szülés szabályozása ebben a különös időszakban kórházanként változó, az orvosodtól, szülésznődtől tudhatod meg, hogy te pontosan mire számíthatsz majd, ha elérkezik a pillanat, és akkor is hatályban lesznek még az óvintézkedések.
De mi az, ami a babádnak a legjobb, őt a lehető legjobban megvédi egészen pici korában, amikor az immunrendszere még fejletlen?
Talán nem meglepő a válasz: az anyatej. Minden fertőző betegségre, így a koronavírus által okozott COVID-19 kódnevű betegségre is igaz, hogy az anya fertőzöttsége esetén az anyatejben megjelennek olyan ellenanyagok (antitestek) és más immunfaktorok, amelyek megvédik a szoptatott kisbabát, és segítik, hogy a kórokozóval való találkozás során hatékonyabb immunválaszt adjon. (Forrás)
A terhesség alattifertőzésekről, azok kockázatairól még a kutatók is csak gyűjtik az információkat. A WHO honlapja szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a COVID-19 magasabb kockázatnak lennének kitéve a kismamák, mint bárki más. A növekvő pocak miatt azonban rosszabbul reagálhatnak bármilyen, légzési nehézséget okozó fertőzésre – ezt egy egyszerű náthánál, köhögésnél is tapasztalhatod –, ezért különösen fontos megtenni a megfelelő óvintézkedéseket. Ezekkel biztosan tisztában vagy: ha teheted, maradj otthon, minél kevesebb emberrel találkozz. Ha muszáj elmenned, viselj maszkot és kesztyűt, igyekezz minél kevesebbet érni az arcodhoz, hazaérve pedig alaposan moss kezet és válts ruhát.
Arra is keresik még a választ, hogy a szülés alatt átadható-e a koronavírus a babának.
Egyelőre magzatvízben és anyatejben sem találtak még bizonyítékot a jelenlétére, így a WHO információi alapján a szüléssel kapcsolatban nem változtak a jogaid. A biztonságos szülés feltételei között szerepel az emberi méltóságod tiszteletben tartása, az általad választott társ jelenléte, lehetőség a szabad mozgásra és az általad választott szülési pózra, illetve, hogy megkapd a számodra szükséges tájékoztatást az egész folyamat alatt. Ezek nem változtak a járvány ideje alatt sem.
Ha pedig végre a karodban tarthatod a babádat, ne félj a szoros testkontaktustól!
Ez segíti a babát abban, hogy a te ellenanyagaiddal, a szülői baktériumflórával találkozzon először, így növelve a védekezés esélyét és az alkalmazkodást a méhen kívüli élethez. A szoptatás korai megkezdése tovább erősíti ezt, az előtej ugyanis koncentráltan tartalmazza a tápanyagokat és a védőanyagokat is. Ha igazolt fertőzött vagy, viselj maszkot szoptatáskor vagy ha felveszed, hordozod a babádat, hogy a cseppfertőzést elkerüld, és moss kezet gyakran, ahányszor felveszed, tisztába teszed vagy szoptatod a babát.
Ha már néhány hónapos a babád, és szoptatás alatt fertőződsz meg, akkor se szakítsd meg a táplálásnak ezt a nagyon egészséges és meghitt módját. Mire igazolódik a fertőzésed, a baba már találkozott a vírussal, és a hirtelen elválasztás komoly traumát jelentene neki, ráadásul az anyatejben lévő immunanyagoktól is elesne. Ha rosszabb állapotba, esetleg kórházba kerülnél, érdeklődj a szoptatási lehetőségekről, ezek hiányában pedig fejéssel tudod fenntartani a baba táplálását és a folyamatos tejtermelődést.
Bár ezeknek a tanácsoknak a koronavírus-járvány adja az aktualitását, valójában semmi olyan nincs közöttük, amit ne lehetne alkalmazni a már jól ismert influenza vagy bármilyen légúti, cseppfertőzéssel terjedő betegségnél.
A szoptatás a rengeteg pozitív hatása mellett ráadásul a lehető leginkább környezet módja a baba táplálásának: nincs csomagolása, nem kell távolról ideszállítani, és ha sikerül jó technikával elsajátítani és beállítani a kereslet-kínálat egyensúlyát, akkor semmilyen eszközre sincs szükség hozzá. Szoptasd tehát bátran a babádat, és vigyázzatok egymásra!
A cikk a Bayer HA cikk a Bayer Hungária Kft., az Elevit Complex forgalmazója megrendelésére készült.
L.HU.MKT.CC.27.04.2020.2248