Tudtam, hogy egyszer eljön az a nap, amikor a lányom odaáll elém, és nekem szegezi a kérdést: „Anya, létezik a Mikulás és az Angyalka, vagy Ti hozzátok az ajándékokat?” — kezdi ünnepi élményeit mesélni Karsai Judit, a Cukimamik bloggere.
Rutinválasz — vagy mégsem?
Gondolatban már vagy százszor lejátszottam, milyen okosságot fogok válaszolni, és tessék, most is cserben hagytak a jól kitervelt szavak. Bár számítottam a kérdésre, mégis szíven ütött. Hazudjak vagy ne hazudjak? Hogy mondjam el, hogy a Mikulás és az Angyalka mi vagyunk Apával egy személyben, úgy, hogy közben mégse vegyem el tőle a karácsony varázsát?
„Tudod Anna, a Mikulás és az Angyalka addig létezik, amíg hiszel benne. Ha hiszed, hogy van Mikulás és Angyal, akkor ők hozzák Neked az ajándékot. Én hiszek benne, pedig már felnőtt vagyok….”
A 10 éves Annám megölelt, és a fülembe súgta: „Anya, én hiszek a Mikulásban és az Angyalban.” Ugyanúgy, ahogy én tettem, amikor az édesanyámékat számon kértem, hogy igenis árulják el nekem, hogy igazából ők teszik az ajándékot a fa alá. A szüleim mindent megtettek azért, hogy varázslatosak és meghittek legyenek a karácsonyaink, elfeledtetve velünk azt, hogy valójában ki az Angyal.
Mesebeli hangulat
Gyermekkorom karácsonyai szöges ellentétei annak, amit én adok át a gyerekeimnek, két dolgot kivéve: a család szentségét, és a készülődés mesebeli hangulatát. Anyám és én, amilyen sokban hasonlítunk, éppen annyira különbözünk is egymástól. Többek között abban, hogy amíg ő nyugodt és kiegyensúlyozott, én pörgős és hebrencs vagyok. És bizony ez meglátszik az ünnepi készülődésünkön és a szentesténken is. Nálam az ünnepi készülődés és a karácsony estéje olyan, akár egy vígjáték. Én is lehetnék a főszereplő, aki 23-án éjszaka a karácsonyfát díszítve a forralt bort iszom, és az éjszaka kellős közepén jövünk rá a fa díszítése közben a férjemmel, hogy a „talp” hiányzik…. Utolsó pillanatban még elfutok egy ajándék-túrára, mert rájövök, hogy anyósomat kihagytam. Mézeskalácsot sütünk, dekoráljuk a lakást. Előfordul, hogy az ablakpucolás elmarad, de helyette van sok vidámság. Lehet, hogy idén is így lesz. Ami a legfontosabb: együtt vagyunk.
Kislányként emlékszem, amint az ünnepek közeledtével anya minket is bevont a tesóimmal a készülődésbe. Nagy család vagyunk, mindig nyüzsi volt, és mai napig is van otthon. Megterveztük a menüt, ami többnyire minden évben ugyanaz volt, apróbb változtatással. Kitakarítottuk a házat, és az izgatottság beköltözött otthonunkba. Mindenkinek megvolt a feladata. Apámé volt a dekoráció, az udvaron neki kellett a fákat fényes ruhába öltöztetnie, és nem akárhogy: az egész utcát a mi kertünknek kellett beragyognia. Apám pedig mindent megtett ennek érdekében, hogy az arcunkon láthassa azt az őszinte, boldog mosolyt. A halat csak ő vehette meg, amit utána anyám készített el, miközben hallgattuk a karácsonyi dalokat. Karácsony nem volt zserbó és bejgli nélkül, ami nálunk volt a legfinomabb. Még most is könny szökik a szemembe, ha eszembe jut karácsony reggele. Nagyon hideg téli napok, amikor még karácsonykor hó borította az udvart, és a hideg csípte az arcomat. Karácsony napján reggel 8 óra tájban nyílt az ajtó, és az ének megelőzte a vendég kilétét:
„Pásztorok, pásztorok örvendezve,
Sietnek Jézushoz Betlehembe…”
Nagymama megérkezett békés ünnepeket kívánva. Anyám a nyugodtságáról híres, nem volt kapkodás, idegeskedés, szépen elkezdődött a készülődés szentestére. A fát mindig apámmal díszítettük, anyám a konyhában főzött. Közben mesét néztünk, énekeltünk és nagyokat beszélgettünk. Nálunk egy csilingelő harangszó jelezte, hogy itt járt az angyal, ekkor beléptünk a szobába: az izgatottság távozott, és megérkezett a MEGHITTSÉG. Ez az érzés pedig oly mélyen megvan bennem, hogy ezt szeretném átadni a gyermekeimnek.
Egy különleges szenteste
Mély gyökereket vert bennem egy éjszaka. Erős hóesésben, a szél és a hideg a csontunkig hatolt, a lábam jobban fázott bármelyik testrészemnél. A nagymamámhoz tartottunk. Minden szentestén átsétáltunk a szomszéd utcában élő nagyimhoz. Ahogy megérkeztünk, már ott volt a rokonság nagy része. Egy kicsi házat képzelj el, aminek a kéményéből füst szökik ki, és aminek pinduri konyháját megtöltötte a SZERETET. A sparhelt melegítette a konyhát, és mi, a CSALÁD, ott ültünk, melegedve a sparhelt körül. Nagymama középen ült, és a gyermekkori karácsonyi emlékét mesélte nekünk, ami ugyanúgy kezdődött, ahogy minden évben a miénk: „Amikor a család összegyűlt….”
A legnagyobb ajándék, amit én minden évben kaptam karácsonyra, a SZERETET. Ezt a szeretetet igyekszem átadni minden évben a gyermekeimnek, ha nem is pont úgy, ahogy én a szüleimtől kaptam, de a lényeg benne van, amit én a szívemben hoztam a szülői házból.
Mit is kívánhatnék magamnak és Neked idén karácsonyra? Talán más lesz ez a karácsony, mint a többi! Talán nem… Akárhogy is alakul, lassíts egy kicsit, élvezd a karácsony meghitt hangulatát, add át magad a karácsonyi készülődésnek, légy gyermek, higgy Te is a csodákban!
…mert csodák léteznek!
A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. felkérésére készült.
L.HU.MKT.CC.02.12.2020.2455