Az első kisfiam – attól függően, melyik irányzatnak megfelelő szakirodalmat olvasunk – tankönyvi mintababa volt. Na persze nem a régi, anyáink idejében érvényes minta szerinti! Igény szerint szoptattam, elfogadtam, hogy normális, ha éjszaka is felébred, igyekeztem kipihenni magam máskor – vagy túlélni.
Lassan egyre hosszabbra nyúltak a szünetek az éjszakai szoptatások között, míg végül három hónapos korában egy reggel arra ébredtem… Várjunk csak, reggel? Bizony, nem ébresztett fel egész éjjel! Nagyon büszke voltam magunkra, megveregettem a vállamat: mindent jól csináltunk, a baba eszik, alszik, szuper. Kecskés Tímea beszámolója következik.
Elsőgyerekes önbizalmam nem tartott sokáig: hathónapos kora körül újra elkezdődtek az éjszakai ébredések. Először átmenetinek gondoltam, aztán kétségbeestem. Kérdeztem gyerekorvost, szoptatási tanácsadót, védőnőt – persze az egymásnak ellentmondó válaszok nem sokat segítettek. Végül jóval kétéves kora után aludta át újra az éjszakát úgy, hogy hajnalban hozzám bújt.
Jóval később, már a második gyerekemet várva került elém egy cikk, ami szerint nemcsak a kisfiam három hónapos koráig tartó fejlődés, de ez a féléves kori változás is teljesen természetes. Okozhatja a fogzás és az új táplálékok megismerése, az emésztés változása és a mozgásfejlődés, de emellett ez a szeparációs szorongás egyik tünete is lehet.
Mi is az a szeparációs szorongás?
Ne aggódj, nem mentális betegségről van szó, ez nem az a szorongás, amivel felnőttként kell időnként megküzdenünk. A kisbabák, totyogók szeparációs szorongása természetes fejlődési fázis, aminek kezdete a kicsi értelmi- és mozgásfejlődéséhez köthető. Hat-nyolc hónapos kor körül a baba ráébred, hogy ti ketten bizony akármennyire is elválaszthatatlan egységet képeztek, bizony mégsem tartoztok egy testbe. A kicsiben tudatosul, hogy anya időnként eltűnik, még ha ez csupán annyit jelent is, hogy kimegy a szobából.
Ez az időszak egybeesik a mozgásfejlődés megugrásával: ilyenkor a kis örökmozgó már gurulva, kúszva, majd mászva egyre nagyobb távolságokat képes megtenni, olyannyira, hogy néha maga is meglepődik és megijed, milyen messzire került. Ráadásul ebben a korban a legtöbb szülő elkezdi csökkenteni a szoptatás vagy az ölbeli táplálás mennyiségét, az ülni tudó babák etetőszékbe kerülve távolabbról kapják az ebédet, uzsonnát. Eközben egyre okosodnak is: egyre jobban észlelik és értik a körülöttük lévő világot, de az időérzékük még nem alakult ki, és a memóriájuknak is sokat kell még fejlődni. Így történhet, hogy a tapasztalatai becsapják a babát: már megérti, hogy kimentél a szobából, de még nem tudja, hogy nem örökre tűntél el – tehát kétségbeesett sírásba kezd.
Ahogy a baba egyre gyakrabban tapasztalja, hogy ha eltűntél, mindig visszatérsz, illetve ahogy fejlődnek az említett képességei, a szeparációs szorongás szép lassan lecseng, de időről időre, hullámokban még visszatérhet. Sokan tapasztalnak egy újabb, erősen szorongós időszakot másfél éves kor táján, amikor a járás még messzebb viszi a kicsit, illetve a legtöbb családban ez az életkor az, amikor már ott merik hagyni őt másoknál, vagy éppen bölcsődébe szoktatják.
Hogyan vészeljük át?
