Bezár
Kultúrprogram kisgyerekkel?

Kultúrprogram kisgyerekkel?

Szerencsére ma már gyakorlatilag végtelen programlehetőség közül választhatunk, ha kisgyerekkel ki akarunk próbálni valamit a szokásos hétköznapi játszóterezésen kívül. A szülők egy részének fejében azonban él egy határozott kategória, a kultúrprogram, ami még ha nehéz is definiálni, de  valami olyasmit jelent, hogy a gyereket okosítani, sőt, művelni is szeretnék már kiskorától. Mesterházi Dávid írása következik.

Saját gyerekkorom emlékeit felidézve azt kell mondjam, régebben ezzel kapcsolatban is limitáltak voltak a lehetőségek, szülőként viszont azt tapasztalom, hogy mára jelentősen javult a helyzet, és úgy tűnik, maguk az érintett intézmények is rájöttek, hogy a gyerekek lefoglalásához más kell, mint a felnőtteknek. A gyerek ugyanis nem fog türelmesen végigsétálni egy kiállítást, csendben végigülni egy komolyzenei koncertet. Ebből a szempontból egyszerűen másképp működik, mint egy felnőtt, ezt nyilván nem kell magyarázni. 

Saját tapasztalataim közül osztanék meg most párat, bár   mint az elején említettem a választékkal kapcsolatban ma már szerencsére lehetetlen is minden lehetőséget kipróbálni, rengeteg programajánló oldal és összefoglaló cikk foglalkozik ezekkel, úgyhogy tessék bátran körülnézni és válogatni. 

Csodák Palotája 

Az egyik legnyilvánvalóbb jóság, ami ezen a területen történt az utóbbi években (most már évtizedekben), az a Csodák Palotájának megnyitása volt. Kicsit talán kilóg a klasszikusan kultúrprogramnak tekintett rendezvények közül, mert a tudományos okításra fókuszál, de ezen ne akadjunk fenn, az ott látottak egész biztosan fejlesztik a gyereket, tágítják a látókörét, mert ugyanis korábban ismeretlen jelenségeket, kísérleteket mutat be, amik megismerésével a gyerek akár új érdeklődési területet is találhat magának. De ha nem is ebbe az irányba megy majd tovább, az itt átélt élmények mindenképpen pozitív hatással lesznek rá. A gyerekeim (5, 7 és 11 évesek) nemrég egy teljes napot ott töltötteka nagyszülőkkel, és végtelen sok élménnyel tértek haza, amit töredékesen ugyan, de nagyon lelkesen próbáltak átadni nekünk. 

Nemzeti Múzeum 

Őszintén szólva a Nemzeti Múzeumtól nem vártam sokat, amikor a vlogom miatt megkerestek, hogy nincs-e kedvem a srácokkal ott körülnézni. Nekem elsőre egy avítt, lelakott intézmény képe jelent meg a lelki szemeim előtt, de nem is tévedhettem volna nagyobbat.. Az őskori kiállítást néztük meg (kicsit átmászkáltunk az ókorba is), és a kiállítótér eleve tök menőn nézett ki: ízléses és dizájnos kiállítótér fogadott minket, ahol izgalmasan voltak elrendezve a kiállítási tárgyak (voltak pl. például megfogdosható tárgyak, vagy a sírok a padlóban egy üveglap alá voltak téve, így elsétálhattunk felettük). De nemcsak a tér volt jól kitalálva, hanem mellé raktak egy gyerekprogramot is, amihez adnak egy hátizsákot, benne mindenféle hozzávalóval, és feladatok mentén kell végigjárni a kiállítást, amit a gyerekek állatira élveztek. 

Művészetek Palotája 

Zenei fronton a legjobb lehetőség tapasztalataim szerint egyértelműen a Művészetek Palotája, ahol hétvégenként mindenféle gyerekprogramok vannak. Ezek közül mi rendszeresen felkerestük a Cifra Palota néven futó sorozatot, amiben mivel az intézmény eleve óriási, és így egy csomó dolog elfér benne párhuzamosan  mindenféle dolog történik egyszerre, nem elhanyagolható módon teljesen ingyen. Egyrészt vannak kézműves foglalkozások, amiket általában tematikusan rendeznek, emellett mindenféle zenés-, táncos, illetve meseelőadások zajlanak, és természetesen koncerteket is tartanak, kifejezetten a gyerekek igényeihez szabva, interaktívan, viccesen, de egy felnőtt számára is szórakoztatóan. 

Szóval, ahogy mondtam, tessék bátran válogatni, nem hiszem, hogy lehetne hibázni vagy mellényúlni, és bár most a saját tapasztalatok miatt a fővárosról volt szó, valószínűleg nem csak Budapesten lehet már rengeteg gyerekeknek szóló kultúrprogram közül választani. 

A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungaria megbízásából készült.

A programok látogatásakor mindig vegyük figyelembe az aktuális járványügyi intézkedéseket.

LMR-CH-2021XXXX-XXX

Bezár