Szoktál újévi fogadalmat tenni? És be is tartod? Sokan fogadkoznak évről évre, hogy idén most már aztán tényleg sportolni kezdenek vagy leszoknak a dohányzásról. Több gond is van a fogadalmakkal: nem elég konkrétak, így nehéz belekezdeni a megvalósításukba, vagy épp túlságosan nagyok, ami megint csak nem könnyíti meg a helyzetet. A január azonban mégiscsak az új lendület időszaka, sokan iktatnak be ilyenkor valamilyen változást az életükbe. Ha ez egy környezettudatos cél, az nemcsak neked tesz jót, hanem a bolygónak is. Így indulj neki, hogy valóban sikeres legyél! Kecskés Timi tippjei következnek.
2022-ben csomagolásmentesen élek
Én az apró lépésekben hiszek, és az sem mindegy, hogy milyen szavakkal fogalmazzuk meg ezeket. Nézzük ezt a mondatot: 2022-ben csomagolásmentesen élek. Egész évben, mindennap? Minden termék, minden vásárlás terén? Ez egyenes út ahhoz, hogy ha az első hetekben tett hatalmas erőfeszítések után egyszer becsúszik vásárláskor egy péksütis zacskó, akkor feladd az egészet, hiszen úgyse megy. Keretezzük át ezt a fogadalmat és bontsuk kisebb lépésekre, mondjuk ilyenekre:
- Idén elkerülöm a PET palackot: viszek magammal kulacsot, csapvizet iszom, inkább a fémdobozos üdítőt veszem meg.
- Nem veszek nejlonzacskót a boltban: beteszek a táskámba egy-két vászonszatyrot, és reggel induláskor ellenőrzöm, hogy megvannak-e. Pont, mint a kulcsot, a mobiltelefont vagy a jogosítványt.
- Csökkentem a tisztítószeres, tisztálkodószeres flakonok mennyiségét: azaz apró lépésekben megvizsgálom, mit tudok lecserélni. Először a tusfürdőt szappanra, aztán a mosószert mosószódára vagy az öblítőt kimért ecetre? Mindegyik döntés azon múlik, hogy nektek, a ti életmódotokhoz mi válik be, mit tudtok legkönnyebben beépíteni.
Így, apróbb részcélokra bontva a nagy fogadalmat sokkal megfoghatóbb az, hogy konkrétan mit kell tenni a cél eléréséhez. Könnyebb kipipálni egy-egy lépést, és ez sokkal motiválóbb, mint kis hangyaként felvenni a hiábavalónak látszó küzdelmet egy óriási kupac feladattal.
Kis lépések, nagy hatás
Különféle kutatásokból más-más infót lehet szerezni arról, hogy az életünk melyik szegmense mennyire van terhelő hatással a környezetre. Fogyasztóként az erőnk abban van, hogy sokan vagyunk. Nyilván nem te vagy én fogjuk megállítani a világszintű élelmiszerpazarlást, de ha odafigyelünk rá a saját házunk táján, és ezt tömegesen tesszük, azzal mégis érhetünk el eredményeket. A legkülönbözőbb területeken tehetünk kis vállalásokat: az élelmiszer témájánál maradva bevezethetjük a húsmentes hétfőt, elkezdhetjük komposztálni a zöldségek és gyümölcsök maradékát, vagy elolvashatjuk, hogy az év melyik hónapjában melyik alapanyag szezonális, és tervezhetjük erre alapozva a család heti menüjét.
Gondoljátok végig együtt a család szokásait, életmódját: hányan, milyen messze dolgoztok például, hova járnak a gyerekek, milyen a táplálkozásotok, az öltözködésetek, mi jellemző a vásárlási szokásaitokra. Milyen lakásban éltek, hogyan használjátok az energiát? Hogy érzitek, melyik az életetek leginkább pazarló területe?
Szerintem két lehetséges út van: az egyik szerint kiválasztunk egy olyan témát, amiben nagyon sok teendőnk van: például ha általában mindenhová autóval jársz, és eszedbe se jut más megoldás, akkor ezen a téren már kis lépésekkel is nagy eredményt tudsz elérni – és ez ráadásul a havi üzemanyagköltségedben is meg fog látszani! Térképezd fel, milyen más módokon tudtok eljutni azokra a helyekre, ahová az életmódotok megköveteli, és tegyél egy olyan vállalást, ami hosszabb távon is beilleszthető a család életébe. Ilyen lehet az, hogy tíz perccel korábban keltek reggel és sétáltok az oviba, vagy heti egyszer biciklivel mész dolgozni.
A másik út, ha olyan területtel kezdesz, amivel már régen szemezel, tudod is, hogy mit kéne tenned, nem is akkora teher, csak éppen valamiért eddig nem lépted meg. Próbáld ki a papírdobozos szilárd sampont, szoríts helyet a táskádban egy elviteles kávéspohárnak, vagy rendszeresíts egy dobozt a gyerek tízóraijának az eddigi alufólia csomagolás helyett. Ez inkább szokáskialakítás, mint újévi fogadalom – de a fogadalom is csak úgy fog működni, ha apró lépésekké alakítod, amik szokássá válnak.
Folytasd egész éven át
Ha egy újévi fogadalom teljesül, az arra inspirál, hogy lépj tovább, keress más területeket is, amiken javíthatsz. Életed része lett a tartós kávéspohár, de a péksütit még mindig zacskóba kéred? Itt a szendvicscsomagoló ideje. Mosószódára cserélted a folyékony mosószert, de továbbra is öblítőt használsz? Vezesd be az ecetes, mosóparfümös textilöblítést! Szerencsére nagyon sok kalkulátort és cikket, alkalmazást, sőt online tanfolyamot is találhatsz, amelyek segítenek elindulni az újabb irányokba.
Onnantól, hogy reggel felkelünk, egészen odáig, amikor estig ágyba bújunk, rengeteg tárgyat használunk és nagyon sok tevékenységet végzünk. Ha a mindennapjaid részévé teszed a környezettudatos gondolkodást, már maguktól fognak feltűnni az újabb és újabb lehetőségek. Életünk megreformálására pedig az okosan kigondolt, szokásokká alakított újévi fogadalmak tökéletesen alkalmasak.
A cikk az Elevit Complex termékek forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megbízásából készült.
CH-20211215-87