Amikor ezeket a sorokat írom, éjjelente még nulla alá süllyed a hőmérő higanyszála, nappal pedig a melengető napsütés ellenére alig emelkedik néhány foknál magasabbra a hőmérséklet. Bizony van, hogy fázunk a lakásban – de ahelyett, hogy magasabbra tekernénk a fűtést, inkább felveszünk egy pulcsit vagy betakarózunk. Hiszen valójában nincs szükségünk arra, hogy az egész lakás hőmérséklete magasabb legyen, csak a testünket kell fűteni.
Olvassátok Kecskés Tímea írását az energiatakarékosság-kihívásról.
Két évvel ezelőtt az egyik közszolgáltató vállalat végzett egy felmérést, amiből megtudhattuk, hogy a magyarok nagy része 20 fokos hálószobában alszik, ennél alacsonyabb hőmérsékletet már nagyon kevesen tartanak kényelmesnek. Több, mint 10 százalékunk viszont 25 fokra vagy annál is melegebbre fűti a szobáját. Hozzáteszem, hogy ez nem mindig a lakók saját döntése: elavult fűtésű társasházakban gyakran nem is tudnak ezen változtatni akkor sem, ha szívesebben aludnának hűvösebb helyiségben. A kutatók a 18-19 fokot tartják leginkább ideálisnak alváshoz, 24 fok felett már úgy vélik, a hőmérséklet megnehezíti a pihenést. Kisbabák és gyerekek számára a felnőttekénél éppen csak egy kicsivel magasabb hőfok az ideális: ha külön szobában alszanak, náluk 18 és 21 fok közé állítsd a fűtést.
Hogy miért is hoztam bevezetőképpen ezeket az adatokat? Kíváncsi vagyok, hogy ti hány fokos szobában alszotok télen, hogy változik meg nyáron, mit viseltek és mivel takaróztok? Az is érdekel, hogy van-e eltérés nálatok a fűtésben nappal, illetve éjszaka? Én például így tél végén, tavasz kezdetével már alig várom azokat a napokat, amikor végre nem kapcsol be automatikusan a fűtés. Aztán, ha tehetném, hamarosan meg is állítanám ezt a folyamatot: egész évben el tudnék lenni az áprilisi hőmérsékletekkel. Nagyon sokan vannak azonban, akik imádják a meleget, és alig várják a nyári hónapokat: lehet, hogy ők azok, akik télen is 25 fokos szobában alszanak?
Ha végiggondolod, mennyire igényled a meleget, érdemes azon is eltöprengened, hogy mi mindent tehetsz, hogy komfortosan érezd magad a bőrödben. Vajon biztos, hogy a hőmérsékletszabályozóhoz kell nyúlnod hozzá? Az energiatakarékossághoz vezető lépések között ugyanis az egyik legfontosabb a megfelelő hőmérséklet tartása a lakásban.
Jómagam egy régi, nagyon huzatos családi házas, fázós gyerekkor után panelban kezdtem a felnőtt életemet. Amikor újra családi házba költöztünk, az első telet bizony két pulcsiban húztam ki. Ha a termosztátra néztem, nem láttam nagyon alacsony számokat rajta, de az akár 27 fokos szobához szokott testemnek bizony át kellett állnia egy új életmódra. Az egyértelmű volt, hogy a házat nem fogjuk annyira felfűteni, mint korábban a szabályozhatatlan lakást, tehát az öltözködésen kellett változtatni. Ami hosszabb távon segített, az talán paradoxnak tűnő módon a több szabadban tartózkodás volt: a mozgás, a friss levegő, a szél annyira átállította a testemet, hogy a vastag pizsamában, két pokróc alatt alvásból egy pamut hálóruha és egy könnyű paplan lett.
Milyen lépéseket tehetsz még, hogy a lakásod energiatakarékosabb legyen?
- Nézd meg, nem takarja-e valami a fűtőtesteket, például bútor, függöny, rápakolt tárgyak, hiszen ezek csökkentik a fűtés hatékonyságát. Figyelj rá, hogy szabadon áramolhasson a meleg.
- Rendszeresen légtelenítsd és portalanítsd a radiátorokat, így akár 15%-os energiafelhasználás-csökkenést érhetsz el.
- Röviden és hatékonyan szellőztess, és ha módod van rá, közben zárd le a fűtést.
- Jól szigetelnek a nyílászárók? Ha nem, érdemes huzatfogót alkalmazni a réseknél. Ezekből már nagyon jópofák kaphatók, de akár feleslegessé vált zoknikból is készíthettek sajátot.
- Lefekvés előtt már csak éjjeli lámpát, olvasólámpát használj energiatakarékos égővel. Próbáld meg száműzni a hálószobából a tévét, laptopot, egyéb kütyüket.
- A meleg színű textilek használata növeli a hőérzetet. Ha van ilyen takaród, párnád, próbáld ki a hálószobában – de télen a nappaliban is jól jöhet.
Érdemes időnként végigmenni a lakáson, és felírni, melyik helyiségben milyen energiafogyasztó eszközök vannak. A konyhában például jellemzően nagyon sokat találunk. Mind működik, jó állapotú, van benne elem, és mindet használod is? Ha nincs szükséged az elektromos uborkaspirálozóra vagy a második gyümölcscentrifugára, bátran tedd fel a helyi adásvételi csoportba. Nézd meg, hol világítanak standby üzemmódban hagyott készülékek, és kapcsold ki ezeket teljesen. Gondold át a tévézési, filmnézési szokásaitokat: szokott a háttérben szólni a készülék úgy, hogy szinte észre se veszed? Hogyan szoktál mosni? Igyekszel mindig tele mosógépet indítani alacsony hőfokon, energiatakarékos programon? Ha például a 40 fokos mosást 30-ra cseréled, máris 35%-kal csökkented az ehhez kapcsolódó energiafogyasztást, a tisztító hatás viszont a mai modern gépekkel már nem romlik.
Az energiával nemcsak úgy tudsz takarékoskodni, hogy tudatosabban gondolkodsz a fűtésről és az elektromosságról. Ott van még a vízhasználat témája is, ami egy külön kérdéskör, de tulajdonképpen minden egyes tárgyat, amit használsz, vásárolsz vagy fogyasztasz, energia felhasználásával állítottak elő. Ha teljesen lecsupaszítjuk ezt a kérdést, valójában mindennek a hátterében a tudatosabb – és kevesebb – fogyasztás áll. Kisbabás, kisgyerekes években ez nem könnyű – figyeld az oldalt, további cikkeinkben is igyekszünk segíteni téged ebben.
A cikk az Elevit Complex termékek forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.
CH-20220223-176