Kisgyerekes szülőként sokunkat töltenek el aggodalommal a világunkkal kapcsolatos hírek: óriási szemétsziget az óceánokon, mikroműanyag az ivóvízben, lángoló esőerdők és eltűnő biodiverzitás… Vajon milyen világ vár a gyerekeinkre, amikor majd felnőnek? Kecskés Tímea, az egyboszorka.hu bloggerének írását olvashatjátok!
Sokakkal együtt engem is foglalkoztat, hogy mit tehetünk, hogy a mostani picik is legalább olyan szép világban lehessenek felnőttek, mint mi, és szép környezetben, megfelelő körülmények között nevelhessék majd a saját gyermekeiket. Először talán nem egyszerű megtalálni ezeket a lehetőségeket: azt gondoljuk, hogy az egyén kevés ehhez, hogy a nagy cégeknek, döntéshozóknak kellene változtatni, mi pedig ezekhez a változásokhoz tudunk majd hozzájárulni.
Ha azonban elkezdünk egy kicsit utánajárni a témának, rájöhetünk, hogy számos lehetőség áll előttünk, hogy a magunk szintjén tegyünk a világért, amik ráadásul még a közösségeinkre is jó hatással lehetnek. Mire gondolok? Egy-egy olyan eseményre, amit a szülőtársakkal együtt szervezünk meg, és figyelembe vesszük a környezettudatosság szempontjait, vagy néhány kisebb változtatásra, amit a gyerekünk óvodájában, bölcsődéjében közös erővel bevezetünk — ezek mintát adnak másoknak, és a szülői vagy baráti közösséget jó érzéssel töltik el. Nemcsak együtt csinálnak egy jó programot, ahol remekül szórakoznak a gyerekekkel és jobban megismerik egymást, de még a hatás is hasznos, amit elérnek vele. Ugyanez a csapat ezzel a tapasztalással a tarsolyában szívesebben fog legközelebb is hasonlóban részt venni, és ezzel elindulhatnak a zöld közösség építésének útján.
Ültessünk fát!
Hogy milyen lehetőségeitek vannak ilyen programok szervezésére? Egy példát szeretnék most kiemelni: a közösségi, önkéntes faültetést.
A fa a szén-dioxid megkötésének a legjobb, természet által kitalált eszköze. Egy átlagos méretű felnőtt fa évente 12 kilogramm szén-dioxidot köt meg, és egy négytagú család számára elegendő oxigént bocsát ki. Emellett persze árnyékot ad, hűsíti a levegőt, javítja a klímát és látványnak sem utolsó. Fajtától függően gyümölcsöt vagy más termést ad, levelét pedig értékes komposztként használhatjuk. Egy fa ültetéséhez nem kell sok minden: szerszámok, víz, támasztó rúd és maga a csemete, meg persze néhány ember — és ez itt a lényeg. Ha megbeszélitek a gyerekek óvodájának, bölcsijének vezetőségével vagy az önkormányzattal, hogy közterületre — például játszótérre — ültetnétek néhány fát, akkor az ezt kezdeményező csapat előtt máris ott a remek közösségépítő programlehetőség. Főleg apukákra gondolok: az ültetőgödör kiásása bizony kemény fizikai munka, mellé le kell verni a karókat, míg a család többi része visszatemetheti a gödröt, a gyerekek ugrálással jól letömöríthetik a földet, és a locsolást is biztosan élvezni fogják. Akár kis táblákat is készíthettek, amelyeken az év további részében látható, melyik családnak vagy óvodai csoportnak köszönhető, hogy zöldebb és árnyékosabb lett a beültetett terület.
A mi fasorunk
Mi tavaly a közelünkben lévő szabadidőparkba ültettünk egy fasort, összesen 14 juharcsemetét. Ez a szabadidőpark egy focipályát jelent játszótérrel, fitneszparkkal, kis színpaddal és fedett padokkal. Ha megnő az új fasor, alattuk ülve árnyékból lehet majd nézni a zöldterületen rendezett eseményeket. Idén két játszótér beültetését tervezzük, így már van némi tapasztalatom a szervezést illetően. Fontos, hogy egyeztessetek az önkormányzattal, ők általában tudják, hogy hol futnak vezetékek a talajban a kérdéses területen, és kell, hogy legyen kapcsolatuk kertésszel — vagy van saját szakemberük — aki képben van a talaj típusával és azzal, hogy milyen fajok szeretnek nálatok élni. A helyi sajátosságokat mindenképpen vegyétek figyelembe, hiszen lehet, hogy kiválasztotok egy nektek tetsző fafajtát, ami azonban elpusztulna az adott körülmények között. Érdemes nagyobbacska csemetéket ültetni, hogy biztosabban megmaradjanak — ezeknek viszont már komolyabb anyagi értékük is van. Ebben is lehet együttműködni az önkormányzattal, de össze is dobhatjátok a szükséges összeget — ennek csak az elültetendő fák mennyisége szab határt.
Közös gond(ozás), közös öröm
Nagyon fontos még, hogy a fák gondozását is megszervezzétek. Van lehetőség a közelből vizet vinni a locsoláshoz? Lesz, aki megmetssze időnként, és a tavaszi-nyári forró időszakban rendszeresen locsolja őket? Szervezzetek egy önkéntes csoportot a szülőkből, és váltsátok egymást a feladatok végzésében. Az is jó lehet, ha minden család örökbe fogad egy-egy fát, és vállalja, hogy a következő őszig gondoskodik róla.
A gyerekeknek izgalmas elfoglaltság és jó kis szabadtéri program a faültetés. Biztosan ti is tapasztaltátok már, milyen lelkesen vesznek részt az ehhez hasonló munkákban és forgatják a pici ásót, a kezükbe illő gereblyét. Használjátok ki ezt az odaadást, hadd érezzenek rá a kerti munkákra, ismerjék meg a növénynevelés rejtelmeit. Ha maguk tapasztalják munkájuk gyümölcsét, ha látják, hogy nyáron az ő munkájuk nyomán lesz kellemesen hűvös az ovi udvarán vagy terem finom cseresznye a játszótéren, akkor már pici koruktól látják a fák hasznosságát, és megértik, mennyire fontos részei a világunknak.
A cikk az Elevit Complex forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. felkérésére készült.
L.HU.MKT.CC.12.11.2020.2436