Bezár
Szobatisztaság – Még mindig bepisil a gyerek?

Szobatisztaság – Még mindig bepisil a gyerek?

A legtöbb gyereknek iskolás korára már éjszaka sincs szüksége pelenkára, de ne gondoljuk, hogy minden gyereknél automatikusan így zajlik le a folyamat. A statisztikák szerint a 6-7 éves korosztály 10-15 százaléka, a 10-12 évesek 3%-a még bepisil éjjel, sőt, van, akinél még ennél is tovább tart a dolog. Mesterházi Dávid írása következik.

Bepisilésből is sokféle van, nem mindegy, hogy a gyerek csak éjjel pisil be, vagy délutáni alvásnál is, esetleg még néha ébren is. Ahogy az sem mindegy, hogy volt-e már olyan, hogy huzamosabb ideig (a szakemberek általában féléves időszakot jelölnek meg) nem pisilt be.

A jelenséggel kapcsolatban az a közmegegyezés, hogy ha valamilyen rendszerességgel 6 éves korig még előfordul bevizelés, nem alakul ki a teljes szobatisztaság, akkor érdemes erről orvossal konzultálni. Abban viszont már egyáltalán nincs közmegegyezés, hogy miként tekintsünk a jelenségre: vannak, akik egyértelműen betegségként kezelik és azonnali orvosi megoldást szorgalmaznak, mások türelmesebbek, és azt mondják, előbb-utóbb úgyis kinövi.

Természetesen van olyan (bár szerencsére ez nagyon ritka), hogy konkrét szervi elváltozás áll a jelenség hátterében, első körben ezeket érdemes kizárni. Ha viszont nincs szervi ok, onnantól tényleg nagyon sokféle megközelítés létezik. Az orvosok egy része is azt mondja, hogy nem kell rögtön gyógyszerrel kezdeni.

Folyadékbevitel

Segíthet például, ha figyelünk a folyadékbevitelre: ez nem azt jelenti, hogy szegény gyerek este már egy kortyot sem ihat, inkább azt, hogy a bevitel lehetőleg legyen egyenletes, ha van mód rá, inkább délelőtt igyon többet.

Sokan az éjszakai ébresztéssel próbálkoznak, hogy ha akkor a vécébe pisil a gyerek, akkor nyilván nagyobb eséllyel marad száraz a pelenka (vagy az ágy, ha pelenka már nincs). Ezzel azonban nem mindenki ért egyet, sokak szerint, ha félálomban pisil a gyerek (az éjszaka közepén jó eséllyel nem tudjuk teljesen felébreszteni), az csak azt erősíti benne, hogy éjjel, alvás közben lehet ilyet csinálni.

Ennek egy automatizált változata az enuresis alarm, azaz pisiriasztó, ami egy olyan kütyü, ami a nedvesség érzékelésekor riaszt, felébresztve a gyereket. Nekem elég ijesztőnek tűnik a pisire éles hangon visító és vibráló berendezés, de a gyártók állítása szerint ezek néhány héten belül eredményt hoznak.

Egyesek magának a pelenkának is hasonló hatást tulajdonítanak, mármint, hogy a pelenka miatt a gyerek úgy érzi, nyugodtan eleresztheti a pisit – más kérdés, hogy ha valaki még nem nőtte ki a pelenkát, akkor szegény szülőnek még nem is volt alkalma elvenni azt a gyerekétől.

Kockázatok és mellékhatások

Ha az orvossal konzultálva a gyógyszeres kezelés mellett döntünk, ott is több verzió létezik. Az egyik gyógyszer az antidiuretikus hormont pótolja – ez felelős a vizelet mennyiségének csökkentéséért. Probléma, hogy ennek komoly mellékhatásai lehetnek, vízmérgezés, agyödéma léphet fel, ami persze szoros orvosi kontrollal elkerülhető, de a szülőt kellően elbizonytalanítja.

A másik gyógyszer az alvás mélységét csökkenti, magyarul attól kevésbé jól alszik a gyerek, így könnyebben felébred a vizelési ingerre. Ennek a szernek, illetve a kevésbé jó alvásnak mellékhatása a rosszabb nappali közérzet, fáradékonyság, romló iskolai eredmények és így tovább, ez sem hangzik túl bíztatóan.

Egy ismerős gyerekénél ezek a kezelések egyébként komolyabb laborvizsgálatok nélkül kerültek szóba, mármint hogy nem az lett volna az eljárás, hogy a gyereket megvizsgálják, aztán felírják a gyógyszert, hanem elkezdik adni a gyógyszert, és ha beválik, folytatják. Bár a kisgyerek felesleges vizsgálatokkal törtnő vegzálása tényleg kerülendő, azért ez furán hangzott. Az ismerős az említett mellékhatások miatt inkább úgy döntött (természetesen az orvossal konzultálva), hogy mivel őt annyira nem zavarja, hogy a gyereknek még pelenkát kell vennie, ezért egyelőre inkább vár.

És ha már a zavarásnál tartunk: a bepisilés mögött természetesen állhatnak lelki okok, bár, ha a gyerek még egyszerűen pelenkáskorúnak számít, akkor ez valószínűtlen. Visszaesésnél viszont kifejezetten valószínű (ilyen ok lehet például hozzátartozó halála, válás, költözés), hogy ez állhat a háttérben. Az biztos, hogy a gyereket zavarja a dolog, és nem segít, ha azzal frusztráljuk, hogy már nem kéne bepisilnie, úgyhogy kezeljük a dolgot szigorúság helyett a lehető legtöbb empátiával és diszkrécióval: ne meséljük fűnek-fának, hogy a gyerek még néha bepisil.

A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.

LMR-CH-20210702-27

Bezár