Első szülő anyukaként igazából az ember azt sem tudja, mi vár rá a következő hónapokban és a szülőszobában. A tapasztalatokat összegyűjtjük barátainktól, ismerőseinkről, és az internet világából. Kialakul bennünk egy kép a szüléssel kapcsolatban, ami nem a mi élményünk, és jó esetben pozitív tapasztalatokra alapozva érkezünk a szülőszobába konkrét tervek nélkül, lesz, ami lesz alapon. Karsai Judit, a cukimamik bloggere saját tapasztalatairól mesél.
Miért érdemes szülési tervet készíteni?
Vannak azok a kismamák, akik tudatosan készültek arra életük párjával, hogy gyermeket vállaljanak, és vannak azok a kismamák, akik belecsöppentek az áldott állapotba. 😉 Én az utóbbiak táborát erősítem, bár sokat beszélgettünk (akkor még) barátommal arról, hogy hamarosan vállalhatnánk babát, nem gondoltam, hogy ez a HAMAROSAN 1-2 hónapon belül kopogtatni fog az ajtómon. Nem terveztem, nem készültem, a kismamaság olyan távolt állt tőlem, hogy elmondani sem tudom, nem hiába mondta a Főnököm hatalmas mosollyal az arcán: „Jajj, Judit ezt el sem hiszem, Te, anya leszel??? Hiszen még te is egy nagy gyerek vagy!” Ekkor 28 voltam, szóval a kilátásaim jók voltak, és szép lassan sodort magával a várandósság örömteli világa. Napról-napra tájékozottabb lettem, és ahogy közeledett a „nagy nap”, egyre inkább kitisztult előttem, hogy MIT SZERETNÉK, és mit nem. Bár a szülés nem egy előre tervezhető folyamat, minden szülés más-és más, mégis a szülési tervvel egyfajta képet állíthatunk össze magunkban, melyben a kérdéseinkre választ kapunk önmagunktól, ez pedig erőt, önbizalmat és megnyugvást ad.
A szülési terv abban volt segítségemre, hogy átgondoljam, mi az, amit a szülés előtt, a szülés alatt és a szülés után szeretnék, beleértve az orvosválasztást, szülésznőt, a szülésem körülményeit, és a szülésélményemet.
Háromból háromszor készítettem szülési tervet, amelynek köszönhetően határozott elképzelésekkel mentem szülni, hiszen tudtam, mit akarok. És tudod mi az érdekes? Annyira hittem benne, hogy még a szülésélményem is olyan volt, mint amilyennek elképzeltem.
Készíts szülési tervet!- Gondold végig, és próbálj konkrét választ adni a következő kérdésekre!
- Hol fogsz szülni?
- Jelen lesz-e a párod? (sokáig nem szerettem volna, ha ott van a szülőszobában. Miután leültem szülési tervet készíteni, mégis úgy döntöttem, hogy ott lesz. És ez volt a legjobb döntés.)
- Rajtatok kívül ki lesz még jelen a szülőszobában? (Orvos, szülésznő, esetleg valaki, aki megörökíti a világrajövetelt?)
- Hogyan képzeled el a szülést? (halk zene, félhomály stb.) A 3. terhességemnél konkrétan leírtam az elképzeléseimet, melyben még azt is feltüntettem, hogy késő este szeretnék szülni, mennyi idő lesz a szülés… a körülményeknek köszönhetően akár hiszed, akár nem, amit leírtam, aszerint történt a szülésem. Éjszaka szültem.
- Vajúdás alatt milyen beavatkozásokat szeretnél? (szülés megindítása, epiduláris érzéstelenítés)
- Gátmetszéssel és gátvédelemmel kapcsolatban milyen elképzeléseid vannak?
- Milyen fájdalomcsillapító lehetőségek állnak rendelkezésedre? (olaj, masszázs, természetes módszerek vagy valamilyen gyógyszeres beavatkozás)
- Mit viszel magaddal a kórházba, avagy mi kerüljön a babakelengye listára?
Kedves Kismama, nincs más dolgod, mint átgondolni a leírtakat, és választ adni magadnak. Ragadj tollat, és már készülhet is a szülési terv! Ahogy a kétségeid válaszra találnak, kialakul benned egy kép, tudni fogod, hogy mit szeretnél (és mit nem), amitől magabiztosabb leszel. Próbáld ki, meglátod működni fog!:)
Jó babavárást és tervezést kívánok Neked!:)
A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. Megrendelésére készült.
L.HU.MKT.CC.05.10.2020.2401