A legfontosabb, hogy tudj róla: ez normális, a baba nem „romlott el”, és te se hibáztál, ha az addig jól alvó vagy a tőled több méterre békésen eljátszó csecsemő most hirtelen újra felébred éjjel és matricává változik nappal. Embert próbáló időszak ez, de ez a biztos tudat segíthet abban, hogy együtt jól jöjjetek ki belőle. Próbáld meg elfogadni, hogy ha a kicsi utánad sír, az is ugyanolyan komoly probléma számára, mint a testi diszkomfortérzetek, a fogzás vagy az éhség. Nem kényezteted el, ha felveszed, magadhoz öleled és megnyugtatod: biztosítod róla, hogy megvagy és számíthat rád. Nyugodtan add meg neki most is, amire szüksége van. Mivel ez – különösen éjszaka – fárasztóbb heteket, hónapokat jelent, ilyenkor ha csak teheted, fordíts időt a saját pihenésedre, feltöltődésedre, és ehhez nyugodtan kérj segítséget is! A friss kismamáknak szülés után mindenki lelkesen ajánlkozik, ilyenkorra azonban ez már nem jellemző, hiszen a külvilág azt látja, hogy minden rendben, a baba gyönyörűen fejlődik. Ha magától nem ajánlja fel senki, hogy elviszi a babát sétálni, amíg te alszol egyet, nyugodtan kérj meg erre valakit!
Nehezebb lehet a helyzet, ha a szeparációs szorongás jeleit akkor tapasztalod, amikor másra bíznád a kisfiadat vagy kislányodat, vagy közösségbe szeretnéd szoktatni. Én a fokozatosságban hiszek: amikor a saját gyerekeim esetében úgy éreztem, eljött az az idő, hogy hosszabb időt töltsenek más felügyelete alatt, először mindig meghívtam hozzánk az illetőt. Hagytam, hogy a kisfiaim megismerkedjenek vele, megszokják, és először csak a szobában hagytam őket kettesben. Amikor azt szerettem volna, hogy a gyerekek a szüleimnél tudjanak tölteni egy egész napot, akkor először néhány délelőtti órára hagytam ott őket, majd kipróbáltuk, sikerül-e anyukámnak az ebéd utáni altatás. Így jutottunk el az egész napos ottlétig, majd, már jóval kétéves koruk után az éjszakai ottalvásig.
Sokan úgy gondolják, ha a kicsi rosszul reagál a szülő távozására, jobb, ha apa vagy anya inkább valahogy eltűnik, kilopózik, amikor a gyerek nem figyel. Nekem is tanácsolták ezt, de én úgy éreztem, ezzel kockáztatnám a kisfiam kialakulóban lévő bizalmát, biztonságérzetét. Bármennyire is nehéz egy síró gyerektől elbúcsúzni, és bármennyire nem is érti még, számomra fontos, hogy elköszönjek, megmondjam, hogy hova megyek és nagyjából mikor érek haza – majd ezt tartsam is be.
Eljött a bölcsőde ideje
Ha féléves kor óta már átvészeltetek néhány szeparációs szorongási hullámot és épp harmonikus korszakát éli a gyermeked, akkor is számíts rá, hogy a bölcsibe szoktatás nem lesz egyszerű menet. Persze van olyan gyerek is: nálunk a legkisebb kezdte úgy a családi napközit, mintha mindig odajárt volna. Előtte azonban úgy gondoltam, jobb, ha lelkileg felkészülök a nehézségekre – inkább kellemesen csalódjak. Igyekeztem fokozatosan beszoktatni mindegyik gyerekemet: eleinte rövidebb időre hagytam a bölcsiben, és lassan alakítottuk ki az egész napos távollétet. Mindig elmondtam, hogy most elmegyek dolgozni, és ebéd vagy a délutáni alvás után jövök.
Nálunk is gyakori volt, hogy síró gyereket kellett a gondozónők kezébe adnom. Ilyenkor általában azt szokták tanácsolni, minél rövidebben, higgadtabban búcsúzzunk el, és bízzunk abban, hogy kompetens gondozóknak adjuk át a kicsit, aki perceken belül megnyugszik majd. Kialakítottunk egy rítust: volt egy bölcsis búcsúzó mondókánk, amit néhány perces ringatás közben mondogattam a kisfiamnak. Ezután már nyugodtabban búcsúzott, és a rendszeresség megkönnyítette számára az elválást. Jó, ha viheti az otthon egy darabkáját: plüssállatot vagy az anyaillatú sáladat, illetve a legtöbb bölcsiben a nyugtató cumit sem ellenzik.
A szeparációs szorongás kétéves kor után a megfelelő agyi területek fejlődésével és a következetes bizalom kialakításával magától elmúlik, általában a hároméveseknél már kevésbé jellemző. Ha nálatok elhúzódna, kérj tanácsot a gyerek gondozóitól vagy a védőnőtől. A szorongós életszakaszok szülőnek is, gyereknek is megterhelők – figyelj oda magadra is ebben az időszakban.
A cikk az Elevit Complex termékek forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.
CH-20211215-87