Bezár
Vetélésre utaló jelek és okok

Vetélésre utaló jelek és okok

Karsai Judit, a Cukimamik bloggere ezúttal nehéz témáról ír: a vetélésről következik néhány információ, amit érdemes elraktároznod.

A vetéléstől való félelem sok nő számára okoz szorongást az első trimeszterben. Érdemes azonban tudni, hogy mi állhat a hátterében, és mit próbálhatsz megtenni azért, hogy minimálisra csökkentsd az esélyét.

Kevés örömtelibb érzés van, mint amikor a várt két csík megjelenik a terhességi teszten. Sok leendő szülő mégis az első 12 hét leteltéig vár azzal, hogy megossza boldogságát a rokonokkal, barátokkal, ugyanis a korai vetélés lehetősége gyakran árnyékolja be ezt az időszakot, de kérlek, ne stresszelj feleslegesen! Próbálj meg kiszűrni az életedből minden vetélésre hajlamosító tényezőt, és figyeld a jeleket!

Miért következik be a vetélés?

A spontán abortuszt elsősorban a magzat olyan fejlődési rendellenessége okozza, ami lehetetlenné tenné az életben maradását. Az első 12 hétben bekövetkező kilökődést korai vetélésnek nevezik. Sok esetben ekkor még nem is tudod, hogy terhes lettél, a kilökődést hiheted erősebb menstruációs vérzésnek is. A vetélés sajnos később, egészséges magzat esetén is bekövetkezhet.

A bővebb vérzés vagy görcs esetén nem kell azonban egyből a legrosszabbra gondolni, de jó, ha tudod, mik azok a tünetek, amikkel azonnal orvoshoz kell fordulnod.

A vetélés jelei:

  • hirtelen jelentkező erős vérzés és/vagy görcsök, amit alhasi, vagy az egész hasra kisugárzó fájdalom kísér;
  • enyhébb vérzés, ami három vagy akár több napig is eltart – nem kíséri mindenesetben fájdalom;
  • pecsételő vérzés, alvadt vérdarabkákkal;
  • szürkés hüvelyváladék.

A fentiek közül bármelyiket is tapasztalod, keresd fel az orvosodat! Amennyiben a fájdalom elviselhetetlen, vagy a vérzés olyan erős, hogy egy óra alatt többször is betétet kell cserélned, hívj mentőt!

A vetélés okai

Amikor nem a beágyazódás zavara vagy a magzat élettel való összeegyeztethetetlensége – az esetek 50 százaléknál kromoszóma-rendellenesség – áll a spontán abortusz hátterében, a vetélés oka az anya véralvadási, vérrögképződési hajlama, belső nemi szerveinek valamilyen gyulladása, fertőzése, valamint fejlődési rendellenessége is lehet.

Vetélést azonban eredményezhetnek külső behatások is: ilyen lehet a testi és pszichés trauma, a dohányzás, az alkohol- illetve drogfogyasztás, különböző toxikus anyagok szervezetbe jutása, vérbőséget vagy a méh összehúzódását eredményező gyógynövény* – például a virginiai boróka, csombor, menta, muskotály, zsálya olaj – fogyasztása, vagy épp forró fürdő hosszas használata. A vetélést azonban az apa spermáinak nem megfelelő minősége is okozhatja.

Amennyiben már volt korábban vetélésed, vagy bármilyen okból kifolyólag az orvosod úgy ítéli, fennáll a vetélés lehetősége, megelőző terápiával minimálisra csökkenthető a kockázat. Ez a prevenciós terápia az ágynyugalomtól bizonyos vitaminok és magnézium szedésén át egészen a méhszáj összevarrásáig terjedhet.

Az Elevit Complex termékek semmiféle hatással nincsenek a terhesség kimenetelére.

Forrás: Semmelweis Egyetem (https://semmelweis.hu/noi1/files/2016/11/Spab-EUG.pdf)

* Egészségpercek (https://egeszsegpercek.com/nok-egeszsege/a-meh-osszehuzodasat-kivalto-agyagok-novenyek/)

A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. felkérésére készült. 


CH-20230227-60

Bezár