A várandósság napvilágra kerülése bizony átkapcsolja az agyunkat kismama-üzemmódba, ezzel pedig gyakran kezdetét veszi a konstans aggódás is. Erről a szép, de embert próbáló időszakról Karsai Judit, a Cukimamik bloggere mesél!
Azt mondják, kismamának lenni az egyik legcsodálatosabb időszak egy nő életében. Ez részint igaz. Ám azt elfelejtik közölni, hogy bizony olyan félelmekkel nézünk szembe ilyenkor, amik addig teljesen ismeretlenek voltak a számunkra.
Mielőtt várandós lettem, az utcán a félelmet az jelentette, hogy kitörik a cipősarkam, de utána már attól tartottam, hogy az edzőcipőm fűzőjében elbotlok, és ráesek a pocakomra. Mi ez a változás? Felnőtt létem során mégis hányszor fordult elő velem, hogy elestem, ráadásul arccal előre? Megsúgom: egyszer sem! Kismamaként azonban ez az elsődleges félelmeim egyike volt.
Furcsák ezek a hormonok. Pattanásos lehet tőlük a bőröd, hullhat a hajad, környezetedet próbára tevő hangulatingadozásaid lehetnek, no meg persze indokolatlan aggodalmad a pocaklakódért. Pedig itt még szó sincs arról, hogy a két kezeddel és szemeddel kellene életben tartanod, csupán magadra kell vigyáznod. Mégis jobban félted bármi másnál a világon.
Hatalmas öröm és boldogság, amikor meglátod a pozitív terhességi tesztet, de ezt pár nappal később felváltja az aggódás. „A 12. hétig bármi megtörténhet” – folyik a csapból is, meg a szomszédtól, a barátnőktől, az anyósodtól. Még épp csak megtudtad, hogy gyermeket vársz, máris beléd áll az ideg. Ezzel párhuzamosan meg persze jönnek a „ne stresszelj” üzenetek, de hogy ne stresszelj, amikor a 12. hétig bármi megtörténhet?! Ott állsz a világ legboldogabb nőjeként, szíved szerint bemondatnád az összes tömegközlekedési eszközön a megállók neve helyett, hogy várandós vagy, de ott motoszkál benned, hogy a 12. hétig BÁRMI megtörténhet.
Hüvelyi ultrahang, pecsételő vérzés. Apró görcsök, émelygés, egész napos rosszullét, genetikai vizsgálat, keményedés… Az idő nem áll meg, aggódások közepette beköszönt a rettegett 12. hét, és te egyik reggel arra ébredsz, hogy innentől bizony már nem történhet meg bármi.
Egészséges lesz a babád?
A második trimesztertől kezdve már nem a vetélés lesz a legnagyobb félelmed, hanem az, hogy kisbabád egészségesen fejlődik-e.
Édesen gömbölyödő pocakodban már érzed, hogy időnként rúg a pici, aztán abbahagyja. Miért hagyta abba? Rosszat ettél, rosszul érzi magát? Valahol olvastad, hogy a köldökzsinór… nem, nem, elhessegeted a rossz gondolatokat, de azzal a lendülettel már mész is fel a netre, hogy rendelj egy otthoni ultrahang gépet, és csalódottan meg kell állapítanod, hogy nincs ilyen. Miért nincs? Miért nem átlátszó a hasad, hogy mindig lásd? Miért nem veszi fel éjjel a nőgyógyászod a telefont? Aztán rúg egy aprót, és a lelkedbe újra nyugalom költözik.
Gyakorlatilag vizsgálattól vizsgálatig élsz és tervezel, mindig rengeteg kérdéssel érkezel az orvosodhoz, alaposan kifaggatod, hogy mit lát, mit mér, ez a szívverés egy 10-es skálán mennyire számít jónak.
A 4D ultrahang vizsgálat előtt egy órával már nem azon kattogsz, hogy kire hasonlíthat az arca, hanem, hogy minden végtagjából és ujjából elegendő lesz-e. Mire a váróba érsz, úgy vagy vele, inkább legyen több, azzal könnyebben lehet kezdeni valamit. Idegesen dőlsz hátra az egyébként végtelenül kényelmes ágyon, majd meglátod őt, és abban a pillanatban érzed, nála tökéletesebb kisemberke egyszerűen nem is létezhet.
A pocakod egyre nagyobb, fáj a derekad, de te csak arra tudsz gondolni, hogy lépjétek túl a 37. hetet, mérhetetlen félelem uralkodott el rajtad ugyanis pár napja, hogy esetleg korábban érkezhet. A buszon, az utcán, a boltban a kezeiddel önkéntelenül is a hasad elé kapsz, ha valaki túlzottan megközelít. A tusolóból lassan, megfontolt mozdulatokkal szállsz ki, nehogy megcsússz. Már tényleg nincs sok hátra, ezt már ki kell bírni valahogy.
Telnek a hetek, a babaszoba készen áll a pici érkeztére, szépen rendezgeted az 56-os bodykat, amikor hirtelen… Hívod is a párodat, jön a baba!
Azt hitted, innen már minden simán fog menni? A félelem és aggódás skálájának csak most érsz a csúcsára! Amellett, hogy a vajúdás fáj és fáradt vagy, folyamatosan látod, hogy hogy érzi magát a kisbabád: szívverés, mozgékonyság. Pittyegnek, csipognak körülötted a gépek, lesed a szülész arcát, miután megvizsgált. Mi lesz? Ahogy nézett rád, az most jót jelent? Ha nem mond semmit, az vajon rossz jel? Most már tényleg a kezedben akarod tartani a gyermekedet, és azt suttogni neki: „Anya karjaiban nem történhet veled semmi rossz, foglak, megvédelek mindentől”.
Végre felcsendül az a szó, aminél orvos szájából nem hangozhat szebben egy sem, „Nyomjon!”, és te nyomsz, és fáj, és legszívesebben talán máshol lennél, de akkor meghallod, ahogy felsír. A mellkasodra teszik, és te először ölelheted át a gyermekedet, akit közel 40 héten át féltettél. „Most már minden rendben lesz” – gondolod magadban, de közben tudod, hogy ettől a pillanattól kezdve egy másfajta aggódás veszi kezdetét, ami 40 hétnél sokkal, sokkal tovább tart majd. Tudod, hogy míg felnő, rengetegszer tesz majd próbára téged az élet, de most csak egyet érzel: az anyai szeretetet, aminél felemelőbb érzés egyszerűen nincs a világon.
Így engedd el a félelmeket!
- Merj kérdezni, merj segítséget kérni. Nem érdemes azonban ezt csak ismerősi körben megtenni, a babád miatti aggodalmaidat oszd meg nyugodtan a szülészeddel, szülésznőddel, akár telefonon is. Hiszen szakemberként ők tudnak megnyugtató, valódi segítségként szolgáló választ adni.
- Ne diagnosztizálj! Ne bújd az internetet addig, amíg bele nem botlasz egy nyugtalanító történetbe, vagy egy ritka betegségbe, aminek a tünetei közül egy nálad is fennáll. Amennyiben bármi olyasmit érzel, tapasztalsz a várandósságod során, ami zavar vagy aggodalommal tölt el, fordulj az orvosodhoz!
- Légy pozitív! Kerüld a kárálók társaságát, hiszen minél több figyelmet fordítasz az aggódásra, a félelmeid annál nagyobb fokban fognak erősödni. Nincs szükséged erre.
- Járj nyitott füllel, DE…: Biztos találsz az ismeretségi körödben olyan édesanyát, akinek adsz a véleményére. Beszélgess olyan nőkkel, akik már anyák, túl vannak a terhességen, és valós tapasztalatuk van. Mindig tudd, hogy ki az, akiben valóban bízhatsz, aki nemcsak a szépet és a jót meséli el neked, hanem a nehezebb időszakokba is beavat. Így érzed, hogy bizony teljesen normális, ha időnként nem repkedsz a felhők felett két méterrel kismamaként.
A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. felkérésére készült.
LMR-CH-20210308-03